3. rész - Fény derül a titokra

Reggel az ajtómon dörömbölt valaki. Iszonyú morcosan rúgtam le a takarómat. Az ajtómhoz trappoltam, majd idegből kivágtam.
-   Neked mi bajod? - néztem morcosan az ajtómban álló Dani-ra.
-   Gyere reggelizni! - mosolygott rám.
-   Nem vagy normális! - forgattam a szemem, majd kiléptem a szobából és becsuktam az ajtót.
Danielle lerobogott, miközben mellette lecsúsztam a korláton. Tim és Louis is rám kapták a tekintetüket, mikor majdnem leestem a korlátról, de megtartottam az egyensúlyom.
-    Veszélyes vagy! - nevetett Louis.
-    Tudom. - mosolyogtam rá.
Kimentünk a konyhába, majd elkezdtem nézelődni, hogy vajon mi lehet a reggeli, mikor Louis hirtelen egy levél salátát nyomott a számba. Én röhögni és köhögni kezdtem egyszerre, majd kiköptem a salátát.
-    Fúj Te nem normális! - mondtam nevetve, majd ittam egy korty vizet.
A reggeli egész nyugis volt. Utána felöltöztem, ahogy mindenki, majd a nappaliban találkoztunk.
-    Mi a program? - kérdezte mosolyogva Dani.
-    Valahogy szerezni kéne valakit, aki meg tudja csinálni az egyik kocsim. - mondta Louis.
-    Van egy barátnőm. - mosolyogtam. - Pontosabban nagyon rég találkoztunk, de nagyon penge a csaj. - meséltem mosolyogva. - Sokszor tanított nekem dolgokat.
-    Miket tudsz? - kérdezte mosolyogva Tim.
-    Kereket cserélni, riasztókat megjavítani, meg még egy csomó mindent. - magyaráztam. - Majdnem mindent, csak ilyen nagyon bonyolult cuccokat nem.
-    Akkor csináld meg! - mondta Louis.
-    Úgy nézek ki, mint aki összepiszkolja magát? - nevettem.
-    Hívd a csajt! - forgatta a szemét.
Felhívtam Őt, de csak 3 nap múlva ért rá, így elújságoltam.
-    Ne szívass! - sóhajtott Louis.
-    Annyi van abban a garázsban, hogy minden nap másikkal mehetsz, ne nyafogj! - forgattam a szemem.
-    Tudsz vezetni? - kérdezte Tim.
-    Tudok. - mosolyogtam. - De szerintem nem sokan akarnak beülni abba a kocsiba, amit Én vezetek. - nevettem.
-    Miért veszélyes vagy? - kérdezte Danielle.
-    Hát mentősnek elmennék. - nevettem.
-    Tudjátok hova menjünk? - kérdezte vigyorogva Dani. - Divatbemutatóra!
-    Benne vagyok! - csillant fel a két fiú szeme.
-    Ők a modellek miatt mennek, Én meg csak úgy nem! - rántottam vállat mosolyogva.
-    Miért, tök jó buli! - lökött meg Tim.
-    Te voltál már? - néztem rá.
-    Egyszer és úgy szexibbek a lányok, mint tv-ben. - magyarázta.
-    Nem megyek. - mondtam. - Viszont estére rendeljetek valami takarító csapatot, ha egyedül maradok itt. - kacsintott Louis-ra pimasz vigyorral.
-    Na kacsintgass, ha nem jössz, maradunk! - legyintett.
-    Engem nem hat meg. - rántottam vállat. - Olyan tapintatlan tudok lenni, hogy falnak mész tőlem! - villantottam rá 1000 wattos vigyort.
-    Akkor mit csináljunk? - kérdezte Tim.
-    Ti nem egy suliba jártok? - kérdezte Louis ránk nézve.
-    Én nem tudom, lehet. - rántottam vállat és Tim-re néztem.
-    Lehet onnan voltál ismerős. - gondolkozott.
-    Mit tudom Én! - rántottam vállat. - Az a hely olyan, ahol azt várom, mikor szabadulok ki. - legyintettem hanyagul.
Hirtelen kopogtak az ajtón, mire mentem, hogy kinyissam. Mikor kinyitottam Ellie nézett rám ijedten.
-    Muszáj beengedned! - mondta ijedten és lihegve, mire elléptem az ajtóból.
-    Veled mi történt? - kérdeztem csodálkozva.
-    Kicsit túl bátor voltam. - lihegett, majd leült a földre.
-    Mit csináltál? - kérdeztem nevetve.
-    Nem hagyott békén valami idegesítő srác, de konkrétan fogdosott. - mesélte. - Nálam volt a telefonom meg egy szatyor tele innivalóval. - akadt meg, mert elfogyott a levegője és lihegett egy sort. - Mindkettőt hozzá vágtam, majd ráüvöltöttem, de nem tetszett neki és kergetni kezdett. - lihegett.
-    És honnan tudod, hogy itt lakom? - kérdeztem kíváncsian.
-    Nagyon hosszú a lényeg, hogy egész Los Angeles-t úgy ismerem, mint a tenyerem. - legyintett. - Nem akarok zavarni, csak... - mondta, mire közbe vágtam.
-    Nem zavarsz és gyere! - mondtam, majd felhúztam a földről.
-    Ja és közben elkezdett kergetni egy kutya is! - nevetett.
Mindenkinek bemutattam, majd lelöktem a fotelba.
-    Lehet még egy kérdésem? - néztem rá, mire mosolyogva bólogatott. - Mi a fészkes fene vezetett téged arra, hogy mindenképp verekedned kell egy sráccal?! - kérdeztem értetlenül. - Mármint értem, hogy nem hagyott békén, de ha csak rohansz és nem vágsz hozzá mindent, lehet békén hagy. - mondtam,
-    Tudom, de ez ilyen ösztön volt, vagy tudom is Én mi. - rántott vállat, majd gyanakodva nézett rám. - Ne mondd, hogy nem verekedtél még fiúval!
-    Ellie, nekem csak a pofám nagy, ha felemelem a hangom, akkor menekülnek, de nem verekszem. - legyintettem mosolyogva. - Nem vagyok nagyon gyenge, viszont lassan futok meg ilyen okosságok, tehát fiúval nem verekszem, üvöltök.-  nevettem el magam.
-    Ilyen gyíkkal sem? - kérdezte Danielle.
-    Ilyen undorító pálcikával akit elfújsz? - nevettem. - Azzal simán.
-    És mondjuk velem verekednél? - kérdezte Louis, mire mosolyogva megráztam a fejem.
-    Velem?-  mosolygott Tim, mire végignéztem rajta.
-    Nem... - mondtam gondolkozva. - Á, nem. - ráztam meg a fejem.
-    És lányokkal? - kérdezte Ellie.
-    Azokkal simán, úgy megtépem, a nevét is elfelejti. - vigyorogtam.
-    Azt a libát megtépném. - mutatott rám Ellie mosolyogva.
-    Ja az osztálytársunkat? - kérdeztem mosolyogva, mire bólogatott. - Képzeld, tegnap kirúgattam egy csajt. - nevettem.
-    Étterem? - kérdezte, mire bólogattam. - Fúj de utálom a csaj pincéreket. - morgott.
-    Amúgy Én is. - néztem rá. - Legyen kis cuki, aranyos fiú.
-    Nagy köztetek az összhang. - nevetett Tim.
-    Rose, holnap jössz suliba? - kérdezte Ellie.
-    Nem tudom, miért? - kérdeztem.
-    Hogy ne mennél?! - háborgott Louis.
-    Mert Én nem, mert valahova megyünk. - magyarázta.
-    Jó, akkor Én sem. - mondtam mosolyogva, majd pacsiztunk.
-    Tudod mit akarok? - mosolygott rám Ellie.
-    Mit? - vigyorogtam rá.
-    Tetkót! - mosolygott.
-    És a szüleid mit szólnának hozzá? - kérdezte tőle felhúzott szemöldökkel Niall.
-    Egy évben egyszer találkozom velük, addig a nagymamámmal vagyok, aki megengedi. - mosolygott.
-    Én lehet csináltatok egy másikat is. - mosolyogtam rá.
-    Másikat?! - nézett rám hatalmas szemekkel Danielle.
-    Nincs tetkóm. - nevettem. - Csak kíváncsi voltam a reakcióra. - nevettem.
-    Neked biztos, hogy nem lesz! - nézett rám szigorúan. Danielle.
-    Láttad már a barátodat? - kérdeztem vigyorogva.

~ másnap ~

Tényleg nem mentem suliba, viszont mikor felkeltem Dani sem volt otthon, csak Louis. Reggeliztem, mikor megtámadott egy kérdéssel, ami annyira meglepett, hogy majdnem megfulladtam tőle. 

-    Milyen erőd van? - kérdezte lazán, mire köhögni kezdtem. - Igen, tudok ezekről, nekem is van. 

Mindenkinek meg van az a pillanat, amikor egy ember, akit annyira nem kedvel mond valamit, amivel eléri, hogy imádd? Na nálunk ez volt az a pillanat. 

-    Neked milyen? - kérdeztem kíváncsian és letettem a szendvicsemet. 

-    Mennyit tudsz erről az egészről? - kérdezte. 

-    Hát, nem sokat... - motyogtam.

-    Ez a beszélgetés a kettőnk titka lesz, tehát most mindent elmondhatsz. - mosolygott biztatóan. 

-    A nagymamánk naplóját olvasom, akinek elég menő képességei voltak. - magyaráztam. 

-    Semmi más?! - csodálkozott. - Se a szüleid se a nagyszüleid nem meséltek róla?

-    Nem, senki nem tud erről az egészről, csak Én és Te. - mondtam. 

-    Akkor van mit mesélnem. - mosolyodott el. - Te még nem is tudod, mennyi menő dologra képes lehetsz, ha elkezded képezni magad. Nem tudom most milyen képességeid vannak, de azok a képességek sokszor utalnak a fő képességedre is. - mesélte. 

