2016. július 30., szombat

8. rész - Megszoktam

Milyen hozzászokni, hogy nem láthatod többé azt, akit mindenkinél jobban szeretsz? Borzasztó. Sikerült? Természetesen.
Mire koncentráltam? A sulira.
Jó gyerek lettem, de ez sem volt elég a szüleimnek.
Családi vacsit szerveztek. Természetesen elhívták Danielle-t és Louis-t is. Fájt, már maga a tudat is, hogy Louis Danielle-lel jön, de elfogadtam.
Felkaptam egy farmert, egy sima fekete pólót, a hajamat kiengedve hagytam és mezítláb totyogtam le.
-   Mindjárt itt lesznek Dani-ék. - mosolygott rám Anya.
-   Aha, szupi. - motyogtam mű mosollyal.
Johnny elnevette magát, majd biccentett. Odamentem hozzá, mire nevetve megölelt.
-   Ne ölelgess már, ez olyan nyálas! - löktem el magamtól nevetve.
-   Oké, akkor zongorázz nekem! - nevetett.
Pontosan tudja, hogy mennyire nem tudok zongorázni és tudtam, hogy csak fel akar vidítani, de belementem. Odaszaladtam a zongorához az étkezőben és leültem elé.
-   Figyeld a mestert! - vigyorogtam rá, majd elkezdtem őrült módjára ütni a billentyűket.
-   Te jó ég! - röhögött Johnny.
-   Rosaly, mi lenne, ha nem rongálnád a hallásunkat? Itt a nővéred! - kiabált Apa nevetve.
-   Ezt a dalt csak is neked küldöm Apa! - nevettem el magam és folytattam az őrült módra zongorázást.
-   Oké, elég! - röhögött Johnny.
-   Tapsot a művésznek! - hajoltam meg nevetve, mire tapsolni kezdett.
Hirtelen eszembe jutottak a képek, amik nem rég szivárogtak ki a netre, mármint azok, amin Danielle-n nincs fürdőruha felső.
-   Helló! - léptem az ajtóba vigyorogva, mire Johnny rögtön mögém lépett és befogta a számat.
Én rögtön lelöktem a kezét, majd morogva fordultam el és indultam meg a szobám felé.
-   Ugye nem az a terved kislányom, hogy a szobádban poshadsz és elkerülöd a családod? - kérdezte Anya mérgesen.
Nem válaszoltam, csak morogva visszafordultam.
-   Nem vagy hajlandó velem tárgyalni? - fordult felém mérgesen.
-   Maradok és végigülöm a családi vacsorát. - mosolyodtam el.
Hú, ennél hamisabban régen mosolyogtam.
Leültünk kajálni, majd ebéd közben mások csodásan elbeszélgettek, míg én próbáltam kerülni Louis tekintetét, de sokszor éreztem, ahogy kémlel a tengert megszégyenítően kék szemeivel. Jézus, milyen költő lettem! Nevetséges vagyok.
-   És mi a helyzet a fiúkkal? - kérdeztem rám nézve, nagy mosollyal Dani.
-   A lányokat szeretem. -  mondtam mosoly nélkül, majd lehajtott fejjel elmosolyodtam, mire Johnny felröhögött.
-   Nem volt vicces. - mondta Anya.
-   Nekem kifejezetten tetszett a néma csend, amit a megdöbbenés okozott! - vigyorogtam rá.
-   És a suli? - kérdezte Louis.
-   Onnan meg kirúgtak. - mondtam, mire Johnny halkan nevetve meglökött, mire kuncogtam.
-   Nem tudsz normálisan válaszolni? - kérdezte mérgesen Anya, mire sóhajtottam.
-   De tudok, csak nem feltétlen akarok. - rántottam vállat.
Végre senki nem nyaggatott az idióta és unalmas kérdéseivel, csak egymást faggatták, ami kifejezetten bejött nekem. A vacsi után rögtön felpattantam és a szobámba igyekeztem.
-   Ne siess Rosalia, maradj beszélgetni a szeretteiddel! - mondta Johnny és tudtam, hogy cukkolni akar.
-    Igaza van a bátyádnak. - mondta Anya.
-   Kapd be! - motyogtam, mikor elsétáltam Johnny mellett és a szépséges műmosolyommal, majd a fotelbe huppantam, miközben Johnny röhögött.
Még egyszer sem néztem Louis-ra és nem is volt a terveim között. Sikerült teljesen elkerülnöm a beszélgetést vele és rá se néztem.



Végre meg van a jogsim és a kocsim is! Első utam, pedig Ellie-hez vezetett. Üvöltött a zene a kocsiban, majd amikor Louis-ék utcájában jártam, pont kitolatott elém Louis. Fa arccal előztem meg, mire hallottam, hogy dudált. Nem mutattam a mosolyomat, pedig szívesen vigyorogtam volna. A sarkon megláttam Ellie-t, aki vigyorogva nézett rám.
-   Hát ez nagyon vagány! - sikította, majd behuppant mellém, mire csak nevettem.
-   Szia! - nevettem, majd oldalról magamhoz öleltem.
Az autóm valójában az új szerelmem.
-    Annyira édes vagy ebben a kocsiban és mellette annyira szexi és tekintélyt parancsoló! - mondta vigyorogva Ellie.
-   Akkor ezt nézd! - mondtam, majd megnyomtam a gombot és a tető leereszkedett.
-   Nem érdemelsz ilyen kocsit! - sikított.
-   Késő bánat! - nevettem, majd elindultam volna, ha nem parkol le mellettem egy ismerős szürke Range Rover, vagyis Louis.
-   Rosalia, mit művelsz? - kérdezte Louis, mire vigyorogva felmutattam a jogsim.
-   Nagy lány lettem. - vigyorogtam.
-   Nekem is van jogsim, de anyáéktól nem kaptam kocsit! - mondta Dani értetlenül.
-   Anyáéktól én sem. - rántottam vállat.
-   Akkor? - kérdezte már Louis.
-   Egy jó barátomtól kaptam a kocsit. - vigyorogtam.
-   Ú, ez egy fiú! - mondta izgatottan Ellie.
-   Pontosan. - bólintottam mosolyogva. - De most nem érünk rá. - mondtam, majd gázt adtam, majd Louis-ék előtt húztam el.
-   Milyen fiú? - kérdezte Ellie mosolyogva.
-   Tudod az elkényeztetett srác az osztályból. - magyaráztam mosolyogva.
-   Vele kavarsz? - kérdezte nagy szemekkel Ellie.
-   Hát, ja. - bólintottam mosolyogva. - Bár nincs szó semmilyen szerelemről. - rántottam vállat.
-   Akkor? - kérdezte.
-   Van kocsim. - nevettem el magam, mire felnevetett.
-   Szereted Louis-t, ugye? - kérdezte halkabban, mire elkomolyodtam és bólintottam. - Akkor miért nem küzdesz érte? Miért adod fel?
-   Mert nincs miért küzdenem! - rántottam vállat. - Neki olyan voltam, mint a húga. Dani-t szereti.
-   De igenis van! - mondta. - Ne add fel! Tudom, hogy ő mindig hitt benned, mert a családod nem teszi! Szerinted miért ráncigált mindenhova magával?
-   Nem tudom. - rántottam vállat.
-   Hogy érezd, hogy foglalkozik veled! Lehet, hogy nem így tűnt, de ő csak éreztetni akarta veled, hogy szeret! - magyarázta. - És neked nem nehéz belopni a szívébe magad! Tök szerethető vagy!
-   Mégis hogy gondolod ezt? - sóhajtottam.
-   Úgy, hogy azt hiszem azt mondtad, hogy ezen a héten mentek családi nyaralásra és ott így is úgy is találkoznod kell vele! - magyarázta.
-   Jó, de csak ha eljössz! - mosolyogtam rá.
-   Oké! - mosolygott.