-    Nekem csak jó a hallásom, látok a sötétben és át tudok menni a falakon. - magyaráztam.
-    Ó, ebből még egy csomó mindent lehet kihozni. - mosolygott rám. - Ha a személyiségedet is számba vesszük, valami szuper dolog jöhet ki belőle.
-   Neked mi a képességed? - kérdeztem kíváncsian.
-   Mások képességének egy részét át tudom venni és gondolat olvasó is vagyok. - mosolygott.
Akkor ezt nyilván hallod! - gondoltam, mire elnevette magát.
-   Hallom. - nevetett. - De miért nem képzed magad? - kérdezte.
-   Mert nincs miért. - rántottam vállat.
-   Nekem jó pár haverom van, akiknek szintén vannak ilyen képességei. - mosolygott rám. - Például Tim.
-   Ő mit tud? - kérdeztem nagy mosollyal.
-   Majd elmondja! - kacsintott mosolyogva, mire megforgattam a szemem.
-   Oké és hogy derítem ki, hogy mit tudok? - kérdeztem mosolyogva.
-   Majd segítünk. - legyintett.
-   Dani tudja? - kérdezte kíváncsian és törökülésbe helyezkedtem a széken.
-   Nem és nem is fogja. - nézett rám szigorúan, mire bólintottam. - Viszont megértelek, ugyanis a testvéreim nem tudják, nekik sincs ilyesmi erejük, csak anyukám tudja. - magyarázta, mire bólintottam. - Szólok pár haveromnak és akkor kiderítjük, hogy mi is a Te erőd, de hosszú folyamat lesz! - mondta, mire bólintottam.
A reggelim felét otthagytam, majd felszaladtam. Gyorsan magamra kaptam egy cicanadrágot, egy Vans feliratú pólót, majd a hajamat kifésültem és hagytam, hogy a vállamra hulljon. Miközben kerestem egy pár zoknit, csöngettek. Egyáltalán nem voltak egyformák, így úgy döntöttem, hanyagolom a zokni témát. Mikor indultam volna le, megcsörrent a telefonom: Johnny. Mosolyogva vettem fel.
-   Szia! - mondtam vigyorogva, miközben elindultam lefelé.
-   Heló húgi, mizu? - kérdezte.
Közben Én már a lépcső alján jártam, így láttam az érkező embereket. 3 srác volt, az egyikük Tim, a másik kettőt életemben nem láttam, nem mintha ismerném Louis barátait...
Intettem egyet, majd újra a bátyámra figyeltem.
-   Kedves Johnny, van nevem, nem kell húginak hívnod! Tudod, mennyire utálom! - mondtam.
-   Rendben Rosa! - mondta nevetve.
-   Ezt is utálom és ezt Te pontosan tudod! - morogtam.
-   Jól van Rose, befejeztem. - mondta mosolyogva.
-   Kösz. - morogtam, majd a konyha asztalon maradt reggelimből haraptam egy falatot.
-   Mennyire rossz ott? - kérdezte, de vigyorgott.
-   Itt nagyon rossz, képzeld be vagyok zárva a pincébe és inni is csak este kapok. - mondtam vigyorogva.
-   És most mit tömsz a fejedbe? - kérdezte nevetve.
-   Most muffin-t tömök a fejembe kedves bátyám. - nevettem.
-   Ó, tökre ennék muffin-t. - gondolkozott el.
-   Miért hívtál? - kérdeztem. - Nem különösen érdekel, hogy Te mit akarsz enni. - forgattam a szemem unottan.
-   Ne forgasd a szemed, mert felakad. - mondta vigyorogva.
-   Honnan tudod, hogy forgattam a szemem? - kérdeztem és elmosolyodtam.
-   A bátyád vagyok, 16 éve együtt élek veled...
-   Lassan 17. - vigyorogtam.
-   Amúgy azért hívtalak, hogy megmondd, miért nem vagy iskolában.
-   Azért, mert beteg vagyok... - húztam el a mondatot, majd gyorsan letettem a telefont és az asztalra dobtam.
-   Igazoljam neked? - mosolyodott el Louis.
-   Nem lenne rossz. - vigyorogtam. - De akkor egész hétre, sőt lehetne erre a hónapra. - mondtam, majd eszembe jutott, hogy eddig inkább olyan volt, mintha az apám lenne. - De mióta vagy Te ennyire jó arc? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-   Ha bunkó vagyok az a baj, ha nem az. - nézett rám unottan.
-   Válogatós vagyok! - kacsintottam, majd karba tett kézzel a falnak dőltem.
-   Tuti, hogy valami halálos ereje van! - mondta az egyik srác. - Nő, ráadásul pimasz, nagyszájú és szép. - magyarázta a gondolat menetét.
-   Nem, semmi ártalmas ereje nem lehet, mert ha nem látnád elég ártatlannak tűnik. - magyarázta, mire hangosan felröhögtem.
-   Ha valami olyat keresel, ami az ártatlanság ellentéte, nyugodtan hívj fel. - nevettem.
-   Én valami agyi dologra tippelnék. - mondta Louis végignézve rajta.
-   Én meg arra, hogy találgattok és ettől nem leszek okosabb, ugyanis mind teljesen mást mondtatok! - horkantottam, majd a nappaliban levágódtam a kanapéra és az egyik lábamat hanyagul átdobtam a karfán.
-   Jó, menjünk le a pincébe. - mondta Louis.
-   Tudod, ha egy 16 éves lánynak 5 férfi azt mondja, hogy menjünk le a pincébe, általában az a lány fut! - néztem rá pimaszan.
-   Nagyon mókás... - forgatta a szemét Louis. - Indulj! - parancsolt.
Unottan álltam fel, majd követtem Louis-t. Lerobogtunk a lépcsőn, majd egy hatalmas terembe léptünk. Louis felkapcsolta a lámpát, mire megpillantottam egy jó pár érdekes cuccot. Fogalmam nem volt, mire lehetnek jók.
-   Ide hordod a hullákat?! - néztem rá összehúzott szemöldökkel. - Csak mert beköplek a rendőrségnek.
-   Nem, ezt a szobát titokban tartod! - nézett rám szigorúan, majd becsukta az ajtót kulcsra.
-   Ez aztán akkora biztonságérzetet nyújt! - néztem rá. - Egy pincében vagyunk, szerinted "kislány" vagyok, körbe véve cuccokkal, amik szintén nem bizalomgerjesztők, miközben körbe vagyok véve 5 férfival és az egyik bezárta az ajtót! - mondtam karba tett kézzel. - Ha nem ismernélek, rád hívnám a rendőrséget!
-   Ha nem mi lennénk itt, jól cselekednél, ha rohannál. - bólogatott Tim. - De nem kell aggódnod! - mosolyodott el, majd hirtelen a semmiből mellettem termett.
-   Ez de baró! - vigyorogtam rá.
-   Tudom! - vigyorgott, majd hirtelen már ott volt, ahol az előbb.
-   Oké, kezd idegesítő lenni. - mondtam.
-   Na, akkor most mesélj, miben vagy jó? - mondta valaki, akinek a nevét sem tudtam, de nem sűrűn zavart.
-   Semmiben. - rántottam vállat.
-   Ezt hogy érted? - kérdezte a másik ismeretlen.
-   Egyszerűen nem vagyok tehetséges! - mondtam, bár ez mindig bántott. - Nem tudok énekelni, sem táncolni, nem vagyok hajlékony, sem sportos, nem vagyok okos, színészkedni sem igazán tudok.
-   Ezt mindet próbáltad?! - kérdezte felhúzott szemöldökkel Tim.
-   Énekelni utálok és sosem volt jó hangom, táncolni egy bizonyos fokig..., pontosan tudom, hogy nem vagyok hajlékony, lusta vagyok, hülye és semmi érzékem a színészkedéshez. - magyaráztam.
-   Honnan tudod, hogy nem vagy hajlékony? - kérdezte Louis.
-   Talán mert nem tudom a lábamat a nyakamba rakni, sem spárgázni, de a terpeszem is maximum ekkora! - mutattam meg, hogy mennyire nem vagyok hajlékony.
-   Jó, akkor mondjuk próbálkozzunk mással. - gondolkozott Tim.
-   Mi lenne, ha megnéznénk, hogy a családodban milyen tehetségek vannak?! - kérdezte mosolyogva egy srác.
-   Van egy tökéletes bátyám, egy nála még tökéletesebb nővérem és pontosan ezért, mivel a húguk nem tökéletes és beletörődött és nem hasonlít a családja többi tagjára, ezért a szüleim eltoloncoltak a nővérem tökéletes életébe, hogy majd követni fogom a példáját és kibékülök vele. - mondtam és folytattam volna, de közbe vágtak.
-   Miért tökéletes Danielle élete?
-   Híres színésznő, gyönyörű az arca és az alakja is tökéletes, okos, vicces, kedves, tud főzni, szeret takarítani, imádja az állatokat, imádja a gyerekeket, ráadásul egy fiúbandának a tagjával él együtt! - mutattam Louis-ra. - Mondjátok, szerintetek egy kislány miről álmodik kiskorában?! Elmesélem: Palotáról, gyönyörű hercegnős ruhákról, csodálatos barátnőkről, hercegről és csillogásról! - hagytam kis szünetet, ugyanis sóhajtottam. - Na már most! Danielle ebben a hatalmas házban él, tehát palota megvan! Hercegnős ruhák? Csak rá kell nézni egy díjátadón. Csodálatos barátnők: pipa. Herceg?! Mondd, tinilányként ki nem akar egy fiúbandában éneklő sráccal járni?! Pipa! Csillogás? Fullasztóan sok flitter és strassz. - fejeztem be. - Tehát ebben a mesében Én csak is valami gonosz mostohának a lánya lehetek, akit valahogy a hercegnőnek és a hercegének kéne jóvá tennie. - magyaráztam. - De nem fog menni!
-   Oké, ezek elég jó okok. - bólogatott Tim.
-   Tehát akkor nem tudod. - vakargatta az állát az egyik ismeretlen. - És a nyarat vagy a telet szereted jobban?
-   A nyarat! - vágtam rá. - Hülye egy kérdés volt.
-   Inkább legyen nagyon meleged, vagy nagyon fázol?
-   Meleg! - vágtam rá.
-   Próbáljuk ki, hátha tud valamit a vízzel. - mondta Louis, majd egy tál vizet rakott pontosan elém.
-   Mossak lábat? - nevettem.
-   Nem. - vágta rá Tim. - Próbáld meg az elméddel megmozdítani a vizet.
Oké, ez nagy hülyeség volt, de megpróbáltam és természetesen nem történt semmi.
Hirtelen hatalmas zajt hallottam, ami másoknak nem lehetett ekkora és a fülemhez kaptam.
-   Mit hallasz? - kérdezte Louis ijedten.
-   Te nem hallod? - néztem rá, ugyanis nekem már fájt a fülem. - Basszus megsüketülök!
-   Nem hallunk semmit! - mondta az ismeretlen.
-   Valami telefon. - mondtam és már az arcom is eltorzult. - Vedd már fel! - néztem Louis-ra mérgesen.
-   De nem csöng! - húzta elő a farzsebéből, majd meglátta, hogy csöng.
Azzal, hogy elővette, még hangosabb lett és - bár gyorsan felvette- nem bírtam tovább, földhöz vágtam magam.
A fülemre szorítottam a kezeimet és a földön feküdtem.
-   Szia Édesem! - hallottam meg Dani hangját.
Közben Tim Louis-t lökdöste és rám mutogatott.
-   Szia Dani! - mondta. - Most nem tudok beszélni, mert Rosa leesett a lépcsőn és...
-   Nem vagyok Rosa! - kiabáltam mérgesen.
-   Oké, menj csak! - mondta Dani, majd letették.
Louis gyorsan letérdelt mellém és az egyik kezét a hátamra tette.
-   Mindig ennyire fáj? - kérdezte halkan.
-   Nem. - ráztam a fejem. - Ennyire nem szokott erős lenni a hallásom. - mondtam halkan.
-   Akkor van itt valami, ami előhozta az erőidet! - pattant fel hirtelen.
Be kell valljam, jól esett ez a törődés, amit eddig nem igazán kaptam meg. Mindig mindenki haragudott rám, de Louis valamely szinten elfogadott és mint egy óvó szülő, meg akarta szüntetni a fájdalmat.
-   Állj fel és menj körbe a tárgyak előtt! - mutatott a tárgyakra. - Amelyiknél felerősödik a hallásod, szólj!
Körbe mentem és először nem volt semmi, de valaminél, ami számomra teljesen ismeretlen volt, hirtelen olyan erős lett a hallásom, hogy rögtön a földre rogytam.
Fájdalmasan hangosan hallottam, ahogy csöpög valamelyik csap, ahogy az utcában egy kutya ugat, ahogy a fákon a levelek susognak és azt is, ahogy lélegeznek körülöttem.
Csak sikítani tudtam, annyira hangos volt az egész.
-   Nem bírom! - sikítottam és előtörtek a könnyeim, majd erőt vettem magamon, felálltam és a kezeimet a fülemen tartva elrohantam a terem másik felébe.
Tim sietett hozzám.
-   Rose, semmi baj! - fogta kezei közé az arcom és ezzel rávett, hogy a szemébe nézzek. - Sss! - csitított és a hüvelykujjaival letörölte a könnyeimet. - Elsőre ijesztő és borzasztó, de jobb lesz, hidd el! - simogatta az arcom.
-   Nem akarom ezt! - ráztam a fejem hevesen. - Nagyon fáj.
Hirtelen Louis lépett elém és Tim arrébb lépett.
Louis magához ölelt és közben a hátamat simogatta. Én is átöleltem és belekapaszkodtam a pólójába.
-   Rose, vigyázom rád! - nézett egyenesen a szemembe. - Nem hagyom, hogy bajod essen és nemsokára elmúlik ez az egész! Készen állsz? - kérdezte, mire nagyot sóhajtottam és bólintottam.
Louis előszedte a zsebéből azt a kis tárgyat, ami a hallásom erősödését okozta, egy öngyújtó volt.
Megint felerősödött a hallásom.
-   Meg ne szólalj! - szóltam rá halkan. - Azt is hallom, ahogy a vér csörgedezik az ereidben! - figyelmeztettem. - És olyan, mintha a szíved az agyamban kalapálna!
Bólintott és csöndben maradt. Így is borzasztó volt egyszerre hallani mindenki szívdobogását és szuszogását, de Louis-ét hallottam a leghangosabban.
Ő óvatosan meggyújtotta az öngyújtót, mire összeszorítottam a szememet és nagy levegőket vettem, ugyanis még hangosabb lett minden.
-  Érj bele a lángba! - súgta Louis, mire ijedten néztem rá.
Ő bólintott egyet, majd óvatosan a lánghoz érintettem a mutató ujjam.
Semmilyen fájdalom nem ért, még csak melegem se volt.
Az ujjamra pillantottam, ami lángra kapott. Nem ijedtem meg, csak figyeltem. A hallásom sokkal viselhetőbb lett, majd hirtelen az egész karom lángra kapott.
Louis távolabb lépett.
Én elmosolyodtam, mire egy pillanat alatt már az egész testem lángolt.
Én csak vigyorogtam és nézegettem, ahogy lángolok, ugyanis ez az egész rohadt menő volt.
-   Oké, ez kibaszott menő! - vigyorogtam.
-   Igen, de ne gyere közelebb, ugyanis még nem tudod kezelni! - nézett rám Louis mosolyogva.
-   És esetleg hogyan oltom el magam? - kérdeztem.
-   Így! - öntött le Tim azzal a tál vízzel, amit mozgatnom kellett volna.
-   Ez nem vicces. - köptem ki a vizet, így leköptem Louis-t. - De komolyan, tiszta víz lettem! - csavartam ki a hajamból.
-   De azért ez elég menő! - nézett rám Louis.
-   Hát, tudod ez a profizmus! - vigyorogtam.
-   Akkor öltözz át profikám. - forgatta meg a szemét.

1. rész - Költözöm!

A telefonom ébresztőjére keltem:

"Ébredj! Költözöl!"

Nagyon boldogan keltem fel, mondhatom! A cuccaim már be voltak pakolva és a táskáim csak a szobám közepén hevertek. A mai ruházatom már ki volt készítve és azon kívül még a fogkefém, a fogkrémem, a fésűm és egy hajgumi hiányzott a táskámból. Unottan másztam ki az ágyamból és átvergődve a bőröndök és táskák kupacán végre kiértem a folyosóra. A lépcső felé vettem az irányt, majd leszaladtam rajta. Anya éppen a konyhában szorgoskodott, Johnny a pultra támaszkodva a középső bárszéken ülve evett, míg Apát nem láttam sehol. 

-   Helló! - motyogtam, majd automatikusan elvettem a kávém a pultról és a bátyám mellé ültem. 

-   Rosy, nem a bentlakásos suliba mész, csak a nővéredhez! - mosolygott rám Anya és elém tolta a rántottámat. 

-   Köszi. - motyogtam és elkezdtem enni. 

-   Ne csináld már Húgi! - karolta át a nyakam Johnny. 

-   Te könnyen beszélsz, nem téged száműznek otthonról egy elkényeztetett gazdag énekeshez és a tökéletes nővéredhez! - horkantottam. 

-   Rosalia, fejezd be! - szólt rám dühösen Anya. 

Ha Danit bántani merem, mint egy tigris, úgy védi! 

-   Jól van! - mondtam és tovább ettem. 

-   Hidd el, jó lesz! - simogatta meg a hátam Johnny. 

Fentről hallottam, ahogy Apa dúdol valamit, gondolom öltözik, ugyanis az egész alakos tükör előtt szokta ezt csinálni, mikor igazgatja a ruháit. Anya és Johnny biztos, hogy nem hallották, hiszen még nekem is halk volt. 

-   Köszi, finom volt! - toltam el magam elől a tányért, majd leugrottam a székről. 

Felmentem és a fürdőbe vettem az irányt. Egyáltalán nem siettem, minek? Minél később kerülök oda, annál jobb! Alaposan fogat mostam, majd kifésültem barna tincseim és a fejem tetején copfba kötöttem. Utána kimentem, majd felöltöztem. Könnybe lábadt a szemem, ahogy körülnéztem a szobámon. Hiányoztak a képek a falról, a ruhák a szekrényből, az állandó kupleráj, a könyvek és tollak az íróasztalomról. Egyszerűen az élet. Lehuppantam az ágyra és letöröltem őket. Hallottam, ahogy valaki hangosan lépked és egyre közelebb ér. Természetesen ez cseppet sem volt hangos, csakis nekem. Ez a "szuper képesség", vagy nevezzük ahogy akarjuk, minden második generációra öröklődik. Nekem a nagymamám tudott hasonló dolgokat és róla az egyetlen emlékem a naplója. Ezt most a táskám aljára dugtam, de általában ennél sokkal eldugottabb helyeken tartom. 

-   Kicsim, induljunk! - nyitott be Apa. 

Én bólintottam, majd Johnny segítségével bepakolták az autónkba a csomagjaimat. Könnyes búcsút vettem a háztól, a bátyámtól és Anyától, majd beültem a kocsiba. Egész úton néma csönd volt, csak a rádió szólt. 2 órát utaztunk és egy hatalmas ház előtt álltunk meg. 

-   Apa! - néztem rá könnyes szemekkel. - Kérlek menjünk haza! - törölgettem a könnyeimet. - Egész életemben tanulni fogok, csak ne kelljen itt laknom! 

-   Édesem, nekem ez sokkal jobban fáj! - ölelt meg. - De ez a helyes! - mondta, majd behajtott az elektromos kapun. 

Én letöröltem a könnyeimet, majd Apa után kiszálltam. Sóhajtottam, majd megfogtam a kezét. Bekopogott, mire várnunk kellett egy kicsit, majd a nővérem nyitott ajtót. Apa mosolyogva megölelte. 

-   Szia Rosalia! - mosolygott rám. 

-   Helló.- vetettem oda. 

Apa bepakolta a cuccaimat a "szobámba", majd zokogva elbúcsúztam tőle és elment. A kis csicsergő fiúbandás gyerek nem volt otthon, legalábbis nem találkoztam vele. Mindenesetre ez a ház hatalmas volt. A nappaliban konkrétan teniszezni lehetne, akkora, ahogy a konyhában is. Az emeleten volt vagy 5 szoba és ezek ketten valószínű egy szobában alszanak, nem? Akkor mit csináltak itt, bújócskáztak, vagy a többit kiadják? 

Minden szobához gyönyörű és egyben hatalmas fürdő tartozik. 