Sajnos elég hamar eljött az indulás napja. A jó az volt benne, hogy Ellie-vel egymásra dőlve aludhattunk a repülőn. Mikor megérkeztünk, Anya elkezdte magyarázni, hogy ki hol alszik.
-   Louis, Danielle, Ellie és Rosalia abban a kis házban. - mutatott rá.
Négyesével voltak beosztva a házacskák, amiket kivettünk.
Kicsit sem akadtam ki ezen a beosztáson, á dehogy...
-   Mi a jó ég?! - dühöngtem, majd a legnagyobb házhoz indultam, ahol a kulcsokat lehet átvenni.
A srác, aki a pultnál állt, rohadt helyes volt, így valójában már el is felejtettem, hogy mennyire mérges vagyok, egyszerűen kedves mosollyal léptem a pulthoz.
-   Szia! - mondtam mosolyogva.
-   Helló! - vigyorodott el, miközben gyorsan végigfuttatta rajtam a szemét.
-   A kulcsért jöttem. - mondtam kedves mosollyal.
-   4-es ház? - kérdezte.
-   Pontosan. - bólintottam mosolyogva.
-   Tessék! - adta oda, mire mosolyogva köszöntem meg, majd vissza indultam a ház felé.
Kinyitottam a házat, majd felkapva a táskámat, mindenki előtt beléptem. Hatalmas nappali tárult a szemem elé, a klímával is fel volt szerelve, rögtön abból nyílt a hatalmas konyha, majd lépcső vezetett lefelé. Lerohantam, a táskámat magam után vonszolva és először a hozzám legközelebb eső szobába nyitottam be. Ott két külön ágy volt és szép volt, de meg akartam nézni a következőt, így oda is benyitottam. Sokkal szebb volt és egy hatalmas francia ágy volt benne. Ledobtam a táskámat az ágyra, lerúgtam a cipőmet, majd felugrottam rá, majd elterültem rajta. Nagyot ásítottam és elkényelmesedtem.
-  Ugye ezt nem gondoltad komolyan? - kérdezte Ellie. - Szerintem tök logikus, hogy ez a szerelmesek szobája. - mondta.
-   Szerintem tök logikus, hogy ez sokkal kényelmesebb és ezt választom. - jelentettem ki vigyorogva és elterültem az ágyon mint egy tengeri csillag.
-   Mit keresel az ágyunkban? - kérdezte Louis felhúzott szemöldökkel, mire elvigyorodtam.
-   Én biztos, hogy itt alszom. - jelentettem ki.
-   Hármasban akarsz aludni? - kérdezte.
Igen? Ha Te így, akkor Én is így!
-   Nem, négyesben! - rántottam le magam mellé Ellie-t.
-   Louis, ne piszkáld már! - szólt rá Danielle. - Nyaralunk! Tökéletes nekünk az a szoba.
-   Miért jó ez? - kérdezte Louis.
-   Mert ha jönne valaki, hogy megöljön, a ti szobátok közelebb van. - magyaráztam.
-   Beáldozod őket? - nevetett Ellie,
-   Amúgy nem, mert véget vetnék ennek a nyomornak, amit az életemnek nevezhetek! - néztem rá, mire elnevette magát.
-   Én szeretlek! - mosolygott.
-   Tudom, Én is! - döntöttem a fejem a vállára mosolyogva.
-   A családod is szeret. - morogta Danielle.
-   Ja, hogyne szeretne. - morogtam, majd felálltam. - Amúgy nem vehetek fel fürdőruhát. - néztem Ellie-re.
-   Miért? - kérdezte értetlenül.
-   Mert nem... - motyogtam.
Még Ő sem tudta, hogy van pár vágás a combomon, amik ugyan nem frissek, de a sós tenger nem tenne jót nekik. Még aznap ejtettem őket, amikor Louis-t elküldtem.
-   Mit csináltál? - kérdezte Dani.n
-   Semmit. - motyogtam.
-   Rosalia! - szólt rám Louis is mérgesen.
Csöndben felálltam és a táskámhoz léptem.
-   Itt vagytok? - hallottam Johnny hangját, mire felszaladtam.
Ő sem tudta, de ő is egész jól megért engem és Ellie-nek is elmondhattam volna, de Louis és Danielle előtt nem.
-   Johnny, az van, hogy egy jó pár hónapja vagdostam magam, de csak a combomat és csak kicsit, de fel kell vennem a fürdőruhámat és látszani fog! - hadartam.
-   Mi a jó eget csináltál?! - kérdezte meglepetten és mérgesen.
-   Tudom, hülyeség volt, de nem volt annyi eszem, hogy erre rájöjjek! - hadartam.
-   Szerintem csináld amit mindig. Viselkedj természetesen és vállald a felelősséget a tetteidért. - magyarázta.
-   Köszönöm, te vagy a legjobb bátyám! Bár az egyetlen is, szóval ez nem kérdés, de azért érted! - hadartam elmosolyodva és lefelé rohantam volna, de velem szembe jött Louis és mögötte Danielle, így majdnem nekiestem Louis-nak, de hátulról elkapott Johnny, mire elnevettem magam.
Ellie fürdőruhája
-   Tudom, hogy ügyes vagyok. - nevetett Johnny.
-   Te vagy a második legjobb Campbell. - nevettem.
-   Csak azért jövök, hogy megmutasd magad fürdőruhában. - mondta.
-   Johnny, a tesód vagyok. - mondtam nevetve.
Rosalia fürdőruhája
-   Oké, akkor is! Amúgy is azt üzente Apa, hogy mindenki vegye fel a fürdőruháját. - magyarázta Johnny.
Bevonultunk a fürdőbe Ellie-vel, majd gyorsan felkaptuk a fürdőruhát.
-   Ez komoly? - kérdezte a lábamat nézve.
-   Már befejeztem. - néztem rá, mire magához ölelt és bólintott.
-   Amúgy meg gyönyörű vagy, láttam a nővéredről a képeket és neked legalább van mit raknod ebbe a csöcsfékbe. - mondta, mire felnevettem.
-   Te is tudod, hogy szép vagy. - kacsintottam rá mosolyogva.
-   Louis helyében dobnám Dani-t, már csak ezek miatt! - mutatott vigyorogva a cicimre, mire felnevettem, majd kinyitottam az ajtót.
-  Na mutasd! - mondta Johnny, majd ahogy a lábamra pillantott észre is vette. - Hát ez durva, nem tudunk mit csinálni vele. Csak tedd amit szoktál. - mosolygott, mire bólintottam.
Ellie-vel felkaptuk a törölközőnket, meg a papucsunkat és kimentünk a szobából.
Mosolyogva mentünk fel, majd ki a házból. Rajtunk és Johnny-n kívül már mindenki a napernyő alatt ült.
-   Mi van a lábadon? - kérdezte Anya nagy szemekkel, mire sóhajtottam.
-   Jól látod, vágások. - mondtam határozottan.
-   Miért? - kérdezte Apa.
-   Lényegtelen. - mondtam vállat rántva.
-   Jó, hagyjuk. - bólintott Johnny.
Éreztem, ahogy Ellie-n és Johnny-n kívül mindenki a vágásokat nézi.
-  Nem szeretnék beszélni róla, viszont nem kellemes, hogy mind azokat nézitek! - sóhajtottam.
-  Gyere, majd a pultos srác felvidít! - mondta Ellie mosolyogva, mire belé karoltam és elmosolyodtam.
-  Ugye milyen cuki? - kérdeztem mosolyogva, miközben elindultunk
-  Angyali pofija van! - mondta mosolyogva. - De neked van barátod, nem?
-  De. - kuncogtam.
-  Mid? - kérdezte Apa.
-  Barátom. - mondtam mosolyogva és felé fordultam.
-  Mióta? - kérdezte Anya elmosolyodva.
-  Nem tudom, asszem egy hónapja. - rántottam vállat mosolyogva.
-  Miért nem hívtad el? - kérdezte mosolyogva Danielle.
-  Mert sznob. - mondtam.
-  Mi? - kérdezte értetlenül Anya.
-  Mármint velem nem sznob, de ha rossz napja van, akkor az. - magyaráztam.
-  Ő az akitől a kocsit kaptad? - kérdezte Johnny.
-  Pontosan. - bólintottam. - Név szerint Sam.
-  Akkor mit szeretnél a pultos sráctól? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Apa.
-  Semmit, csak szórakozom egy kicsit. - rántottam vállat, majd elmosolyodtam.
-  Ennek Sam nem örülne. - mondta Johnny.
-  Nem baj, szeretem ha mérges rám. - rántottam vállat, mire Ellie szólt volna, de befogtam a száját és elkezdtem húzni a nagy ház felé.
Mindkettőnkből kitört a röhögés. Egy kicsit elszórakoztunk a pultos gyerekkel, majd visszamentünk a családhoz.
-  Mi van ezzel a fiúval? - kérdezte Anya.
-  Semmi. - rántottam vállat és lehuppantam az egyik székre, ugyanis egy nagy asztalnál ültek körbe.
-  Rosalia, tudtommal még sosem volt hivatalosan barátod! - mondta Dani mosolyogva.
-  Most van. - rántottam vállat.
-  És komoly? - kérdezte Apa.
-  Nem. - rántottam vállat kuncogva.
-  De szereted? - kérdezte Johnny.
-  Elvagyunk. - mondtam és elmosolyodtam.
Igazából Sam jó arc, vicces, kedves és egész jól elvagyok vele, de nem vagyok szerelmes. Viszont nagyon jókat szoktunk röhögni.
-  Ő volt az első csókod? - kérdezte Apa.
-  Nem, a harmadik. - mondtam.
-  És ki volt az első? - kérdezte Danielle.
-  Nem tudom, valakinek a szülinapján volt valami srác. - rántottam vállat a szemébe nézve.
Aha, a szemébe hazudtam. De meg se rezzentem közben.
-  Mi? - kérdezte felháborodva Johnny. - Mikor csókolózol te csak úgy?
-  Amikor nem látsz. - mosolyodtam el.
-  Szóval még rosszabb vagy, ha nem látunk? - kérdezte.
-  Nem, mindig rossz vagyok. - rántottam vállat mosolyogva. - Menjünk be a vízbe. - mondtam mosolyogva.
-  Oké. - mondta Anya mosolyogva, mire mindenki felpattant és megindultunk sétálva a vízbe, de hirtelen Ellie hátára ugrottam, aki rohanni kezdett a víz felé és belerohant, miközben mindketten hangosan nevettünk.
-  Egy, kettő, három! - számolt, majd eldőlt.
Nevetve álltunk fel a vízben mindketten.
-  Olyan édes vagy, amikor igazán nevetsz. - mosolygott rám.
-  Ez általában csak melletted sikerül! - mosolyogtam.
-  Gyere! - fogta meg a kezem és balra indult.
Elértünk egy mólóhoz, amire felmásztunk, majd onnan ugráltunk egy darabig. Egészen amíg el nem fáradtunk. Akkor kifeküdtünk egymás mellé.
-   Tudod Rosalia, sokkal jobb arc vagy, mint a nővéred. - mondta mosolyogva Ellie.
-   Tudod Ellie, sokkal jobb arc vagy, mint ebből a társaságból bárki. - mondtam nevetve, mire felnevetett.
-   Nem értem Louis mit szeret Dani-ban. - gondolkozott hangosan. - Kivéve, ha nagyon jó az ágyban. - mondta, mire felnevettem.
-  Ellie! - nevettem.
-  De nem, nem gondolnám róla! Végül is, túl jó gyerek! - mondta vigyorogva. - Na meg igazából mellei sincsenek.
-  Ellie, elég! - nevettem.
-  Oké, de a segged is jó, mármint Dani-é sem olyan rossz, de szerintem a tied kerekebb. - magyarázott tovább. - Ja és Sam-nek meg tök jó! Van mit fognia!
-   Ellie, nem vagy normális! - nevettem, majd felálltam.
A család felé indultam, mire utánam sietett.
-   Mi megyünk! - mondta Johnny anyáékra bökve a fejével.
-   Oké! - bólintottam, majd lehuppantam az egyik székre.
Louis és Danielle ült velem szembe, Ellie pedig mellettem.
-   De mennyit bírsz az ágyban? - súgta Ellie, mire felnevettem.
-   Kussolj már! - nevettem.
-   Most miért? - nevette el magát, majd megint a fülemhez hajolt.
-   Mert képzeld el, hogy Louis hosszú órákig csak... - mondta volna, de befogtam a száját nevetve.
-   Kussolj már! - nevettem.
-   Nem vagy zavarban, szóval tuti elképzelted már! - vigyorgott.
-   Ellie! - szóltam rá.
-   Jó, csöndben vagyok! - nevetett.
-   Kösz! - morogtam mosolyogva.
-   Amúgy, nem fájnak? - utalt a vágásokra Dani.
-   De. - bólintottam és a mutató ujjamat végigfuttattam az egyiken. - Pontosan ez a célom velük.
-   De megbántad, nem? - kérdezte Ellie.
-   Megbántam, de felvállalom, hogy megtettem. Felvállalom a hibáimat és a rossz döntéseimet, mert megtettem és nem titkolom el. - rántottam vállat. - És a következményeket is vállalom. - mondtam, majd néma csönd volt egy darabig. - Menjünk. - néztem Ellie-re.
-   Oké. - bólintott, majd felpattantunk.
Felkaptuk a törölközőinket, majd megindultunk a ház felé. Gyorsan lezuhanyozott először Ellie, majd én jöttem. Miután készen lettem, felkaptam egy bugyit és a pizsama felsőmet, de a nadrágomat nem találtam. Rögtön tudtam, hogy Ellie lopta el.
-   Ellie! - kiabáltam nevetve és kirohantam a szobából. - De hallod nem akarok bugyiban rohangálni! - nevettem.
-   Gyere! - kiabált nevetve.
Felszaladtam és megláttam, hogy Louis és Danielle a kanapén ülve tv-t néznek és Ellie nevetve néz engem a konyhából.
-   Ellie én nagyon utállak! - nevettem.
-   Cuki! - nevetett a bugyimra utalva, ami fekete volt és a hátulján "Stay cute" felirat volt, de ezt ők még nem látták.
-   Hát igen! - fordultam meg, majd Ellie felröhögött. - Na add ide! - nyújtottam a kezem a nadrágom miatt.
-   Most miért, senkit nem zavar, ha egy szál bugyiba szaladgálsz! - vigyorgott.
-   Engem zavar! - vágtam rá.
-   Miért szégyenlős vagy? - kérdezte kinyújtott nyelvvel Ellie.
-   I... - mondtam volna, de elakadtam. - Nem. - mondtam, majd durcizva lehuppantam a kanapéra Louis mellé, de jó messze tőle.
Ellie csak röhögött rajtam, majd a karfára ült mellém, de lelöktem onnan mosolyogva, mire felröhögött, majd én is.
-  Ne sértődj meg! - nevettem, majd felhúztam a földről.
-  Nem sértődök, végül is bugyiban ülsz miattam! - kuncogott.
Ellie leült a fotelbe, míg én a tv-re néztem, de egyszerűen nem tudtam figyelni a műsorra. Hónapok óta ez van. Tanulni is alig tudok, egyszerűen csak cikáznak a gondolataim, mint egy őrültnek és ezek a gondolatok engem bántanak. Minden gondolatom engem szid és valójában a vágások is ennek az okai.
Lepillantottam a combomra, majd végigsimítottam a vágásokon. Fájt, akkor még jobban fájnak, amikor víz éri őket, de a legfájdalmasabb, amikor a tengerbe bemegyek, hiszen marja őket a sós víz. A sós víz és a fürdés miatt még mindig égtek, de az, hogy hozzájuk értem, még inkább fájt, de ez fele olyan erős nem volt, mint amit Louis miatt éreztem.
Megpróbáltam visszatartani a könnyeimet, de ahogy hosszabb időre becsuktam a szemem, majd kinyitottam, leszaladt egy könnycsepp az arcom bal oldalán, amit Louis észre is vett, ahogy Danielle is, de az ábrázatom nem lett szomorú, nem néztem senkire, csak viseltem a könnyeket, ahogy lassan siklanak le az arcomon.
-   Rosalia, mi a baj? - kérdezte ijedten Danielle.
-   Semmi. - mondtam és a hangomon sem hallatszott, hogy sírok.
Hang nélkül álltam fel, majd a szobánkba siettem, vagyis a fürdőbe. Bezártam magam után az ajtót és a kis táskámból kivéve a körömlakklemosót, lábaimat betettem a kádba és az alsó ajkamat harapva öntöttem a vágásokra körömlakklemosót. Nagyon fájt, de megnyugtatott. Kellemes fájdalom volt, abba tudtam hagyni mellette a sírást. Hirtelen lángra kaptam, de nem zavart, ez is csak nyugtatott.
Közben felerősödtek a zajok, amik megint zavarni kezdtek, de hirtelen mintha mi sem történt volna, visszatértem rendes, emberi alakomba, lemostam a lábam, megtöröltem és kiléptem a fürdőből. Meghallottam, hogy csörög a telefonom, majd rögtön felkaptam, ugyanis Sam hívott.
-   Szia Baby! - köszönt vidáman, mire elmosolyodtam.
-   Szia! - mosolyodtam el és kimentem a szobából, majd felfelé siettem.
-   Milyen a nyaralás? - kérdezte kedvesen.
-   Kibírhatatlan. - jelentettem ki, miközben megálltam a nappaliban lévő tükör előtt és próbáltam eltüntetni a sírás nyomait. - Mindenki olyan tökéletes... - morogtam.
-   De te vagy a legtökéletesebb. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Édes vagy, de ez messze nem igaz. - mondtam mosolyogva.
-   Szerintem sokkal jobb vagy, mint a nővérkéd, a fiúbandában nyekergő pasija és a bátyád, aki mindenkinek megfelel. Neked van személyiséged. - mondta, mire elnevettem magam.
-   Hát az van. - mondtam kuncogva.
-   Mit csinálsz? - kérdezte.
-   Magamat vizsgálom egy tükörben. - mondtam.
-   És észre vetted milyen gyönyörű vagy? - kérdezte kedvesen.
-   Nem, egy uncsi csajt látok. - mondtam. - Átlagos kinézettel.
-   Szép vagy, hidd el. - mondta édesen.
-   Nem hiszem el. - mondtam nevetve. - Viszont most mennem kell, mert Ellie-nek kitaláltam egy programot. - mondtam.
-   Oké, jó legyél! - mondta.
-   Sose vagyok jó. - nevettem.
-   Akkor rossz. - mondta.
-   Az menni fog. - mondtam mosolyogva. - Na csövi.
-   Szia. - nevette el magát, majd kinyomta.
A telefonomat az asztalra dobtam, miközben megforgattam a szemem.
-   Nem a barátod volt? - kérdezte Danielle.
-   De. - bólintottam.
-   És akkor mi ez a szemforgatás? - kérdezte Ellie.
-   Elvagyunk! - emeltem ki a szót. - Nem megyek hozzá! - nevettem el magam.
-   Még szép! - vágta rá Ellie. - Megbeszéltük, hogy valami 90 éves vastag pénztárcájú pasihoz mész hozzá, nem? - kérdezte nevetve.
-   Lecsapjam a kezedről? - nevettem.
-   Na, mi programod van számomra? - mosolygott.
-   Gyere velem! - mosolyogtam rá.
-   Felveheted! - dobta oda a gatyám, mire elnevettem magam, majd gyorsan felvettem.
Kimentünk a házból, rögtön a homokra léptünk, majd a tenger felé indultunk.
-   Miért sírtál? - kérdezte halkan oldalról átölelve.
-   Szerinted? - néztem rá.
-   Oké, akkor mit szeretsz benne annyira? - kérdezte.
-   Ötletem sincs! - rántottam vállat. - Egyszerűen nincs oka, de szeretem.

* Louis szemszöge *
Valahogy muszáj beszélnem Rosalia-val.
-   Nem kérdezed meg, hogy miért csinálta? - nézett rám Dani. - Ti régen elég jól megértettétek egymást.
-   De, persze. - nyomtam puszit az arcára, majd felálltam és utánuk indultam.

* Rosalia szemszöge *
-   Ú! - sikított Ellie hirtelen. 
-   Mi a bajod van? - nevettem el magam. 
-   Semmi. - komorodott el. 
Nevetve öleltem magamhoz oldalról. 
-   Amúgy én tényleg nem... - mondta volna, de közbe vágtam. 
-   Nem szeretném a perverz gondolataidat hallgatni! - nevettem. 
-   Rosalia. - szólt Louis valahol mögöttem, mire megpördültem. 
-   Mit akarsz? - kérdeztem érzelemmentes arccal. 
-   Én megyek... - lépett mögém Ellie, majd hátulról hirtelen megmarkolta a melleimet és amikor elszaladt mellettem a fenekemre csapott, de rohanni kezdett a ház felé. 
-   Rohadék vagy! - kiabáltam rá nevetve, mire megállt, felmutatta a középső ujjait, majd mivel Louis nem nézett rá, hátulról Louis-ra mutatott, mire felröhögtem. - Húzzál innen idióta! - röhögtem, mire csak röhögve mutatott Louis-ra, miközben a másik kezével a középső ujját mutogatta. 
Én csak röhögtem, mire ő is felröhögött, kacsintott és a házhoz rohant
-   Mi van? - néztem fel Louis-ra karba tett kézzel. 
-   Mire jó ez? - bökött a lábamra mérgesen. - Okos lány vagy, semmi szükséged ilyenekre! 
-   Nem is ismersz. - mondtam. 
-   De igen. Jobban mint azt hinnéd. Nem vagy idióta, hogy ilyeneket csinálj! Mire jó ez? - kérdezte. 
-   Könnyebb. - rántottam vállat. 
-   Mi? Mondd mi könnyebb? - kérdezte. - Azt hittem megszoktad, hogy nem fogadnak el. 
-   Azt meg is, de azt nem, hogy szeretek valakit, aki nem szeret viszont és hetente egyszer minimum végig kell néznem, hogy milyen boldog a nővéremmel. - mondtam. - Ja és közlöm, hogy kezdek ahhoz is hozzászokni. Szóval a végleg békén hagynád, csak megkönnyítenéd a helyzetem. 
-   Te szeretsz? - kérdezte.
-   Igen. - vágtam rá, majd egy könnycsepp folyt le az arcomon.
Louis közelebb lépett és oda akart hajolni hozzám, de a kezemet a mellkasára tettem.
-   Ne próbálkozz. - mondtam ridegen. - Nem vágyom rá, hogy megint megcsókolj, aztán menj a nővéremhez.
-  Rendben. - vágta rá mérgesen, majd a kezemet megfogva elkezdett a ház felé húzni... 

2016. július 27., szerda

7. rész - Nélküled...