-   Rosalia, hazajött Louis, gyere bemutatlak neki! - lépett be a szobámba mosolyogva Dani, majd megfogta a kezem és lehúzott. 

Persze, ha tudnád milyen boldog vagyok! 

-   Szia! - mosolygott rám. 

Pont amire számítottam: tökéletes. Helyes, aranyos, borzos hajú, szűk gatyás. A cipőjén megakadt a szemem. Vans. A kedvenc márkám, amiből kisebb gyűjteményem van! 

-   Helló. - mondtam. 

-   Louis William Tomlinson! - nyújtotta felém a kezét. 

-   Rosalia Rune Campbell. - mondtam és elfogadtam a felém nyújtott kezet. 

-   Nem tűnsz annyira rossznak, mint amilyennek elmeséltek. - ez most egy dicséret akart lenni? 

-   Kevésbé vagy nyálas fiúbandába való, mint gondoltam. - vetettem oda vállat rántva, amin jót mosolygott. 

-   Segítsek kipakolni? - kérdezte mosolyogva Danielle. 

-   Megoldom. - mondtam, majd hátat fordítottam és felmentem. 

Eltelt pár órába, mire készen lettem, de nem sajnáltam! Inkább mint velük bájologjak. Mikor végre készen lettem unottan dőltem az ágyamra, majd hallgatóztam egy kicsit. 

-   Annyira távolságtartó! - hallottam Danielle hangját. - Mintha egy idegen lennék. 

-   Ne aggódj, most került ide. Régen találkoztatok, ráadásul nyilván lázadó korszakában van éppen! - mondta Louis. 

Ezt a sablon dumát Tomlinson! 

Tök fura érzés fogott el. Mintha valaki más is rendelkezne valamilyen erővel ebben a házban. Bár ez több mint lehetetlen! 

Végül úgy döntöttem, ezzel nem törődöm és lemegyek. Legalább első nap örüljenek. 

-   Rosa, nincs kedves megnézni egy filmet? - mosolygott rám Dani. 

-   Utálom, ha így hívnak. - morogtam. - Rose. - jelentettem ki magabiztosan, mire bólintott. - Mit nézünk? - érdeklődtem. 

-   Mit szeretsz? - kérdezte Louis mosolyogva. 

Na jó, úgy mosolyogtak rám, mint valami elmegyógyintézetből szököttre. Ezt nem hagyhattam szó nélkül. 

-   Már bocs, - álltam meg karba tett kézzel. - értem, hogy kedvesek akartok lenni velem, meg hogy jóban leszünk, de úgy vigyorogtok rám, mintha valami fogyatékos lennék! - mondtam, majd elmosolyodtam. - Csak mert nem vagyok! Sem óvodás! 

Megkönnyebbültek, mikor meglátták a mosolyt az arcomon. 

-   Egyébként nekem teljesen mindegy mit nézünk. - rántottam vállat. - Csak izgalmas legyen, vicces és ne horror. 

-   Oké. - bólintott Dani, majd elkezdett keresgélni a DVD-k között. 

Én leültem az egyik fotelbe és felhúztam a lábaimat. 

-   Életrevalók? - nézett rám a nővérem, mire bólintottam. 

Ketten nagyon undorítóan szerelmesen elhelyezkedtek a kanapén és elkezdtük nézni. 

Néha annyira örülnék annak, ha az emberek fejében is tudnék olvasni! Bár igazából tudnék, ugyanis a képességeket lehet fejleszteni, de Én utálom őket, tehát minek? Mikor vége lett rájöttek, hogy tök buli engem faggatni! Aha, nagyon! 

-   Mivel szeretnél majd foglalkozni? - kérdezte Louis. 

-   Nem tudom. - rántottam vállat unottan. - Lehetnék bérgyilkos, az jól fizet, de kockázatos. Munkanélküli, de az nem fizet valami jól. Csöves, de az sem jó, mert nem fizet jól. Így úgy döntöttem, hogy hozzámegyek egy milliárdos öregemberhez, valami 90 éveshez és megöröklöm a vagyonát. - poénkodtam, de úgy látszik komolyan vették, mire nem bírtam tovább, muszáj volt kuncognom. - Nyugi van! - nevettem, mire sóhajtottak. 

-   És van barátod? - kérdezte Danielle mosolyogva. 

-   Nincs. - rántottam vállat.

-   De szeretnél, nem? - kérdezte Louis. 

-   Szerintem egy erős nőnek nincs szüksége egy férfire ahhoz, hogy boldog legyen, vagy hogy eltartsa magát. - fejtettem ki az álláspontom. 

Oké, ez elég okoskának tűnik. Elég döbbenten néztek rám. 

-   Fura egy 16 évestől, ugye? - mosolyogtam. 

-   Hát ennyi idősen sok lány a közösségi oldalakon Mrs. Tomlinson-ként szerepel, tehát ez így elég komoly! - mondta Louis. 

-   Ne aggódj, Én nem fogok!

-   És senki nem tetszik? - kérdezte Danielle mosolyogva. 