Egészen a nyári szünetig inkább csak úgy túléltem, tanultam, Ellie-vel elvoltam meg ilyenek. A nyár első hetében viszont elkezdődött a "fogalmam sincs mit kéne csinálnom". Ellie elutazott kb. egész nyárra, Louis-ék csak néha voltak otthon, így leginkább egyedül poshadtam a kanapén. Éppen egy filmet bámultam, amikor nyílt az ajtó és Louis lépett be rajta.
-   Mizu Rosaly? - huppant le mellém Louis.
-   Semmi. - sóhajtottam és rá pillantottam.
Ja, mégis történt valami a csók óta. Louis fura lett számomra. Már tetszett, hogy vigyáz rám, büszke voltam arra, hogy Ő van körülöttem, hogy szeret és hogy ölelget. Vártam, hogy hozzám szóljon, hogy törődjön velem. Egészen megszerettem.
-   Van egy jó hírem számodra! - mosolygott.
-   Mi? - kérdeztem mosolyogva.
-   Hazamehetsz.
Egy hét alatt hazaköltöztettek. Iszonyatosan boldog voltam otthon, nagyon jól éreztem magam, egészen júliusig.
Mert július közepén láttam egy képet Louis-ról, Danielle-ről és Freddie-ről Malibu-n. Rájöttem, hogy hiányzik, hogy mindenhova magukkal hurcoljanak, na meg Ellie is hiányzik. Amint megtudtam, hogy Louis-ék ott vannak, szinte rögtön hívtam Louis-t.
-   Szia Rosalia! - köszönt vidáman.
Rögtön a homlokomra csaptam, hiszen semmi mondanivalóm nem volt, de nem mondhattam meg neki, hogy mennyire hiányzik!
-   Szia Louis... - húztam el a nevét.
-   Mit szeretnél Rosalia? - kérdezte elhúzva a nevem.
-   Én csak... - gondolkoztam el.
Basszus, mit is mondhatnék, ami illene hozzám.
-   Kivel beszélsz csajszi? - nézett rám vigyorogva Johnny.
-   Senkivel! - vágtam rá kissé túl gyorsan, mire furán nézett rám.
-   Neked mi bajod? - kérdezte értetlenül. - Szerelmes vagy és a pasiddal beszélsz?
-   Jézusom Johnny! - szóltam rá kiakadva. - Először is, ha így lenne, se lenne hozzá semmi közöd, mert betörnél a magánéletembe, de mivel nincs így és jól tudod, hogy nincs így, még hülyeség is! Máskor inkább maradj csöndben! - mondtam és megforgattam a szemem.
Oké, ebből kihúztam magam.
-  Nem, nem vagy beteg! - nevette el magát, majd bement a konyhába.
Elindultam a nappaliba, ahol megtaláltam Apát.
-  Kivel beszélsz Kincsem? - kérdezte kedves mosollyal.
-  Ebben a házban senkinek nincsen magán tere?! - dühöngtem és megindultam felfelé.
A lépcsőn szembe találkoztam Anyával.
-  Mondd, téged nem érdekel, hogy kivel beszélek?! Mert ha ezt akartad kérdezni, akkor előre szólok, hogy semmi közöd hozzá! Ja és tudom, hogy nem vagyok 18, szóval nem vagyok felnőtt, de leszarom! - kiabáltam, majd kinyitottam az ajtómat. - És mielőtt valaki ezzel az ötlettel jönne, nem nem jött meg és nem vagyok terhes, se szerelmes, nem bőszültek fel a hormonjaim, egyszerűen idegesít a közvetlenségetek és a kedvességetek! - mondtam és magamra zártam az ajtón.
Louis csak nevetett.
-  Jól szórakozol Tomlinson?! - morogtam az ágyamra dőlve.
-  Aha, de nincs kedved inkább Skype-olni, szívesen nézném a dühös kis arcod. - nevetett.
-  Nincs. - forgattam meg a szemem.
-  Miért hívtál? - kérdezte.
Francba!
-  Mert a hormonjaid felbőszültek? - nevetett.
-  Nagyon vicces! - forgattam a szemem. - Láttam, lecseréltél!
-  Nem, Freddie a fiam. - mondta.
-  Nem volt nehéz kitalálni! - morogtam.
-  Megsértődtél? - kérdezte.
-  Miért? - kérdeztem.
-  Hát eléggé úgy hangzik, hogy szarul esik neked, hogy nem rángatlak el mindenhova. - mondta.
Pontosan ez az!
-  Nem vágyom rá! - vágtam rá.
-  Akkor, csak hiányzom? - vigyorgott.
-  Hagyjál már! - morogtam.
-  Rosalia, vissza költözöl Louis-ékhoz! - jött be mérgesen Anya.
-  Miért? - ültem fel felháborodva.
-  Nem költözöl. - mondta. - Csak le kell beszélnem vele, hogy holnaptól egy hétig vigyázzanak rád, mert elutazunk!
-  Mi van?! Anya, 17 vagyok, tudok vigyázni magamra és mégis hova utaztok? - kérdeztem.
-  Danielle, Johnny, Apád és Én megyünk Rióba. - mondta.
-  Vagyis ez egy családi nyaralás? - kérdeztem.
-  Pontosan, csak Te itthon maradsz! - mondta, majd kiment.
-  Te ezt hallottad?! - kérdeztem Louis-t felháborodva.
-  Este tali! - mondta és kinyomta.
Kiderült, hogy este indulnak. Nagyon dühös voltam és vártam, hogy Louis megérkezzen a családom, pedig lelépjen, ami pár órán belül meg is történt. Ahogy bezáródott az ajtó, iszonyat mérgesen néztem Louis-ra.
-  Mi a jó égnek nevezzem ezeket?! - mutattam az ajtóra. - Mert ez nem család!
-  Nyugi! - fogta kezei közé az arcom.
-  Louis, miért van ilyen gyökér családom? - buggyant ki egy könnycsepp a szememből.
Rögtön védelmezően ölelt magához, ami nagyon jól esett. Hiányzott az ölelése.
-  Miért nem szeretnek? - súgtam a vállába sírva.
-  Rosalia, nagyon szeretnek, csak... - nem tudta tovább mondani.
-  Nem szeretnek. Sose fogok megfelelni nekik, mindig különc leszek! - fúrtam azt arcom a nyakába és mint egy kislány az apukájába, úgy kapaszkodtam belé. - Senki nem szeret ezen a földön.
-  Én szeretlek. - súgta a hátamat simogatva és egy puszit nyomott az arcomra. - Nagyon szeretlek.
Még erősebben szorítottam magamhoz, ha ez lehetséges volt.
-  Én is. - súgtam halkan.
Meglepte. Nem számított rá, hogy ezt fogom mondani, hiszen nem rám vall az ilyen, de most muszáj volt.
-  És igen, nagyon rosszul esett, hogy nem vittél magaddal. Te vagy az egyetlen, akit érdekel, hogy ne üljek egyedül itthon. - zokogtam.
-  Rosaly, nagyon hiányoztál! Egyszerűen már csak az is, hogy tudtam, hogy egy kiscsaj a házamban durcizik! - simogatta a hátam.
-  Mondhatok egy titkot? - kérdeztem halkan.
-  Természetesen. - bólintott és a szemembe nézett.
-  Még soha nem hiányzott ennyire senki. - súgtam.
Elmosolyodott és megsimogatta az arcom. Közelebb hajolt hozzám, de megállítottam.
-  Meg akarsz csókolni megint? - kérdeztem halkan.
-  Ha már titokban kell tartanod az elsőt! - mondta, majd közelebb hajolt, mire lehunytam szemeim és kiélveztem a pillanatot, ahogy érzékien és óvatosan csókolóztunk.
Hirtelen elvált tőlem és ijedten nézett végig rajtam.
-  Nem lehet Rosaly! - lépett egyet hátrébb. - A nővéred a barátnőm és egy pedofil állat vagyok! - túrt a hajába gondterhelten.
Egy könny gördült le az arcomon és végignéztem rajta. Sose voltam szerelmes, de azt hiszem ez ebben a pillanatban megváltozott. Tudtam már, hogy mit érzek Louis iránt, viszont sosem mertem volna kijelenteni.
-  Nem ronthatlak el! - csuklottam a földre zokogva. - Téged szeretnek!
-  Rose, gyere ide! - nyújtotta felém a kezét, mire óvatosan felálltam és a szemébe néztem. - Nekem tetszik, hogy különleges vagy, hogy nem ugrálsz úgy, ahogy a szüleid fütyülnek és számomra mindig különleges maradsz! De ezt nem lehet.
-  Akkor menj innen! Hagyj itt te is! - kezdtem kiabálni sírva.
-  Rosaly, ne csináld ezt! - kérte szomorúan. - Én nagyon sajnálom, de nem tudlak őszintén szeretni. Én Danielle-t szeretem.
-  Ahogy mindenki más! - vágtam rá kiabálva. - Húzz innen!
-  Rosalia, ez nem megoldás! - mondta elhalkulva.
-  Louis, most azonnal menj innen! - kiabáltam, mire bólintott, majd megfordult és kiment.
Zokogva rohantam be a szobámba és kinéztem az ablakon. Láttam, ahogy nézi a szobám ablakát és észrevette, hogy kinéztem. Nem érdekelt, hogy figyel, a fürdőbe mentem, majd megnéztem magam a tükörben. Valójában nem értettem, hogy miért én vagyok az egyetlen szerencsétlen, aki egy 24 éves férfibe szerelmes reménytelenül.

2016. július 11., hétfő

6. rész - Lángcsóva

Már majdnem összeértünk, mikor nagyon óvatosan pillantottam le a szájára. Ő meg lecsapott erre a pillanatra és a maradék távolságot megszüntetve megcsókolt.
Első csók: pipa.
Éreztem, ahogy a kettőnk lángcsóvája csókunk miatt összeér és egy magassá válik.
Én pontosan tudtam, hogy pár órája vagyok 17, Ő 24, Ő a nővérem barátja, akire rá vagyok bízva, Én a morgós kiscsaj, Ő a barátságos, haverkodós srác, de ez ebben a pillanatban nem zavart. Valójában tudtam, hogy nem szeret és Én sem éreztem szerelmet, egyszerűen ez volt életem első csókja és - bár nincs hasonlítási alapom - csodálatos volt.
De sajnos tudtam, hogy le kell tagadnom életem első csókját, úgy kell vele együtt élnem, mintha ez az egész semmi nem lett volna, mintha nem lángoltunk volna közben...