-   Nem. - jelentettem ki magabiztosan.
-   Ne csináld már! - nyafogott a nővérem.
Mindig ilyen idegesítő volt?!
-   Csak van valaki! Ennyi idősen minden lány álmodozik valakiről! - folytatta.
-   Én nem. - rántottam vállat. - Hallottál már a különcökről? Tudom, nyilván egyikőtök sem tartozott közéjük soha. - nevettem el magam. - Viszont Én tökéletesen megvagyok mint nyomi, vagy lúzer.
-   Te? - csodálkozott Louis. - De tök magabiztos vagy, meg pimasz! És meg kell hagyni, a csípős humorod szórakoztató.
-   Kösz. - mosolyodtam el.
-   De barátaid nincsenek? - kérdezte Dani.
-   Nincsenek. - rántottam vállat sóhajtva. - Hozzászoktam, hogy egyedül vagyok. Kibeszélnek a hátam mögött, de nem sűrűn izgat. - rántottam vállat. - Megfordulok és csönd lesz.
-   Ez így nagyon rossz! - jelentette ki Danielle.
-   Az, hogy a húgod pont olyan, mint akiken te ennyi idősen jót röhögtél? - kérdeztem gúnyos mosollyal. - Ja, elég szar.
Nem vártam meg a reakciójukat, csak felmentem. Így sokkal nagyobb hatása volt az egésznek, mintha hagytam volna habogni. Elkezdtem nyomkodni a telefonom, mikor nyílt az ajtóm. Hálát adtam az égnek, hogy nem a nővérem lépett be, hanem a kis papucskája.
-   Rose, zavarhatok? - kérdezte.
-   Már megtetted. - rántottam vállat. - Ráadásul, ez a te házad, azt csinálsz amit akarsz.
Sóhajtott, majd becsukta maga után az ajtót és leült mellém az ágyra, mire kérdőn néztem rá.
-   Ugye tudod, hogy erről nem Dani tehet?
-   Nyilván tisztában vagyok vele! - horkantottam. - Nem tehet róla, hogy nincs mindenkinek olyan tökéletes élete, mint neki.
-   Neki sincs tökéletes élete. - mondta, mire fájdalmasan nevettem.
-   Végül is, csak híres színésznő, egy fiúbanda tagja a pasija, hatalmas házban él, mindenki imádja, gyönyörű és vidám. - néztem fel rá. - Igazad van, tök borzasztó neki.
-   Szerintem neked is tök jó, csak nem veszed észre! - próbált bölcs lenni.
-   Tényleg? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Tök jó annak lenni, aki senkit nem érdekel, még a nővérét sem, akit a szülei kipaterolnak otthonról, mert nem jeles tanuló, mint a tesói, akinek semmi életcélja nincs, ugyanis semmiben nem tehetséges és aki éppen egy kb. halál idegen házába költözött és a nővéréhez, akinek éppen egy tök idegen srác próbál jobb kedvre deríteni esélytelenül. - fejeztem be.
-   Rose, nem tudtam, hogy... - akart valami bocsánatkérést kinyögni.
-   Én, pedig pont neked öntöm ki a lelkem, aki most feláll és az egészet elmeséli Danielle-nek.
-   Nem fogom elmondani neki, ha nem szeretnéd. - mosolyodott el halványan. - De azért jobban érzed magad most, hogy elmondtad, nem? - kérdezte.
Igaza volt, sokkal jobb, hogy tudja valaki és nem kell magamban őrlődnöm, de akkor sem öntöm ki neki a lelkem soha többet!
-   De. - bólintottam. - Viszont ne szokj hozzá ehhez, nem fogom ömlengeni neked.
-   Nem várom el, de ha meggondolod magad, nyugodtan elmondhatsz bármit, megígérem, hogy soha senkinek nem mondom el. - mosolygott rám, mire halványan elmosolyodtam és bólintottam.
Azért elég fura, hogy pont Ő ilyen kedves velem, nem? Mármint nyilván kedves velem, ugyanis a barátnője húga vagyok, de azért nem várnám el senkitől, hogy lelki támaszt nyújtson. Nem mintha szükségem lenne ilyesmire, de mindegy.
-   Mesélj valamit magadról. - kért mosolyogva.
-   Komolyan érdekel egy 16 éves lúzer élete? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Mármint nyilván neked sokkal érdekesebb életed van.
-   Nem nagyon akarsz megnyílni, ugye? - kérdezte mosolyogva.
Oké, tök igaza van. Nem akarom, hogy sokat tudjon rólam, mert akkor lehet rá tudna beszélni, hogy megbékéljek Danielle-l.
-   Fölöslegesnek tartom. - rántottam vállat. - Remélem minél hamarabb hazamehetek. - mondtam, majd kijavítottam magam. - Mármint ne vedd sértésnek, elég jó arcnak tűnsz, de ha úgy vesszük, a nyakatokba varrtak egy 16 éves libát.
-   Nem vettem annak. - mosolygott rám. - Viszont ne becsüld alá magad, csak mert mások ezt teszik. Ne hasonlítsd magad senkihez. Okos vagy, vicces és kedves, csak nem akarod ezt megmutatni.
-   Rosszul látod. - ráztam a fejem. - Sokkal rosszabb vagyok, de nem akarom magam kidobatni két házból egy nap alatt.
-   Nos, akkor bátran vállalom, hogy jó kislányt faragok belőled. - mosolygott rám pimaszan.
-   Tudod, ez elég pedofilnak hangzik a korodat tekintve. - néztem fel rá, mire elnevette magát Én, pedig csak mosolyogtam.
-   De ha úgy vesszük, akkor annyira nem is vagyok idősebb nálad. Mármint ha azt nézzük, hogy te 16 vagy Én, pedig 24 úgy igen, de ha ezt vesszük, hogy 8 év van köztünk az nem olyan sok. - rántott vállat.
-   Csak 7. - mosolyogtam rá. - Március 24.
-   December 24. - mosolygott.
-   Nem rossz. - vigyorogtam rá.
-   Mondjuk, most még igencsak pedofilnak számítana ez az egész, de egy év múlva már annyira nem.
-   Én 18 leszek te pedig 25. - gondolkoztam hangosan. - Azért még úgy is fura. Bár jobb mint egy 99 éves öregember. Viszont az pedig jobban fizet.
-   Na hülyéskedj már! - lökött meg mosolyogva.
-   De utána újraházasodom! - nevettem. - Azért egy gazdag nyomi még mindig jobb!
-   Nem vagy nyomi, csak hülye! - nevetett.
-   Te nem vagy egy üzlet ember, mondták már? - néztem fel rá nevetve.
-   Te egy kis gengszter vagy, nem? - mosolygott.
-   Pontosan. - bólogattam nagy vigyorral.
-   Gyere le vacsorázni. - biccentett az ajtó felé.
-   Úgy viselkedsz velem, mint a bátyám. - mosolyogtam, majd leugrottam az ágyról. - Mármint nem úgy, mint Johnny hanem mintha a húgod lennék.
-   Van 5 húgom. - villantott rám egy vigyort. - Vagyis ha úgy vesszük már 6.
-   Aha... - néztem rá furán. - Azért ne bízd el magad!
Lementünk, majd a konyhába a nővérem valami tálban kevergetett. Mikor közelebb megláttam, hogy kb. az egész tál tele volt zöld levelekkel. Nyilván saláta volt, de kérlek! Ezt nem hagyhatom ki:
-   Mond Danielle, melyik fát nyírtad meg? - kérdeztem karba tett kézzel, mire Louis halkan nevetett.
-   Kedves Rose, zöldséget fogsz enni. - jelentette ki mosolyogva.
-   Milyet? - kérdeztem fájdalmas arccal.
-   Brokkolit. - mondta, mire fintorogtam.
-   Miért? - nyafogtam.
-   Mert tök egészséges! - mondta Louis mosolyogva.
-   Persze, csak úgy néz ki, mint ami a körmöd alatt nő, ha egy évtizedig nem mosol lábat! - mondtam, mire mindketten felnevettek.
-   Karfiol? - kérdezte Dani.
-   Miért? - fogtam a homlokom.
-   Teli van vitaminnal! - mondta a nővérem.
-   Fing íze van! - vágtam rá hangosabban, mire nevettek. - Olyanról hallottatok, hogy nutella? Nincs benne semmilyen jól hangzó vitamin, csak egy csomó műanyag, viszont nincs fing íze! - meséltem.
-   És mihez szeretnél nutellát enni? - faggatott Louis.
-   Mondjuk... semmihez? - mosolyogtam rá. - Kanállal!
-   És mond hány fogadat szeretnéd tönkre tenni? - kérdezte Danielle.
-   Komolyan, olyanok vagytok, mint Anya meg Apa! - sóhajtottam. - Pontosabban nem, mert Apa simán leszökik velem az éjszaka közepén vacsizni.
-   És Anya? - kérdezte Dani.
-   Ő nyilván nem, mert akkor nem lenne nagy titok! - forgattam a szemem. - És még te vagy az okos.
-   Na, együnk! - mondta Danielle, majd a pultnál a bárszékekre ültünk, ugyanis hárman nem lenne semmi értelme megteríteni az étkezőben.
Én furán nézve válogattam a zöldségeket és közben mindketten figyeltek.
-   Nyulak vagytok? - kérdeztem, miközben kiettem az egész cuccból a húst.
-   Nem tudtad? - kérdezte mosolyogva Louis, mire megforgattam a szemem és véletlen a számba vettem egy salátát.
-   Edd meg! - vigyorgott Dani.
Én hevesen ráztam a fejem, mire Louis hirtelen elkapott és lefogott.
-   Leköplek! - figyelmeztettem, mire nevetett.
-   Edd már meg, nem halsz bele! - mondta Danielle nevetve.
-   Tessék kapsz hozzá húst! - dobott egy falat húst a számba Louis, mire nagy nehezen megettem. - Nagyon ügyes! - engedett el.
-   Fúj! - mondtam és a csaphoz mentem, majd kiöblítettem a számat. - Legalább tiszta volt a kezed?
-   Igen. - forgatta a szemét Louis.
-   Én feljelentelek! - mutattam Louisra. - Családon belüli erőszak! - ezen mindketten nevettek.
-   Nem is vagyunk egy család! - mosolygott Louis.
-   Akkor is feljelentelek! - mondtam, majd elgondolkoztam. - Pedofil vagy!- bólogattam, mert kitaláltam valami okosat.
-   Soha ne felejtsd el, hogy kinek a házában vagy! - mutatott rám pimasz mosollyal.
-   Soha ne felejtsd el, hogy kivel beszélsz! - mosolyogtam rá hasonlóan.
-   Tök jó, hogy ilyen okosan elbeszélgettek. - nevetett Danielle.
-   Holnap jönnek a srácok ebédre. - jelentette ki Louis.
-   Még 3 csicsergő? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-   Jó fejek. - mosolygott Danielle.
-   Oké, akkor elteszem magam holnapra. - mutattam a lépcsőre, majd felszaladtam.

2. rész - Ismerkedés

Reggel hangos beszélgetésre és nevetésre ébredtem. Morogtam egyet, majd egy hatalmas nyújtózkodás utána kimásztam az ágyamból. Barna hajam kócosan omlott a vállamra, amit egy gyors konttyal oldottam meg. Mosolyogva indultam le, ami egy kicsikét fura volt, ugyanis más esetben ilyenkor dühöngve trappolok le. Nem is néztem, milyen kis csapat ül a nappaliban, csak a konyhába igyekeztem és egy kakaót kezdtem készíteni.
-   Louis, nem mondtad, hogy 16 éves kislányokat tartasz az emeleten! - hallottam egy ismeretlen kissé rekedt, mégis szórakozott hangot.
-   Te pedofil állat! - nevetett valaki jóízűen, ami egyszerűen megmosolyogtatott.
Én a kakaómmal léptem ki a nappaliba.
-   Sziasztok! - mosolyogtam.
-   Most miért tartod fogva? - poénkodott ha jól tudom Liam.
-   Fogjátok már be! - sóhajtott Louis.
-   Nyugi, nem kell félteni. - mosolyogtam magabiztosan. - Amúgy Rosalia vagyok. Rosalia Rune Campbell. - villantottam 1000 wattos vigyort.
-   A húgod? - néztek döbbenten Danira, aki bólintott.
-   És miért nem... hát... hasonlítotok? - kérdezte kicsit furcsán Harry.
-   Mert Én eredeti vagyok. - mosolyogtam és leültem a fotel karfájára Niall mellé.
-   Te ilyen lázadó korszakodat éled? - nézett fel rám Niall.
-   Nem. - mosolyogtam rá. - Én ilyen vagyok.
-   És hogy megy a suli? - kérdezte Liam, mire horkantottam egyet.
-   Mindent értek. - kuncogott a szőke mellettem.
-   És azért helyezték át a központodat ide, hogy hátha jó leszel? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Harry.
-   Elméletileg igen. - bólintottam, majd elnevettem magam. - Kb. lehetetlen ez az egész.
-   De szerintem te okos vagy, csak nem mutatod meg! - nézett mélyen a szemembe Liam.
-   Szerintem te nem rólam beszélsz. - nevettem.
-   Holnap mész suliba, ugye? - kérdezte Louis.
-   Még az is lehet. - rántottam vállat.
-   Miért szoktál lógni? - kérdezte döbbenten Dani.
-   Igen. - rántottam vállat.
-   Tehát most ti ketten neveltek egy 16 éves csajszit, aki csak simán szabadságot akar?! - nézett Louisra és Danielle-re Harry.
-   Nem is vagy olyan borzasztóan díszpinty, mint amire számítottam. - mutattam Harry-re.
-   Kösz. - húzta a száját féloldalas vigyorra. - Te meg nem vagy nyekergős tinilány. Gyönyörű vagy, vad és pimasz. - kacsintott.
-   Köszönöm! - tettem úgy, mint aki szégyenlős és mosolyogva lehajtottam a fejem.
-   Lenne kedved egy vacsorára? - lépett elém mosolyogva, mire lábujjhegyre álltam és a füléhez hajoltam.
-   Tudod mihez lenne kedvem? - súgtam kéjes hangon.
-   Mihez? - csúszott a keze a csípőmre.
-   Feljelenteni téged, mert tapizol! - mondtam normálisan, gonosz mosollyal és rendes hangerővel, mire a nővérem sóhajtott, míg a többiek röhögtek.
Én mosolyogva ültem vissza.
-   Beégtél Hazza! - röhögött Liam.
-   Az osztálytársaim simán vevők lennének erre. - forgattam a szemem.
-   Igen? - mosolygott felhúzott szemöldökkel.
-   Harry, Ők is 16 évesek! - szólt rá Niall, mire a göndör megforgatta a szemét és leült.
-   Egyébként teljesen másnak képzeltelek titeket. - mondtam karba tett kézzel.
-   Milyennek? - kérdezte mosolyogva Niall.
-   Hát olyan nyafogós, elkényeztetett, nagyképű taplóknak. - rántottam vállat. - Olyannak, aki arra játszik, hogy meghúzza az összes rajongóját.
Csak mosolyogtak az elméletemen.
-   Én azt hittem, tök olyan vagy mint Dani, csak még olyan tini lányos. - próbálta elmagyarázni a mellettem ülő szöszi.
-   Meglátsz minket és sikítasz, aláíratod a kezed meg ilyenek. - fejtette ki Liam.
-   Ja, hogy átlag vagyok? - kérdeztem mosolyogva. - Nem az Én műfajom. - legyintettem. - Olyan vagyok, akit mások nem értenek meg soha, így cikinek és hülyének tekintenek. - rántottam vállat.
A beszélgetés és az ebéd során pozitívan csalódtam ebben a One Direction fiúbandában, ugyanis 4 teljesen normális, közvetlen és kedves srác alkotja. Elég viccesek és éretlenek. Nem mondom, hogy ez elfeledteti velem, hogy ide lettem száműzve, de azért ez a jó abban, hogy ide kerültem.

~ hétfő ~

A szokásos időben keltem. Egy gyors kávé, majd vissza a szobámba. A fürdőben villám gyorsan készen lettem, ugyanis nem sminkeltem - sosem szoktam, nem az én műfajom - és belebújtam egy fekete farmerba, majd felkaptam hozzá egy szürke No boyfriend no problem (nincs pasi nincs gond) pólót, majd magamra kaptam egy szürke kapucnis pulcsit. A hajamat copfba kötöttem, majd a vállamra dobtam az iskolatáskámat és leszaladtam. Megnéztem az időt és mosolyogva fogadtam, hogy tyúklépésben is nyugodtan beérek. A gerle pár még bőven aludtak, így a matek füzetemből kitéptem egy kis darab papírt, majd rá firkantottam egy kis üzenetet: 

"Az iskolában rohadok lusták! Nem szöktem meg... még ;) Csók Rose" 

A konyha pulton hagytam, majd felhúztam a fekete Vans cipőm, majd az ajtó zárva volt. Felkaptam az egyik kulcsot, majd gyorsan visszaléptem a papírhoz. 

"U.I: Valakinek lenyúltam a kulcsát "

Kinyitottam az ajtót, majd a kulcsot bedobtam a táskámba és elindult gyalog a suliba. Nem volt túl messze és természetesen innen is eltaláltam oda. Út közben egy velem egy korú lány is pontosan arra sétált iskolatáskával. 

Itt az idő, hogy barátkozz Rosalia! 

Hülye vagy?! Ő is a gazdag városrészből jön, nyilván nem fog veled szóba állni! 

Miért ne állna? Először is, Te is onnan jössz, másodszor veled egykorú! 

Így veszekedtem magammal, mint egy őrült a fejemben. 

-   Szia! - szaladt mellém a lány. 

Na látod, Ő nem beszari! 

-   Szia! - mosolyogtam rá kedvesen. 

Hosszú szőke haja volt, egy lila pulcsit és sötétkék szakadt farmert viselt Vans cipővel. A cipője számomra rögtön nyerő volt, ugyanis ez a kedvenc márkám és akinek ilyen van, az nálam csak is jól indíthat. 

-   Bocsi, hogy csak így lerohanlak, de valószínű osztálytársak leszünk. - mosolygott rám kicsit félénken. - Mármint nekem ez lesz az első napom. 

-   Rosalia Rune Campbell! - nyújtottam a kezem. 

-   Ellie Murs. - fogadta el a felé nyújtott kezet. 

Út közben kiderítettük, hogy az új osztálytársam lesz, megbeszéltük, hogy mellém ül, ugyanis elég jól elbeszélgettünk. Mikor beértünk a teremben, leültünk hátra, majd folytattuk az ismerkedést becsöngetésig. Minden szünetben beszélgettünk, majd az óráink után együtt indultunk, csak nekem el kellett kanyarodnom. Egyedül már inkább vonszoltam magam. Társaság nélkül már a táskám is nehéznek tűnt, az út pedig hosszabbnak, pedig már csak egy utca választott el az "otthonomtól". Kikutattam a kulcsot, majd benyitottam. Becsuktam az ajtót, majd a cipőmet lerúgtam és a táskámat is csak lehajítottam. Csak halk zajok jöttek fentről. Unottan vettem le a pulcsim, majd a kanapéra dobtam. A táskámat a vállamra rántottam és felvonszoltam magam. Az emeleten már tisztán kivehetőek voltak a nyögések.

Kösz emberek! Imádok itt lenni! Na most megyek eret vágok! 

Bevonszoltam magam a "szobámba", majd lehajítottam a táskám és a farmeromat egy kényelmes cicanadrágra cseréltem. Gyorsan összecsaptam a házi feladat felét, majd meguntam így arrébb rúgtam az összes cuccomat és bekapcsoltam a tv-t. Semmi izgalmas! Gondoltam. 

A telefonommal kezdtem szórakozni. Johnny írt. 

Mizu húgi? 

Kész a leckém nagy része és unatkozom! 

Mit csinál Dani és Louis? 

Tudni szeretnéd? Csak mert Én hallom. 

Ó :D Vágom. 

Mit csinálsz? :) 

Téged zaklatlak és közben palacsintát eszem. 

Juj, Én is akarok! 

Süss! 

Lusta vagyok :/ 

Jó, akkor majd kérd meg Daniellet! 

Éppen mást csinál... nagyon el van foglalva :D 

:D 

Haza akarok menni! 

Tudom :( Olyan fura nélküled. 

Nem illek ide! Tök fura ez az egész, idegesítő és zavaró! 

Megértem :( De hidd el, megtalálod a helyed nemsokára! ;) 

Most meg kajás vagyok! 

Egyél! 

Oké! De mit? 

Közben elindultam le. 

Na emberek értitek miért utálom ezt a hiper csoda hallást? Mert mindenki szexuális életébe be vagyok avatva és nincs olyan, hogy kikapcsoló gomb, vagy nem figyelek oda! Hallom! 

Johnny, mindent hallok!!!! 

:D Hallgass zenét! 

Nem hülyeség! 

Előkaptam a fülesem, majd üvöltetni kezdtem a zenét a fülembe, ami meg kell hagyni, elég rossz volt, de jobb mint hallgatni, ahogy a nővérem nyögdécsel! Átkapcsoltam az egyik kedvenc dalomra, majd a csípőmet ringatva kezdtem neki a palacsinta sütésnek, miközben Johnny-t is szóval tartottam. 

Éppen táncikálva sütöm a palacsintát :D 

Úgy kell kislány! Twerk-elj/ölj :D 

Persze :D Hogy Mr. Tomlinson engem is behívjon a szobájába egy körre? :D 

Tiszta hülye vagy :D De azért ott rendesen etetnek, ugye? Nem ilyen nyúltápot kapsz? 

De az volt a vacsora tegnap :D 

Nehogy már eltűnjön előröl hátulról ami kell! :D 

Na jól van Johnny! :D Mikbe kevered az ártatlan húgod? :D 

Én mondtam, hogy beszállsz egy körre?! :D Amúgy meg te és az ártatlanság?! :D 

Hirtelen valaki kihúzta a fülemből a fülesem. 

-   Mi bajod? - néztem Louisra. 

-   Jól riszálod! - kacsintott. 

Félmeztelen volt és egy szürke melegítő gatya volt rajta. Meg kell jegyeznem, rohadt jól nézett ki, de van annyi színészi képességem, hogy úgy lássa, mintha meg sem hatott volna a dolog. 

-   Kösz. - rántottam vállat, majd visszafordultam a palacsintám felé. 

-   Miért üvölt ez ennyire? - mutatott a telefonomra.

-   Mert tőletek zeng a ház. - jelentettem ki rezzenéstelen arccal. - Ja és bűzlesz. - fintorogtam. 

-   Jól van, nem megszokott, hogy kislányok járkáljanak a házamban! - mondta.
Na ettől a szótól mindig annyira de annyira mérges leszek, hogy ölni tudnék. Nem vagyok kislány!
-   Ó, ha tudnád mennyire nem vagyok kislány! - horkantottam.
-   Hát nőnek mégsem nevezhetlek. - nevetett lenézően.
-   Sokkal többet tudok, mint amit hinnél! - fordultam felé mérgesen.
-   Pontosan tudom, mit tudsz. - vigyorgott, majd felment.
Ez a mondat meglepett. Honnan tudná? Ő egyáltalán nem tűnik olyannak, akinek lenne valami képessége. Sőt, kétlem hogy lenne neki olyasmi. Bár ott van az a fura érzés, ami elfogott ebben a házban. Mintha lenne még itt valaki, akinek szintén titkos ereje van, persze ez egyáltalán nem biztos, hiszen Én egyáltalán nem fejlesztettem a képességeim, egyszerűen csöndben elviselem őket, így könnyen meglehet, hogy csak simán képzelődtem. Figyelnem kell erre és arra is, hogy ne lásson rajtam senki ilyen jeleket!
Mindent félbe hagytam, a telefonomat is a konyhában hagytam, majd felrohantam és rögtön előszedtem a nagymamám naplóját. Mindig úgy olvasom, hogy mögé fogok egy könyvet, hogyha bárki benyitna, ne lássa meg. Ez inkább a szüleim miatt volt, de most Dani és Louis miatt. Be volt jelölve hol tartottam.
Miért szeretem annyira olvasni a naplóját? Mert kiskora óta írta és végig tudom benne követni, hogy hogyan fedezte fel a képességét, majd hogyan és kivel fejlesztette. Természetesen pontosan azt részét olvasom a naplójának, amikor éppen velem egy korú és tökéletesen tudok haladni. Nem csak az erejéről ír benne, hanem természetesen az egész életéről. Imádom olvasni, hiszen van egy olyan érzésem, hogy a családban rá hasonlítok a legjobban, természetesen a személyiségem. Rengeteg mindent tudok meg így róla és a gondolkozásáról is. Okos volt, bátor és kissé lázadó. Akibe szerelmes volt, egy igazán fura alak volt és pontosan ez tette számára érdekessé. Tökéletesen megértem, hogy ennyire érdekelte. Oliver, akiről minden második sort írta, tökéletesen kilógott a sorból. Okos volt, csendes, titokzatos és kissé bajos, mégsem mondaná az ember annak a tipikus rossz fiúnak.