Óvatosan húzódtunk el egymástól és hirtelen abbamaradt a lángolás, egy könny szaladt végig az arcomon és a falnak dőlve ültem le a kádban.
-   Rose, nem akartad? - kérdezte halkan és leguggolt elém, majd egyik kezemet a kezei közé vette.
Én sírva pillantottam fel rá.
-   Elloptad az első csókom. - néztem fel rá sírva.
Nem akartam, hogy megtudja, hogy valóban szűz vagyok és még sosem csókolóztam, de úgy döntöttem, őszinte leszek vele...
-   Saj... - mondta volna, de közbe vágtam.
-   Ne sajnáld. - mondtam. - Én akartam, csak titokban kell tartanom... - motyogtam.
-   Basszus! - mondta, miközben felállt és belerúgott a kád oldalába.
-   De letagadhatom... - néztem fel rá. - Valami buliban volt az első csókom és nem ismertem.
Ő sóhajtva leguggolt, majd halványan elmosolyodott.
-   Olyan aranyos vagy! - mosolygott rám kedvesen és a kezemre megint egy puszit nyomott.
-   Louis, ez fura! - motyogtam lehajtott fejjem.
-   Megmondtam, hogy úgy tekintesz rám, mint egy szülőre. - mondta, mire huncutan elmosolyodtam.
-   Még nem csókolóztam apukámmal. - kuncogtam.
-   De azért úgy tekintettél rám, mint valakire aki neked dirigál. - mosolygott rám. - Nem is gondoltál rám úgy, mint egy férfire, vagy mint egy barátra.
-   Úgyse érdekellek. - néztem fel rá. - Ráadásul akárhogy számolom, roppantul nem vagyunk egy korosztály, tehát ha esetleg úgy néztem volna rád, mint valakire, akit szeretek, még úgy is maximum a bátyám lehetnél. A haverom, vagy esetleg barátom nem igazán... - ráztam a fejem. - Meg a nővéremmel jársz és Őt szereted! - mondtam, miközben kimásztam a kádjából.
-   Igen, ettől függetlenül, téged is szerethetlek úgy mint egy barátot, vagy kishúgot. - nézett rám értetlenül. - Úgy csinálsz, mintha Te és Danielle tűz és víz lennétek és muszáj lenne választani köztetek, ugyanis éles ellentétek vagytok és olyan nem létezik, hogy valaki mindkettőtöket szereti.
-   Mert rohadtul nincs szükségem senkire, aki istennőként tekint rá. - mondtam mérgesen. - Sőt, valójában senkire sincs szükségem, eddig is boldogultam egyedül, most is megleszek.
-    Lehet kedves Rosalia, de nekem az a véleményem, hogy igazából néha már Te vívod ki a szüleid haragját direkt, hogy az orruk alá dörgölhesd, hogy igenis elhanyagolnak, hogy ide költöztettek és hogy Danielle miatt folyamatosan szidnak. - magyarázta.
-   Teljesen igazad van, de teljesen mindegy, mert nem érdekli őket. - rántottam vállat. - Letagadják.
-   Ne légy már ilyen negatív! - sóhajtott rám nézve. - Csak szard le!
-   Te is ezt csinálnád, ha ilyenek lennének veled a szüleid? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-   Értelek. - bólintott sóhajtva.
Csöndben léptem ki a szobájából, de rögtön a sajátomba mentem. Ledőltem az ágyamra és elkezdtem gondolkozni.
Basszus, komolyan csókolóztam ezzel a csicsergő fiúbanda gyíkkal! Úgy érzem magam, mint egy idióta liba. Oké, valójában az is vagyok...
Gondolkozás közben szépen elaludtam.

~másnap~
Arra ébredtem, hogy dörömbölnek az ajtómon.
-   Hagyj már békén! - vágtam az ajtóhoz erőből egy párnát, de csukott szemmel.
-   Jó reggelt! - nyitott be Louis, mire hátat fordítottam neki és nyakig betakaróztam. - Rosaly!
-   Bemásztál az ágyamba, már simán feljelenthetnélek! - morogtam, mire elnevette magát. - Amúgy meg mi ez az új név?
-   Szerintem tök jó. - mondta vidáman.
-   Viselhető. - rántottam vállat. - De Te nem vagy az! Mit keresel az ágyamban... - mondtam és az órámra pillantottam. - Louis, fél hat van! - szóltam rá felháborodva.
-   Gyere, megyünk focizni! - mondta vidáman.
-   Focizzál, Én nem tudok és nem is akarok megtanulni!
-   De velem jössz. - mondta. - A nővéreddel meg ott találkozunk.
-   Hű de jó lesz... - morogtam.
-   Na, gyere már! - húzta le rólam a takarót.
-   Te beteg vagy! - mondtam és morogva kikeltem az ágyból. - És csodálkozik mindenki, hogy utálok itt lakni! Mint a katonaságban! Hajnalban kelnem kell!
Kihajigáltam egy laza melegítő nadrágot, egy pólót és egy pulcsit. Bevonultam velük a fürdőbe, majd negyed óra múlva készen is voltam.
-   Na, mégiscsak összejött ez a kelés Csipke Rózsika! - vigyorgott Louis.
-   Az alsód csipkés és Rosalia vagyok. - morogtam, majd kitörtem az ajtómon.
Louis röhögött a kijelentésemen, de jött utánam.
-   Út közben veszek neked enni meg inni, csak menjünk, mert lassan késében vagyunk. - mondta, mire sóhajtva.
Én megforgattam a szemem, majd megindultam utána. Felkaptam a szürke Vans cipőmet, ugyanis csak is az illet a melegítőmhöz, majd a kenguru zsebbe beleraktam a telefonom és indultunk is. Út közben nem beszélgettünk, próbáltam felébredni, de Louis legalább beugrott nekem a valami kávézóba és vett egy kakaót meg egy csokis sütit. Útközben megettem a sütit és mikor megérkeztünk, akkor álltam neki a kakaót iszogatni.
-   Gyere. - biccentett Louis, mire kikászálódtam az autóból.
A csomagtartóból kivett egy hatalmas sporttáskát.
-   Hát ez? - böktem rá értetlenül.
-   Akarod hozni? - vigyorodott el.
-   Hát hogyne... - forgattam meg a szemem.
Közben megindultunk befelé.
-   Ebbe a táskába még Én is beleférek! - böktem rá.
-   Beletegyelek? - vigyorgott rám.
-   Louis, rohadt korán van az idegesítő fejedhez! - morogtam, mire elnevette magát.
-   Sziasztok! - köszönt vigyorogva.
-   Ti komolyan 5 éve együtt zenéltek?! - néztem Niall-re.
-   Aha. - bólintott mosolyogva.
-   Őszinte részvétem. - mondtam fáradtan.
Ó, megérkezett a nővérem és onnantól kezdve halálra untam magam. Kb. az edzés felénél úgy meguntam az egészet, hogy le akartam lépni. Körülnéztem és Danielle-lel nem törődve megindultam, de Louis rám pillantott.
-   Hova? - vigyorgott rám a pályáról.
-   Messzire! - legyintettem.
-   Ne menj már kicsi lány! - poénkodott valaki a csapatból.
Megforgattam a szemem, majd lehajtott fejjel indultam meg előre, de beleütköztem valakibe.
-   Tim! - néztem fel rá meglepetten és ijedten egyszerre.
-   Helló csibe! - vigyorgott és kezét a derekamra csúsztatta.
Egyáltalán nem ilyennek ismertem. Ezt undorítónak tartottam.
-   Hagyj békén! - löktem el erősen, mire a földre esett és nem törődve vele, elindultam.
Hirtelen éreztem, ahogy hátulról elkapja a hajam, mire felsikítottam.
-   Idióta ribanc! - morogta és a szemébe néztem, majd rögtön rájöttem mi is történt vele.
Igencsak be volt lőve. Nem éreztem késztetést arra, hogy szóljak Louis-nak, vagy Dani-nak, biztos voltam benne, hogy elintézem és meg is tettem. A földön feküdt, vérzett az orra és elájult.
-   Baszd meg! - üvöltötte el magát Louis, akiről azt feltételezem, hogy látta az egészet. - Rosaly, jól vagy? - kérdezte ijedten, rohanás közben és ahogy elém lépett a kezei közé fogta az arcom és szemével minden részét alaposan megvizsgálta.
-   Semmi bajom, neki viszont van! - mutattam Tim-re.
-   Nem érdekel, egy drogos idióta! - rántott vállat, de még mindig aggódva vizsgált.
-   Louis, nincs bajom! - löktem le a kezeit, majd megigazítottam a hajam, amit sikerült lelapítania és megpillantottam Ellie-t, akinek titokban dobtam egy SMS-t.
Odajött és oldalról átölelt.
-   Ő mikor fáradt el ennyire? - mutatott Tim-re kérdőn.
-   Mikor leütöttem! - mutattam meg az orrától véres kezem büszkén.
-   Kis agresszív! - nevette el magát. - Miért hívtál?
-   Hogy legyen okom lelépni. - rántottam vállat vigyorogva.
-   Ne már, akkora sport rajongó vagyok! - lökött meg, mire felhúzott szemöldökkel néztem végig rajta. - Nézni tudom! - rántott vállat, majd elnevette magát.
Végül végignéztük a meccset.


Éppen egy halál unalmas fizika órát próbáltam végigülni alvás nélkül és éppen a füzetembe alkottam. Semmit nem jegyzeteltem, mert úgy ahogy volt leszartam az egészet, úgy sem értem meg!
Egy igencsak meggyötört szívet alkottam a lapra, ami nagyon részletesre sikerült. Ellie mellettem aludt.
-   Hé nyomikám! - dobott fejbe hátulról az egyik utálatos, idegesítő srác.
-   Hagyj már! - morogtam, mire felröhögtek páran mögöttem és megint megdobtak. - Fejezd be! - fordultam hátra mérgesen, mire a képembe röhögött.
-   Van valami baj Rosalia?! - nézett rám a tanár mérgesen.
-    Nincs. - mordultam fel, majd előre fordultam és folytattam a rajzom.
Elgondolkoztam rajta, hogy milyen lenne, ha hirtelen lángolni kezdenék, akkor nem lenne ekkora arcuk, de inkább hagytam a francba.
Pár perc múlva kopogtak az ajtón.
-   Tessék! - fordult az ajtó felé a tanárnő.
-   Elnézést a zavarásért, Rosalia-t nagyon sürgősen el kell vinnem. - lépett be Louis, aki arcán láttam, hogy igencsak csodálkozik, hogy mennyire alacsony a tanárnő és majdnem kiröhögte, így Én is elvigyorodtam.
A tanár és az egész osztály meglepetten nézte és mögöttem az egyik szőke liba sikított egyet. Louis csak elmosolyodott.
-   Nem kell kikérő, sem igazolás, ha ad egy aláírást a lányomnak. - mondta a tanárnő, mire Louis vigyorogva bólintott.
Aláfirkantott egy lapot, majd rám nézett vigyorogva. Én felpattantam és bedobáltam a cuccaimat a táskámba, összecipzároztam azt, majd felkaptam a pulcsimat a szék támlájáról és mielőtt megindultam volna, a mögöttem ülők felé fordultam.
-   Csukjátok be a szátokat, belerepül a légy! - vigyorogtam. - Hétfőn nyomikáim! - kacsintott rájuk pimasz vigyorral, majd megindultam Louis felé és ahogy a félig röhögő arcát néztem, elnevettem magam, majd megölelt.
Most hagytam neki és visszaöleltem, de hamar elengedtük egymást.
-   Rosalia! - szólt a tanárnő, mire felé fordultam. - Kérem a rajzot.
-   Milyen rajzot? - kérdeztem értetlenül.
-   A füzetedből. - mondta, mire kivettem a táskámból és kitéptem a lapot, majd a kezébe adtam. - Eljuttatom a rajztanárodhoz. - mosolyodott el kedvesen.
-   Nem kell. - mondtam.
-   Pontosan, ugyanis meg szeretném tartani. - mondta Louis, mire a tanárnő szó nélkül a kezébe adta.
-   Mi van? - néztem rá felháborodva. - Az egy firka!
-   Tökéletes firka lesz a stúdióba. - vigyorgott rám.
-   Amúgy meg nagyon sürgősen kell mennünk! - fordítottam meg, majd toltam kifelé és becsaptam magunk után a terem ajtaját.
-   Esküvőre megyünk! - vigyorgott, majd kisiettünk a suliból és behuppantunk a kocsijába. - Pontosabban te nem.
-   Király. - bólintottam vigyorogva.
Egész este filmeket bámultam, majd lezuhanyoztam és elmentem aludni. Éjjel arra ébredtem, hogy Danielle és Louis betörtek az ajtón, de nem volt kedvem lemenni, vagy felkelni, így inkább megfordultam és aludtam tovább.