"Kedves naplóm! 
Természetesen ma reggel is késésben voltam és emiatt rohannom kellett az iskolába. Sajnos ma nem jött be Oliver, pedig csak miatta megyek abba a börtönbe! Rajtam kívül mindenki imádja az iskolát. Hogyan, vagy miért? Ennél rosszabb helyet a világon ki nem találhattak volna! Még beszélgetni se beszélgethetek amikor kedvem tartja! 
Mikor kiléptem az épületből a táskámat cipelve a nevemet hallottam messziről. Oda pillantottam és Oliver integetett nekem. Meglepetten és a szememet lesütve szaladtam hozzá. 
-   Szia! - mosolygott tökéletesen. 
Csak figyeltem a tökéletes arcát és emiatt kissé késve és zavartan válaszoltam. 
-   Arra gondoltam, hogy eljöhetnél segíteni a leckében hozzám, mert nem igazán értem. - mondta féloldalas mosollyal. 
Igazán csábító volt a mosolya, annyira, mintha gyakorolta volna otthon a tükör előtt. 
Bár pontosan tudtam, hogy semmi gondja nem akadhatott a leckével, hiszen meglepően okos, azért belementem. 
-   Akkor gyere. - mosolygott, majd a hozzám közelebb eső karját lazán átdobta a vállamon. 
Teljesen elvörösödtem a tettére és lehajtottam a fejem. Nagyon jól esett, hogy ezt tette, de azért imádkoztam érte, hogy senki ne lásson meg minket. 
Egy fejjel minimum magasabb volt nálam és ez is dobott a tökéletességén. 
-   Miért nem jöttél ma? - kérdeztem halkan és a hangom kissé félénknek tűnhetett. 
-   Nem volt kedvem. - rántott vállat lazán mosolyogva. - Egyébként semmi bajom. 
-   És a szüleid megengedték? - néztem fel rá félve. 
-   Egyedül élek. - nézett le rám mosolyogva, majd kacsintott. "

Hirtelen nyílt az ajtó, mire becsaptam a naplót.
-   Rose, gyere. - intett a fejével mosolyogva Danielle, mire bólintottam, majd kimásztam az ágyból a könyvet a helyén hagyva.
Követtem Őt le, de nem értettem, miért kell lemennem. Dani leült a kanapéra Louis mellé Én, pedig a fotelbe.
-   Igen? - kérdeztem furán nézve rájuk.
-   Mi volt a suliban? - kérdezte Louis.
-   Semmi. - legyintettem.
-   Valami csak volt! - nézett rám mosolyogva Danielle.
-   Mind tudjuk, hogy csak azért kérdezgettek, mert úgy érzitek, hogy muszáj! - kezdtem bele a magyarázásba. - Pontosan tudom, hogy nem érdekel titeket, hogy mi volt a suliban!
-   Elég negatív vagy. - mondta Dani.
-   Az egyetlen az egész családban. - mondtam, majd folytattam. - És a legjobb. - mosolyodtam el magabiztosan. - Mármint a legrosszabb, de a legeredetibb. - mosolyogtam.
-   Nem hiszem el, hogy nem rohannak utánad a fiúk. - mondta Louis. - Magabiztos vagy, szép és lázadó. - magyarázta, majd végiggondolta. - Egy igazi bűnöző, a bűnözők dögösek. - vezette le.
-   Ez érdekes logika. - nevettem.
-   Természetesen tökéletes, ha pontosan a húgomat hülyíted ilyenekkel! - lökte meg Danielle. - Azért jött ide, hogy hátha befejezi a folyamatos ellenállást. - mondta, majd elnevettem magam.
-   Mondd Danielle, Te elhitted? - kérdeztem őszintén nevetve. - Mert akkor elég naiv vagy. - mosolyogtam magabiztosan. - Nem fogok megváltozni, csak mert kidobtak otthonról elkényeztetett falvára. - legyintettem. - Tök hülyeség volt, de hát nekem annyira mindegy. - rántottam vállat.
-   Rose, annyira okosnak tűnsz. - mondta Louis. - Úgy látszik, hogy Te nem simán vagy ennyire negatív, egyszerűen máshogy nézed a világot. - mondta és elgondolkozott. - Egészen más szempontból, mint mások. - mondta, amin halványan elmosolyodtam.
Tökéletesen igazad van! Úgy nézem a világot, ahogy senki más. A lehető legkeserűbben, mégis szórakozottan, semmi miatt nem aggódom igazán és a legtöbb dolog hidegen hagy. Az egyetlen dolog, amitől igazán félek, hogy azért kitaszítanak, mert más vagyok és ez meg is történik mindig.
-   Biztos lehetsz benne, hogy nem úgy látom a világot, mint ti. - mondtam mosolyogva.

~ szombat ~

Reggel elég fáradtan keltem arra, hogy valaki agresszívan dörömböl az ajtómon. Az orromig sem láttam, de kimásztam az ágyból ás lustán az ajtóhoz battyogtam és kinyitottam. 

-   Velünk jössz. - mondta Louis, majd megfogta a karom és elkezdett lehúzni a lépcsőn. 

-   Lassíts le kedves világsztár barátom! - szóltam rá, mikor leértünk. - Hova megyek és kivel? - kérdeztem. 

-   A nővéreddel, velem és a bandával ebédelni és utána egy fotózásra. - magyarázta sürgetve, majd kibattyogtam az ebédlőbe. 

Ott csevegett a nővérem és a 1D maradék 3 tagja. 

-   Jó reggelt! - mosolygott rám Dani. 

-   Jobb lenne, ha rászólnál a papucsodra, hogy ne ébressze fel a húgod! - mondtam, majd a fiúkra vigyorogtam. - Sziasztok. - mosolyogtam rájuk. 

-   Csak engem tisztelsz meg a beszólásaiddal? - kérdezte Louis karba tett kézzel. 

-   Nem Ők keltettek fel. - rántottam vállat, majd lazán kisétáltam a konyhába és készítettem egy kávét, majd vissza a milliárdos csapat közé. 

-   Mondd, nem szeretnél sietni? - kérdezte Louis. 

-   Nyugodtam hagyjatok itt, megleszek! - mosolyogtam. 

-   Jössz! - mondta Danielle. 

-   Amúgy azt végiggondoltátok, hogy most ebben az egész házban, ha végignézzük a cuccokat, a legértéktelenebb cucc itt Én vagyok? - kérdeztem, mire Niall próbálta visszatartani a röhögést, de nem tudta, majd pacsiztunk és Én is kuncogtam. 

-   Ilyeneken gondolkozol? - kérdezte Dani. 

-   Hát figyelj, itt ülök egy csapat híresség között, egy olyan házban, amit ha eladnék, egész életemben nem kellene dolgoznom... - vigyorogtam. - Most számomra nem lenne rossz üzlet. - kuncogtam. 

-   És ha eladnád az egyik házam, hova mennék? - kérdezte Louis. 

-   Több is van! - vigyorogtam. - Akkor azokat is eladnám, aztán még az unokáim is ingyenélők lennének! - nevettem. - Te meg beköltöznél hozzánk és akkor borzasztó vidáman élnétek együtt, míg Én vennék egy lakást valahol, majd az orromat is pénzbe fújnám. - mosolyogtam. 

-   Van üzleti érzéked. - nevetett Liam. 

-   Nem is! - nevettem. - Eladom a használt zsepidet! - nevettem. 

-   Tehát eladod a taknyomat a rajongóknak? - kérdezte Louis. 

-   Aha. - rántottam vállat. 

-   Nem vagy álmos? - kérdezte Harry. 

-   Nem, tudod mi vagyok? - kérdeztem, mire kérdőn nézett rám. - Mérges, fáradt és unom a képét. - mutattam Louis-ra.
-   Azért azt soha ne felejtsd el, kinek a házában vagy! - mondta Louis mérges pillantással.
-   Én lennék a legboldogabb, ha kidobnál! - vigyorogtam rá.
-   Nem foglak kidobni, de mi lenne, ha takarítanál? - mosolyodott el gonoszan.
-   Itt ülj amíg bele kezdek! - nevettem.
-   Befejeznéd? - nézett rám mérgesen Danielle.
-   Tök olyan vagy, mint Anya! - nevettem, majd kimentem a telefonomért a konyhába, amit otthagytam.
Lecsapódtam az egyik székre és körbenéztem a nálam jóval feljebb álló személyeken.
-   Ha már ébredezel, mesélj magadról! - kérte Harry mosolyogva.
-   Nincs izgalmas életem. - rántottam vállat.
-   Milyen a zenei ízlésed? - kérdezte Liam.
-   Szeretem az úgy nevezett tuc-tuc zenéket, de nem az annyira nagyon zúzósakat, elég válogatós vagyok. - mosolyogtam. - Amúgy pedig kb. minden fajta zenét szeretek. - rántottam vállat mosolyogva.
-   Milyen DJ-ket szeretsz? - kérdezte mosolyogva Niall.
Ráugrottak erre a témára.
-   Avicii, Timmy Trumpet, Martin Garix, meg még elég sokat, de úgy kimondott rajongója egyiknek sem vagyok. - rántottam vállat.
-   Oké, akkor most haladj öltözni, mert el fogunk késni és még egy haverunk is jönni fog! - magyarázta Louis.
Én morogva felkecmeregtem a székről, majd felszaladtam. Gyorsan megmosakodtam, kifésültem a hajam, de sminkkel nem bajlódtam, nem szokásom. A szekrényem elé lépve kidobtam belőle egy csőfarmert, egy rövid ujjú pólót, amin egy Vans felirat díszelgett. Leszaladtam, majd mentem az étkezőbe.
-   Hova megyünk? - kérdeztem.
-   Ebédelni, de már elmondtam! - mondta Louis.
-   Azon belül? - kérdeztem unottan.
-   Majd meglátod. - mondta.
Louis és Liam autójával mentünk. Louis-val csak Danielle és Én mentem. Egy elég puccos étteremnél álltunk meg. Vállat rántottam, majd kipattantam. Természetesen az egész helyet körbe vették a fotósok, ami engem egy cseppet sem hatott meg. Lazán besétáltam az ajtón a többieket magam mögött hagyva. Az ajtóban megvártam amíg a többiek is bejönnek.
-   Neked muszáj külön járkálnod? - szólt rám Louis, mire elvigyorodtam.
-   Nekem muszáj. - vigyorogtam rá nagyképűen.
-   Idegesítő liba. - szűrte ki a fogai között, mire nagyra nyitottam a szemeim.
-   Szívesen hazamegyek! - mosolyodtam el gonoszan.
-   Nem úgy értette, csak gyere! - fogta meg a kezem Nialler és elkezdett húzni az egyik asztal felé, ahol egyedül ült egy srác.
Leültetett belülre, így pontosan szembe ültem szegény fiúval, aki semmit nem értett. Én durcásan könyököltem az asztalon.
-   Sziasztok! - hallottam a fiú mosolygós, kissé mély hangját.
A hangja sokkal mélyebb volt, mint Louis-é, kb. Liam-éhez hasonlítanám.
-   Heló. - motyogtam.
Megérkeztek a többiek és a fiúk lepacsiztak vele, Dani, pedig egy öleléssel és két puszival köszöntötte.
-   Rosalia a húgom. - mondta neki mosolyogva Danielle, mire felnéztem a fiúra.
-   Tim. - mosolygott rám.

Tim

Kicsit jobban megfigyelve rájöttem, hogy elég helyes, de nem lehetek jóban vele, Louis haverja, akire nagyon mérges vagyok. Tudom, hogy nem jó dolog negatívnak lenni, meg ilyesmi, de Én nem fogok vigyorogni senkire, akit amúgy utálok. Bocsi világ, Rose ilyen és nem változik! Tehát megszoksz, vagy megszöksz!
Megérkezett egy unott pincér lány, akiről messziről látszott, hogy egy irritáló liba. Hangosan csámcsogott a rágóján és közben a haját csavargatta, majd egy unott beállással végignézett rajtunk. Elvigyorodott, majd a fiúkra kacsintgatott.
Na kedves libám, aláírtad a végrendeletedet, ugyanis Én ezt nagyon nem bírom és hangot is adok neki!
-    Kicsi lány, felveszed a rendelésünk, vagy még le is vetkőzöl? - néztem rá erőltetett vigyorral.
Dani elég csúnyán nézett rám, de hát ilyen az élet! A fiúk inkább meglepődtek, főleg Tim, aki szegény még nem is tudja, milyen házi sárkány ül vele szembe.
-   Mondd, hozzám beszélsz?! - kérdezte lenézően, megjátszva, mennyire megdöbbent.
-   Nem, a nénikédhez! - forgattam a szemem unottan. - Tehát ahelyett, hogy felmérnéd, hogy az asztalnál ki tudna meghúzni, nem szeretnéd mondjuk felvenni a rendelésünket? - kérdeztem.
Itt már kitört a röhögés egyszerre Niall-ből, Harry-ből és Tim-ből.
-   Te mit gondolsz ki vagy itt? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-   Én úgy gondolom, hogy a vendég vagyok és elvárom, hogy ne úgy jöjjön ide a pincér, mint ahogy egy plázában császkál! Ja és azt is, hogy elmondhassam mit akarok ahelyett, hogy nézem, ahogy mindenkire kacsintgatsz! - könyököltem unottan az asztalra.
-   Szerintem ne Te mondd meg, mi a dolgom! - kezdett el mutogatni.
-   Van valami gond? - lépett oda egy igazán szép és elegáns nő, majd határozott pillantást vetett ránk. - A főnöknő vagyok. - mondta.
-    A kedves alkalmazott ahelyett, hogy felvette volna a rendelésünket, az összes srácra kacsintgatott. - magyaráztam.
-    Kedvesem, erre szemben a kocsmában kíváncsiak, tehát futás. - nézett rá lenézően a főnöke.
-    Mármint ki vagyok rúgva? - nézett rá döbbenten.
-    Pontosan. - bólintott. - Keress máshol munkát, de ha lehet, olyat ahol nem kell agy. - mosolyodott el gonoszan. - Ugyanis a felfogásod nem túl gyors.
A lány döbbenten vette le a kötényt, majd a főnökének odaadta és kiment.
-    Sajnálom, hogy ezzel zavarta az ebédjüket! - mosolygott ránk a nő. - Mindjárt felveszik a rendelésüket. - mondta, majd elment.
A feszes szoknyát és a nő mondhatni tökéletes megjelenését tekintve az összes fiú egy emberként pillantott a fenekére, ahogy távolodott.
-    Louis! - szólt rá Danielle.
-    Hagyjad már szegényt! - néztem rá összehúzott szemmel. - Attól még, hogy barátnője van, férfi! - tettem ki a kezem értetlenül. - Ne várd el, hogy akkora papucs legyen, hogy még ezt a nőt is leszarja! - magyaráztam.
-    Te simán elmennél egy főnöknőnek. - mosolygott rám Liam.
-    Tudom, viszont valószínű túl sok dolgom lenne. - magyaráztam, majd elmosolyodtam. - De azért bírnám, ha ugráltathatnám az alkalmazottakat. - vigyorogtam.
-    És egy ilyen... - gondolkozott Harry a megfelelő szón.
-    Csinos. - mondta vigyorogva Tim.
-    Egy ilyen csinos szoknyát bírnál? - vigyorgott Harry.
-    Mondd, Te láttál már engem szoknyában? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Nem régóta ismerünk. - rántott vállat.
-    Szökőévben egyszer. - mondtam. - Akkor is inkább ruha.
-    Miért, szerintem jól állna. - mondta Niall.
-    Persze, csak szerintem idegesítőek és könnyen fellibbennek. Na most, egy farmert még sosem rántott le rólam a szél. - rántottam vállat.
Jött egy pincér srác, aki felvette a rendelésünket. Én csak egy sütit és kávét kértem, ugyanis nekem ez reggeli volt. Mikor befejeztük, tovább indultunk a fotózásra. Egy hatalmas stúdióba érkeztünk. Néha elég furán éreztem magam, mert Tim sokszor méregetett, de hát nem akadtam fenn rajta. Igazából valahol egész érdekes embernek tartottam Őt, szerettem volna megismerni, de mégiscsak Louis haverja és hát ja az kicsit fura lenne, ha jóban lennénk. Bár csak 1 évvel idősebb nálam és jól is néz ki, de még sosem volt rendes normális barátom, sőt egyáltalán nem érdeklődtek irántam a fiúk.
Úgy fél órával a fotózás vége előtt kimentem az épület elé és leültem egy közel eső padra. Semmit nem csináltam, de tökéletesen elvoltam.
-    Zavarok? - hallottam Tim hangját magam mögül.
-    Ha zavarna, hogy idejössz, már úgyis zavarnál, tehát fölösleges kérdés volt! - vigyorogtam rá, majd elnevettük magunkat. - Amúgy is, ha zavarsz, úgyis elküldelek. - nevettem, mire Ő is nevetett és leült mellém.
-    Szerintem Te le sem bírod rázni a fiúkat. - mosolygott rám.
-    Hát ez nem így van. - ráztam a fejem.
-    Amúgy van barátod? - kérdezte mosolyogva.
-    Hosszú távon halált okozok! - vigyorogtam  rá, mire elnevette magát. - Amúgy nincs, tényleg sokan a falra másznak tőlem. - rántottam vállat.
-    De téged nem érdekel. - mosolygott.
-    Egyáltalán nem. - ráztam meg a fejem. - Igazából nehéz megérteni, hogy hogyan is látom a világot. - rántottam vállat.
-    Az biztos. - mosolygott. - De tök szórakoztató ez az egész. Mármint nagyon különlegessé tesz, hogy mindent másképp nézel, mint az átlag emberek és ezen még csak dob a személyiséged. - magyarázta.
-   De cuki vagy! - mosolyogtam rá, majd elnevettem magam. - Köszönöm! - nevettem, mire Ő is nevetett.
-   Milyen sűrűn mondod valakinek, hogy cuki? - kérdezte nevetve.
-   Nagyon ritkán. - nevettem. - Amúgy tök jó arc vagy, nem is vagy olyan mint Louis. - mosolyogtam rá.
-   Ő is jó arc, csak vannak szar napjai. - legyintett mosolyogva.
-   Nekem nem kell megmagyarázni, az egész életem egy szar nap. - nevettem.
-   Miért? - kérdezte kíváncsian. - Elég negatívan nézed a világot, ami ilyen korban fura. - magyarázta. - Mi az, ami ilyen nyomot hagyhat egy gyerekben?
-   Különc vagyok. - mosolyogtam rá. - Danielle és Johnny Ők tökéletesek, aranyosak, szépek, okosak és a szüleink imádják Őket. - meséltem. - Én vagyok akivel gondok voltak és ezért is kerültem Louis házába. - magyaráztam elszomorodva. - Azt remélik a szüleim, hogy majd Danielle példáját követem, aki egyébként nem is törődött velem nagyon sokáig.
-    Sajnálom. - mondta halkan. - De szerintem tök jó, hogy nem vagy olyan mint Ő. - magyarázta.
-    Miért? - kérdeztem.
-    Mert egy szerethető lány vagy, akit meg kell becsülni és törődni vele. - magyarázta. - Épphogy nyíló virág vagy, leggyönyörűbb koraidban és mégis nagyon csúnya, hogy azért mert nem vagy ugyan olyan, mint a tesóid mondhatni meg akarnak változtatni.
Elég okos ez a Tim gyerek és nagyon aranyos.
-   Ha olyan lennék, elpirulnék, de nem szokásom. - mosolyogtam rá.
-   Tim, ne hajts Rose-ra, vigyáznunk kell rá! - kiabált neki Louis röhögve.
-   De komolyan akadj le a húgomról! - szólt rá Danielle, mire felálltunk és a csapathoz mentünk.
-   Nem mintha a Te dolgod lenne, vagy esetleg eddig érdekelt volna... - horkantottam Dani-nak.
-   Ránk vagy bízva és még nem vagy 18.- mondta Danielle. - Tökéletesen beleszólásom van ebbe.
-   Álmodozz kiscsibém. - nevettem, majd vállat rántottam.
-   Ma mindenkivel bunkó vagy? - kérdezte Louis.
-   Nem tudom, mennyire ismersz, de ez így átlagos! - rántottam vállat mosolyogva.
-   Régen tök aranyos voltál. - mondta mosolyogva Dani.
Komolyan, ez a csaj csak vigyorogni tud?!
-   Persze, újszülöttként tuti. - rántottam vállat.
-   Tim, nálam alszol? - kérdezte tőle Louis.
-   Aha. - rántott vállat mosolyogva.
Eddig is ilyen jól nézett ki, vagy ez a mosoly csak most lett ennyire szívdöglesztő?
-   Nem zavar a kis pimasz? - mosolygott rám Niall.
-   Én úgyis a szobámban leszek. - rántottam vállat.