Reggel álmosan tántorogtam le, amikor csöngettek. Majd megint csöngettek és megint. Mérgesen nyitottam ki az ajtót és Louis nézett rám álmosan, eléggé zombi fejjel.
-   Beengedjelek a házadba? - kérdeztem.
-   Nagyon vicces! - forgatta meg a szemét morogva. - Kizártam magam.
Arrébb léptem az ajtóból, majd megcéloztam a szobámat.
-   Ma kettesben leszünk. - közölte Louis, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá. - A nővéred tököm tudja milyen díjátadóra ment!
-   És kedves tökéletes példakép, mennyit ittál? - vigyorogtam rá.
-   Sokat! - sóhajtott.
Konkrétan egész álló nap csak fetrengtünk és semmit nem csináltunk.

2016. július 8., péntek

5. rész - Utállak...

Valamikor későn kelhettem fel, ugyanis lent már elég nagy hangzavar volt. Elgondolkoztam, hogy mi lehet ez, de arra jutottam, hogy biztosan megint Louis haverjai azok. Vállat rántva másztam ki az ágyból, majd hátra söpörve a kócos hajam az ablakhoz léptem.
Hidegnek tűnt az idő és esett az eső. Elfintorodtam és a szekrényemhez léptem. Kivettem egy nagy pulcsit, magamra rántottam és kecsesen arrébb rúgva a tegnapi ruháimat, amiket egy kupacban a földön hagytam, kinyitottam az ajtót.
Álmos fejjel totyogtam le a lépcsőn, majd megindultam a konyhába. Éppen az étkezőn haladtam át, mikor oda pillantottam.
Csak egy csomó ember dumált ott, akiknek a felét nem ismertem.
Lazán léptem tovább és a konyhába mentem. majd az agyam beazonosította amit láttam és a kávémmal a kezemben léptem vissza az étkezőbe meglepetten.
-   Helló. - nyögtem ki álmosan a rengeteg embert nézve.
-   Te lehetsz Rosalia! - mosolygott rám kedvesen valószínű Louis anyukája, ugyanis felfedezhető volt a hasonlóság és be kellett vallani, gyönyörű nő volt.
Annak kifejezetten örültem, hogy nem voltak olyan elegánsan öltözve, mint az Én családom, akikhez jelen pillanatban szinte csak a nevem kötött, ugyanis ha valaki végignéz rajtunk valószínű a Tomlinson családhoz sorolna engem öltözködés alapján.
Louis anyukája rögtön felállt mosolyogva, mire nagy mosollyal léptem oda hozzá.
-   Johannah! - mosolygott rám, majd megölelt, mire megnőtt a mosolyom és visszaöleltem.
Nem sűrűn van részem ilyen anyai ölelésben, viszont Johannah kisugárzása az a tipikus jóságos anyuka volt, ami nagyon tetszett. Az meg még jobban, hogy nem zavarta, hogy pizsamában sikerült letotyognom.
-   De csak Jay! - húzódott egy kicsit mosolyogva, de a karomat még mindig simogatta.
-   De csak Rose! - mosolyogtam rá, mire kissé elnevettük magunkat.
Óvatosan kisimította a hajamat az arcomból, majd mosolyogva nézett végig rajtam.
-   Valóban különleges vagy. - állapította meg mosolyogva, amit nem csodálok, ugyanis arcra igazából nem nagyon hasonlítok a tesóimra, csak egy kicsit Apára. - De gyönyörű. - simogatta meg az arcom.
-   Köszönöm. - mosolyogtam rá.
Óvatosan a saját anyámra pillantottam, aki kissé szégyenkezve sütötte le a szemét... kösz.
-   Szia! - lépett elém nagy mosollyal egy gyönyörű szőke hajú lány, akiről már a neten olvastam.
-   Szia! - mosolyogtam rá, majd elnevettük magunkat és megöleltük egymást.
Fura volt nekem ez a rengeteg ölelés, ugyanis nem sokat ölelkezem és akkor sem mosolyogva, inkább elviselem, hogy szorongatnak.
-    Charlotte, ugye? - mosolyogtam rá, mire bólintott.
-    De inkább Lottie. - mosolygott.
-    Rendben. - bólintottam nagy mosollyal.
Hasonlóan ismerkedtem meg Fizzy-vel, Phoebe-bel és Daisy-vel az ikrekkel, majd Dan-nel, aki Jay férje és az Ő gyerekeik Ernest és Doris, akik nagyon aranyosak.
-    Éhes vagy? - nézett rám Apa.
Kissé elhúztam a szám.
-    Hát nem nagyon szeretnék ébredés után ebédelni. - ráztam meg a fejem, majd kimentem a konyhába, majd valami keksz után kutattam.
Találtam csokis töltött kekszet amit kiskorom óta szendvicskeksznek hívok, így megfogtam az összeset, majd azzal mentem vissza az étkezőbe és ki volt hagyva a helyem Louis és Johnny között. Oda lehuppantam, majd magam elé vettem a kekszet.
-   Igazán egészséges és természetes reggeli! - bökött rá Johnny mosolyogva a fejét ingatva.
-   Ne bántsd a szendvicskekszet! - nézett rám szúrós szemmel szórakozottan.
-   Jól van, egyed! - forgatta meg a szemét. - Nehogy zöldséget a szádba tegyél! - mondta, mire Louis vigyorogva nézett rám.
-   Megetetett velem egy salátát! - mutattam Louis-ra mint a bűnösre.
-   Megettél egy egész tál salátát? - csodálkozott Anya.
-   Csak egy levelet. - vágta rá Louis vigyorogva.
-   És mit gondolsz Rose, milyen egészséges dolgot enni? - nézett rám vigyorogva Apa.
-   Megéltem gyerekkorom legnehezebb percet a gyomrom pedig élete legnehezebb pillanatait. - vágtam rá.
-   Fú, bele ne halj! - nyújtotta rám a nyelvét Louis.
-   Hát remélem nem fogok! - vágtam rá. - Még egy kicsit szívnom kell a véred! - vigyorodtam el.
Mondani akart valamit, de ahogy kinyitotta a száját belenyomtam egy szendvicskekszet, majd megfogtam a kezeit.
-   Edd meg! - parancsoltam rá, mire elmosolyodott, majd vigyorogva ette meg.
-   Finom. - vigyorgott.
-   Szerinted miért eszem? - kérdeztem tőle pimasz vigyorral. - Egész jó, ha az ember műkaját eszik, nem?
-   Szoktam műkaját enni. - vágta rá.
-   És nekem miért nem szoktál adni? - néztem rá szúrós szemmel.
-   Mert tudtommal nem bírsz engem. - vigyorgott rám, mire már nem tartottam a szemkontaktust, csak a kekszeket néztem és úgy válaszoltam.
-   Néha azért jó arc vagy. - motyogtam, mire magabiztosan vigyorgott rám. - Most inkább idegesítő.
Igen, kb. az egész asztal a mi kis csatánkat nézte, amit majdnem mindig Én nyerek.
-   Nyertél. - adtam be a derekam mosolyogva, mire elnevette magát.
-   Örülök, hogy beismerted! - vigyorgott.
Morogva ettem tovább a kekszecskéimet és éreztem, hogy Louis figyel, de nem néztem rá.
-   Megsértődtél? - kérdezte vigyorogva és megcsípte az arcom.
-   Nem. - mondtam, majd duzzogva ellöktem a kezét.
-   De olyan aranyos kicsi lány vagy... - mondta, majd mögém lépett és csikizni kezdett, majd puszilgatni, majd a borostás arcát a nyakhajlatomba fúrta direkt.
Én már nevetve sikítottam, de nem zavarta.
-   Louis! - sikítottam nevetve és próbáltam eltolni, de nem jött össze csak az, hogy elkezdett dőlni hátrafelé a székem, de Louis elkapott, így befejezte a kínzásom. - Olyan hülye vagy! - néztem fel rá nevetve.
Oké, valójában egyre jobban bírtam Louis társaságát, ugyanis vicces volt, ha olyan kedve volt játszotta az apukát, de azért sokszor jó arc volt és néha tök jól beszélgettem vele, vagy hülyültem.

Louis tesóival rögtön jóban lettem. Egyszerűen ők is tök lazák voltak, viccesek és kedvesek. Tök jól elvoltam velük és sajnáltam, amikor elmentek, ugyanis végre találtam valakiket, akik hozzám hasonlóan nem veszik túl komolyan az életet.
-   Látom, jól elvoltatok. - mosolygott rám Louis.
-   Bírom a húgaidat. - mosolyogtam.
-   Most egyedül kell hagynunk téged. - mondta Dani, majd felvonultak és fél óra múlva csodálatosan tökéletesen felöltözve értek vissza.
Én közben írtam egy SMS-t Ellie-nek, hogy jöjjön át.
-   Vigyázz magadra és... - mondta volna Louis, de vigyorogva benyitott Ellie.
-   Uncsi! - forgatta a szemét. - Nem halunk meg, csak húzzatok! - mondta, mire elnevettem magam, majd Danielle és Louis elmondták még, hogy mit csinálhatunk és mit nem, majd végre elindultak.

* Louis szemszöge *
Danielle-l egyetértettünk benne, hogy időnként ellenőrizzük őket. Mielőtt bementünk volna a csodálatosan feldíszített épületben videóhívást indítottam a telefonommal. Vártunk egy csomót, amikor végre Rose felvette. 
-   Élünk! - közölte a szemét forgatva. 
-   Rose? - hallottam Ellie hangját. - Szerinted ha ezt feldobom a netre mennyit kapok érte? - kérdezte tőle nevetve, mire felé fordult Rose, majd felröhögött. 
-   Ha azt eladod, szerintem elköltözhetünk. - röhögött Rose. 
-   Tök sok van, szerintem ha egy eltűnik úgyse veszi észre senki! - nevetett Ellie. 
-   Rose, ha kérhetem ne adjátok el a házat! - szóltam rá sóhajtva, mire nevetve fordította felém a figyelmét. 
-   Van üzleti érzékem. - nyugtatott meg. 
-   Te nyertél már valamiért díjat? - kérdezte Ellie Rose-tól. 
-   Nem, mivel nem vagyok tehetséges kb. semmiben! - rántott vállat. 
-   Szerintem tök jól kamuzol! - nevetett Ellie, mire Rose is felröhögött. 
-   Amúgy miért hívtál? - fordult felém újra. 
-   Hogy nem ég-e még a ház. - vágtam rá. 
-   Rose, képzeld a bátyám motorozik és holnap lesz valami versenye. Jössz? - hallottam Ellie ajánlatát. 
-   Mennyi idős a bátyád? - kérdezte tőle Rose. 
-   Egy éve 23 volt, így valószínű most 24. - nevetett. 
-   Oké, akkor megyek. - bólintott Rose. 
-   Légyszi, éljétek túl! - kértem, mire Rose megforgatta a szemét és kinyomott. 
Nem vártam mást tőle... 


Megint hívtuk Rosalia-t, de most legalább nem kellett fél órát várni rá, hogy felvegye. A kertben volt és ahogy láttam a medencénél lehetett valahol. 
-   Még mindig élünk. - sóhajtott unottan. 
-   Fúj, nézd mit találtam! - röhögött valamerre Ellie. 
-   De ugye nem nyúltál hozzá? - röhögött fel Rose. 
-   Nem, de mi lehet még az alján? - röhögött Ellie. 
-   Nem érdekel, add ide ezt a szart! - vette a kezébe Rose a medence takarítót. 
-   Mit találtatok? - kérdeztem nevetve.
-   Ha hazaérsz sürgősen beszélnünk kell! - mutatott rám elkomolyodva. 
-   Dobd át a szomszédba! - röhögött Ellie, mire Rose felröhögött. 
-   De most ezzel mit csináljak? - nevetett Rose. - Biztos hogy nem fogok hozzáérni. 
-   De mi az? - kérdeztem. 
-   Egy tűz vörös fürdőgatya. - mondta nevetve, mire elnevettem magam és az kezembe temettem az arcom. - Fúj, Louis! - szólt rám nevetve. 
-   Akkor még nem laktál velünk! - mondtam mosolyogva. 
-   Gondoltam, ugyanis akkor hallottam volna. - vágta rá a szemét forgatva.
-   Te mindig hallod amikor dugnak? - röhögött fel Ellie, mire Rose is felröhögött, majd hirtelen eszébe jutott valami amit az arcán is látni lehetett. 
-   Ellie, fagyasszuk le! - mondta és felé fordult a kezében, de folyamatosan nevetett. 
-   Hogy teszed be a fagyasztóba? - nevetett Ellie. 
-   Hát nem tudom, mint valami ilyen löttyöt így beöntöm, vagy érted, nem?! - nevetett fel Rose. 
-   Ilyen költői hasonlatot! - röhögött fel Ellie. 
-   Mint egy kanál lekvárt. - nevetett Rose. 
-   Louis Tomlinson fürdőgatyája olyan mint a lekvár! - röhögött Ellie, mire Rose is jobban röhögött. 
-   De most gondolj bele! - nevetett Rose. - Ha beteszem a fagyasztóba aztán berakok egy fagyit... - fintorgott. 
-   Akkor dobjuk át a szomszédba! - nevetett Ellie. 
-   Vagy kérjük meg, hogy fagyassza le nekünk. - röhögött Rose. 
Én csak nevetve figyeltem a történéseket. 
-   De most így fogod? - mutatott rá nevetve Ellie. 
-   Miért, felvegyem? - nevetett Rose. 
-   Hát de miért fogod így?! - nevetett. 
-   Mert mit csináljak vele? - röhögött Rosalia még jobban. 
-   Mit tudom Én, de hát hordozod itt mint valami kis törékeny kisbabát! - röhögött Ellie. 
-   Visszadobjam? - nevetett Rosalia. 
-   Vagy süssük meg! - röhögött Ellie. - De hogy dobod vissza? 
-   Hát így meglendítem. - rántott vállat Rose. 
-   Mármint felfelé? - nevetett Ellie. 
-   Mi van?! - röhögött Rose értetlen fejjel. 
Minden áron odamentem volna, hogy figyeljem, ahogy szerencsétlenkednek. 
-   Dobd be ezzel a halászóval együtt! - nevetett Ellie. 
-   Sőt, Én is ugrom! - röhögött. 

Többet már nem hívtuk Őket, hanem siettünk haza. Mikor benyitottunk azt hallottuk, hogy az udvaron röhögnek. Levettük a fölösleges ruhákat és kimentünk. 
Rose éppen a halászóval a kezében állt röhögve, miközben Ellie is röhögött, de Ő ült a teraszon a kanapén. 
A fejemet ingatva, mosolyogva mentem Rose-hoz és ki akartam venni a halászóból a gatyámat, de elrántotta. 
-   Már az enyém! - mutatott rám szigorúan. - Megszerettem. - mondta, majd elröhögte magát. 
-   Ő a háziállatod? - röhögött fel Ellie. 
-   Persze, majd elviszem sétálni! - nevetett Rose. 
-   Amúgy mennyi az idő? - kérdezte Ellie. 
-   Fél 12. - mondtam. 
-   Az jó, mert elméletileg 8-ra haza kellett volna mennem. - pattant fel, majd Rose-t megölelte. - Jó legyél kedves lekvár! - mutatott a fürdőgatyámra röhögve, majd felénk biccentett és bement, majd lelépett. 
-   Itt hagyott. - biggyesztette le a száját Rose, majd a gatyámra nézett. - Ketten maradtunk. De Te elég csöndes vagy. 
-   Nem akarsz aludni? - kérdezte Rose-tól Danielle. 
-   Nem. - vágta rá, majd felpattant és a kezembe nyomta a halászót. 
-   Hova mész? - kérdeztem. 
-   Szobámba. - mondta röviden, majd bement. 
Ledobtam a halászót és szomorúan vettem tudomásul, hogy nem fog megnyílni nekünk. 
Leültünk a kerti bútorra, majd Én rágyújtottam. 
-   Velünk miért nem olyan kedves és nyitott? - sóhajtott Dani, mire eszembe jutott, hogy mi lehet a titok. 
Utálta amikor azt mondta neki az apja, hogy mi vigyázunk rá... vagyis ez lehet a baj. 
-   Az, hogy mi vigyázunk rá. - vágtam rá. - Mármint, hogy így lettünk beállítva. 
-   Mi? - kérdezte értetlenül Danielle, amit nem csodáltam, hiszen elég érdekesen magyaráztam. 
-   Úgy költözött ide, mint két kb. idegen felnőtthöz, akik majd vigyáznak rá. - magyaráztam. - Vagyis ez olyan, mint mikor életedben először találkozol mondjuk a tanároddal. Rögtön az első percben rájössz, hogy Ő az a fajta ember, aki szívesen alakítana ki veled egy jó kapcsolatot azon kívül, hogy a tanárod és érezteti, hogy ha baj van fordulhatsz hozzá, vagy az a tanár, aki tanít és kész. 
-   Tehát a szemében két felnőtt vagyunk, akik mint egy gyerekre, úgy vigyáznak rá. - bólogatott. 
-   Olyan szülő-gyerek viszony szerű és pontosan ezért nem nyílik meg felénk. Ha a szüleid nem lettek volna ott veled az első perctől, hanem 16 évesen közölték volna, hogy Ők irányítanak, de szeretnek, de szót kell fogadnod, ez annyira neked sem tetszene. - rántottam vállat. - Főleg ha ezek az emberek csak 8 évvel idősebbek nálad. 
-   Vagyis azt kéne elérnünk, hogy barátként tekintsen ránk. - foglalta össze Dani a lényeget. 
-   Nem fogok úgy nézni rátok mint a barátaimra. - jelentette ki ridegen Rose mögöttem, majd az asztal másik oldalára, velünk szemben leült. - A barátaimat Én választom, a barátaim sosem akarják megmondani mit csináljak és hogyan, a barátaim nem néznek taknyosnak és a barátaim nem hagynák, hogy a szüleim kivágjanak otthonról. 
Tehát az is bántja. 
-   Mondhatja bárki, hogy rohadt szerencsés vagyok, mert hírességek közé költöztettek, leszarom. - rántott vállat, de az arcán semmi érzelem nem látszott. - Őket nem dobták ki a szülei. - mondta, majd az arcán egy könnycsepp folyt le. 
-   Rosalia... - mondta halkan Danielle. 
-   Amikor Te elköltöztél Anya sírt. - mondta és letörölte azt az egy könnyét is és ugyan olyan rideg arccal folytatta. - Amikor Én, még össze is veszett velem, mert nem akartam elköltözni. - rántott vállat. - De hát nem lehet mindenki boldog. - nevette el magát keserűen.
Borzasztó egy csupán 16 éves lányt ilyen keserűen és lemondóan látni. Szinte feladta. Elengedte a boldog éveket, amik ilyen korban következnek.
Én nagyon szeretem Danielle-t, komolyan, tiszta szívemből, de megértem Rose-t.

* Rosalia szemszöge *
~ két héttel később ~
Végre eljött a hétvége, péntek este van! Boldogan vágtam le a táskámat az ajtó mellé, majd beljebb léptem és Louis haverjainak a hangját hallottam.
Kérlek, mondd hogy képzelődöm és hülye vagyok! - imádkoztam magamban, majd lerúgtam a cipőmet.
Beléptem a nappaliba és nem! Miért is lenne szerencsém?! Hiszen Én már csak Én vagyok!
-   Szia Rose! - mondták egyszerre és közben az egyiknek egy chips darab esett ki a szájából.
Körbe néztem és mindenhol sörös dobozok és üvegek, pár üres és rengeteg teli, chipsek, meg mártások hozzájuk, a földön pedig minden amit ettek-ittak.
-    Helló. - sóhajtottam, majd inkább nem ültem le.
-    Mi ez az unottság? - mosolygott rám Louis.
Hát nem az az álmom, hogy vele és a haverjaival focimeccset bámuljak!
-    Engem ez rohadtul nem érdekel. - rántottam vállat.
Arról nem beszélve, hogy olyan hangos, hogy szétmegy a fejem! Mármint ugye nekik annyira nem, de nekem?! Már bocs, de ha tudja Louis, hogy mennyire jó a hallásom, legalább nem üvöltetné ezt a csodálatos sportközvetítést!
-    Most felmész a szobádba, külön és egy jó darabig nem látunk? - nézett rám Louis.
-    Pontosan. A legközelebbi időpont a holnap! - mondtam, majd felmentem.
Előkaptam a mamám naplóját és azt kezdtem olvasni.

"Annyira csodálatos ez a fiú! Annyira tökéletes! Tökéletes arányban rossz, titokzatos és kedves és törődő. Soha nem találkoztam nála jobb emberrel. Rengeteget foglalkozik velem, vigyáz rám és megért. Már teljesen biztos vagyok benne, hogy szerelmes vagyok, sőt már a rajongója lettem! Olyan édes és közben férfias is. Gyengéd, de határozott."

Ilyen lehet szerelmesnek lenni... Tökéletesekkel Én is találkoztam, egy házban élek velük... De ha Louis-t veszem példának: nem igazán rossz, vagy titokzatos, inkább kedves és túlzottan törődő, túlságosan vigyáz rám, de nem ért meg és teljesen biztos vagyok abban, hogy nem vagyok belé szerelmes!
Óvatosan tettem vissza a könyvet az ágyam alá, majd gondolkozni kezdtem.
Soha nem voltam még szerelmes, de nem is vagyok az a típus, aki egyik napról a másikra belezúg valakibe. Igazából csak sodródom az élettel, mást nem igazán csinálok. Ja de! Utálok itt lakni és mindenkit aki itt van. Elég keserűen hangzik, de ez az igazság.

Végül úgy döntöttem, hogy lemegyek... nem kellett volna.
-    Jó csaj, de ha mindenkit utál maga körül, kinek kell? - röhögött Tim. - De jó a segge.
-    Teljesen más mint Danielle... - mondta valaki, akinek nem tudtam a nevét.
-    Olyannak tűnik, akit könnyen megszerzel egy buliban. - röhögött azt hiszen Stan...
-    Tuti szűz. - röhögött Louis.
Én szó nélkül vonultam át a nappalin a konyhába.
-    Baszd meg! - káromkodott Louis, mire elmosolyodtam.
Elővettem egy jégkrémet, majd azt kezdtem enni.
-    Rose... - nyitott be Louis, mire rá pillantottam. - Ne vedd magadra mi csak...
-    Nem veszem. - rántottam vállat érzelemmentesen, majd felültem a pultra.
-    Tudom, hogy megjátszod és rohadtul megbántottalak vele. - nézett rám.
-    Csak az tud megbántani, akit szeretek. - mondtam, majd rá pillantottam. - Azt az embert, akinek a nyakába szórtak, hogy őrködjön felettem és változtasson meg, na azt nem fogom szeretni soha, akármilyen jó arc lehet amúgy.
-    Miért nem tudsz úgy rám nézni mint egy barátra? - sóhajtott és megtámaszkodott mellettem a pulton.
-    Mert a barátaimat Én választom és nem 7 évvel idősebbek nálam. - pillantottam rá.
-    De ha már muszáj elviselned, sokkal jobb lenne, ha esetleg barátként néznél rám és nem úgy, mint valakire aki neked dirigál. Akkor talán nem is viselkednék úgy, mint az apád. - magyarázta.
-    Miért akarod annyira, hogy közeledjek feléd?! - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Mert tudom, hogy jó arc vagy és intelligens! Vagány vagy, de okos is, bátor, pimasz és különleges. - magyarázta. - A múltkor tök jól elbeszélgettünk, mert nem úgy gondoltál rám, mint a 24 éves srácra, aki a nővéred pasija, hanem mint egy haverodra.
-    Mivel gördeszkával jöttél utánam, aztán nem papoltál arról, hogy borzasztó vagyok amiért csak úgy leléptem, ráadásul cipő nélkül, hanem laza voltál. - rántottam vállat.
-    Akkor menjünk gördeszkázni. - vágta rá.
-    Nem megyek veled sehova. - mondtam, majd leugrottam a pultról és mikor kiléptem volna Louis megint megszólalt.
-    Megint a hozzáállásod a probléma! - horkantotta.
-    Csak simán nem bírom, ha kibeszélnek. - vágtam rá mérgesen, majd felmentem és bevágtam magam után a szobám ajtaját.
Bekapcsoltam a tv-t, majd azt néztem, de valójában nem figyeltem rá, így fel se fogtam, hogy mit is nézek, csak úgy ment. Közben csak úgy ültem az ágyon és a fagyit ettem.
Hallottam, hogy valaki kopog.
-    Húzz innen. - mondtam.
Természetesen kinyílt az ajtó és Louis belépett.
-    Kínai?! - kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel. - Fordulj vissza és pá! - intettem az ajtó felé.
-    Rose... - ült le mellém sóhajtva.
-    Hát Te esküszöm idióta vagy! - nevettem el magam erőltetetten.
-    Ne csináld már! - nézett rám.
-    Akadj le rólam! - néztem rá mérgesen. - Esküszöm, hogy bezárkózom a fürdőbe!
-    Rosaly, kérlek ne haragudj rám! - nézett rám könyörgően.
Nagyon aranyos volt, ezt be kell vallani, de meglepett, a becenevem.
-    Rosaly? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Ha nem tetszik, nem foglak így hívni! - mondta.
-    Egész jó. - bólintottam.
-    Kérlek! - könyörgött. - Esküszöm, hogy hazaköltöztetlek, csak ne utálj!
-    Azt akarod, hogy ne mondjam el Dani-nak, ugye? - nevettem el magam.
-    Mi? - kérdezte értetlenül.
-    Leszarod, hogy szeretlek-e, csak ne mondjam el Danielle-nek. - mondtam. - Bár Én a helyedben szégyellném, hogy egy 17 éves lányról beszélgetek a haverjaimmal, aki nálam lakik és vigyáznom kell rá, de Te tudod. - rántottam vállat.
-    Rosaly, esküszöm, hogy Danielle miatt könyörgöm! - sóhajtott. - Csak tudom, hogy utálsz és ezt nem akarom! Azt szeretném, hogy ha már a nővéredet utálod, legalább legyen valaki ebben a házban, akire barátként tudsz gondolni! - magyarázta.
-    Olyan keserű sorsom van! - horkantottam.
-    Rosaly! Könyörgöm! - sóhajtott. - Vettem neked valamit! - mondta.
-    Á persze! Próbálj meg pénzzel megvenni! - bólogattam karba tett kézzel. - Abból van elég! Vagy esetleg énekelni is fogsz?!
-    Kussolj már és gyere! - mondta.
-    Nem megyek sehova. - mondtam határozottan.
-    Oké. - vágta rá, majd felállt, a vállára dobott és a szobájába vitt.
-    Tegyél le! - sikítottam rugdosódva.
-    Később. - mondta nyugodtan, majd bevitt a szobájába és ledobott az ágyára.
Oké, ez aggodalomra adna okot, de megtartottam az érzelemmentes arcomat és néztem rá.
-    Megtanítalak vezetni! - nézett rám karba tett kézzel.
-    Csodálatos, de közlöm, hogy ittál! Nem is keveset! - néztem végig rajta.
-    Nem most. - vágta rá. - Most egészen más miatt vagyunk itt.
-    Elmondod, vagy már most tudod, hogy engem nem fog érdekelni és kimehetek?!
-    Állj be a kádba! - mutatott a fürdőbe.
-    Minek? - kérdeztem értetlenül.
-    Csak gyere! - fogta meg a kezem, majd behúzott magával.
Beálltam a kádba, majd sóhajtva néztem rá.
-    Na akkor gyerünk tüzecske! - mondta, mire sóhajtottam, majd felgyulladtam, ugyanis az már egészen jól ment, viszont ezen kívül nem tudtam irányítani. - Jó, lépj arrébb! - mondta, mire arrébb léptem és Ő is beállt.
-   Fájni fog. - néztem rá.
-   Nem fog. - mondta, majd hozzáért a kezemhez és Ő is lángolni kezdett.
Ja tényleg! Az ereje!
-   Ennyi? - kérdeztem. - Nagyon ügyes vagy, mindketten lángolunk!
-   Fogd meg a kezem! - mondta és felém nyújtotta, mire tettem amit mondott.
Ahogy összeért, sercegett és kis parázsdarabkák repültek a levegőbe. Oké, ez elég jó volt, de úgy tettem, mint akinek cseppet sem tetszik.
-   Tudod így sokkal inkább látszanak az érzelmeid, például Te most zavarban vagy. - mondta vigyorogva.
-    Miért lennék? - engedtem el a kezét.
-    Mert a kezemet fogtad. - vigyorgott rám. - Most, hogy nem fogod, már nem vagy.
-    És ezt Te miből gondolod? - kérdeztem.
-    Abból, hogy ha zavarban vagy, nagyobb lesz a lángcsóva a tested körül. - magyarázta. - És ha ezt csinálom! - fogta meg a kezem, majd egy puszit nyomott rá, majd vigyorogva nézte a reakciómat.
Nem voltam zavarban, viszont az előző jelenség megismétlődött.
-    Ne próbáld megjátszani, hogy nem igaz! - vigyorgott.
-    Pedig rohadtul nem érdekelsz! - húztam el a kezem. - Utállak. - mondtam, mire közelebb lépett hozzám és egyik kezével a fejem mellett megtámaszkodott a csempén.
-    Ne hazudj! - vigyorgott, mire hátrébb léptem, így a csempéhez értem.
Még közelebb hajolt és még közelebb...