3. rész - Fény derül a titokra

Reggel az ajtómon dörömbölt valaki. Iszonyú morcosan rúgtam le a takarómat. Az ajtómhoz trappoltam, majd idegből kivágtam.
-   Neked mi bajod? - néztem morcosan az ajtómban álló Dani-ra.
-   Gyere reggelizni! - mosolygott rám.
-   Nem vagy normális! - forgattam a szemem, majd kiléptem a szobából és becsuktam az ajtót.
Danielle lerobogott, miközben mellette lecsúsztam a korláton. Tim és Louis is rám kapták a tekintetüket, mikor majdnem leestem a korlátról, de megtartottam az egyensúlyom.
-    Veszélyes vagy! - nevetett Louis.
-    Tudom. - mosolyogtam rá.
Kimentünk a konyhába, majd elkezdtem nézelődni, hogy vajon mi lehet a reggeli, mikor Louis hirtelen egy levél salátát nyomott a számba. Én röhögni és köhögni kezdtem egyszerre, majd kiköptem a salátát.
-    Fúj Te nem normális! - mondtam nevetve, majd ittam egy korty vizet.
A reggeli egész nyugis volt. Utána felöltöztem, ahogy mindenki, majd a nappaliban találkoztunk.
-    Mi a program? - kérdezte mosolyogva Dani.
-    Valahogy szerezni kéne valakit, aki meg tudja csinálni az egyik kocsim. - mondta Louis.
-    Van egy barátnőm. - mosolyogtam. - Pontosabban nagyon rég találkoztunk, de nagyon penge a csaj. - meséltem mosolyogva. - Sokszor tanított nekem dolgokat.
-    Miket tudsz? - kérdezte mosolyogva Tim.
-    Kereket cserélni, riasztókat megjavítani, meg még egy csomó mindent. - magyaráztam. - Majdnem mindent, csak ilyen nagyon bonyolult cuccokat nem.
-    Akkor csináld meg! - mondta Louis.
-    Úgy nézek ki, mint aki összepiszkolja magát? - nevettem.
-    Hívd a csajt! - forgatta a szemét.
Felhívtam Őt, de csak 3 nap múlva ért rá, így elújságoltam.
-    Ne szívass! - sóhajtott Louis.
-    Annyi van abban a garázsban, hogy minden nap másikkal mehetsz, ne nyafogj! - forgattam a szemem.
-    Tudsz vezetni? - kérdezte Tim.
-    Tudok. - mosolyogtam. - De szerintem nem sokan akarnak beülni abba a kocsiba, amit Én vezetek. - nevettem.
-    Miért veszélyes vagy? - kérdezte Danielle.
-    Hát mentősnek elmennék. - nevettem.
-    Tudjátok hova menjünk? - kérdezte vigyorogva Dani. - Divatbemutatóra!
-    Benne vagyok! - csillant fel a két fiú szeme.
-    Ők a modellek miatt mennek, Én meg csak úgy nem! - rántottam vállat mosolyogva.
-    Miért, tök jó buli! - lökött meg Tim.
-    Te voltál már? - néztem rá.
-    Egyszer és úgy szexibbek a lányok, mint tv-ben. - magyarázta.
-    Nem megyek. - mondtam. - Viszont estére rendeljetek valami takarító csapatot, ha egyedül maradok itt. - kacsintott Louis-ra pimasz vigyorral.
-    Na kacsintgass, ha nem jössz, maradunk! - legyintett.
-    Engem nem hat meg. - rántottam vállat. - Olyan tapintatlan tudok lenni, hogy falnak mész tőlem! - villantottam rá 1000 wattos vigyort.
-    Akkor mit csináljunk? - kérdezte Tim.
-    Ti nem egy suliba jártok? - kérdezte Louis ránk nézve.
-    Én nem tudom, lehet. - rántottam vállat és Tim-re néztem.
-    Lehet onnan voltál ismerős. - gondolkozott.
-    Mit tudom Én! - rántottam vállat. - Az a hely olyan, ahol azt várom, mikor szabadulok ki. - legyintettem hanyagul.
Hirtelen kopogtak az ajtón, mire mentem, hogy kinyissam. Mikor kinyitottam Ellie nézett rám ijedten.
-    Muszáj beengedned! - mondta ijedten és lihegve, mire elléptem az ajtóból.
-    Veled mi történt? - kérdeztem csodálkozva.
-    Kicsit túl bátor voltam. - lihegett, majd leült a földre.
-    Mit csináltál? - kérdeztem nevetve.
-    Nem hagyott békén valami idegesítő srác, de konkrétan fogdosott. - mesélte. - Nálam volt a telefonom meg egy szatyor tele innivalóval. - akadt meg, mert elfogyott a levegője és lihegett egy sort. - Mindkettőt hozzá vágtam, majd ráüvöltöttem, de nem tetszett neki és kergetni kezdett. - lihegett.
-    És honnan tudod, hogy itt lakom? - kérdeztem kíváncsian.
-    Nagyon hosszú a lényeg, hogy egész Los Angeles-t úgy ismerem, mint a tenyerem. - legyintett. - Nem akarok zavarni, csak... - mondta, mire közbe vágtam.
-    Nem zavarsz és gyere! - mondtam, majd felhúztam a földről.
-    Ja és közben elkezdett kergetni egy kutya is! - nevetett.
Mindenkinek bemutattam, majd lelöktem a fotelba.
-    Lehet még egy kérdésem? - néztem rá, mire mosolyogva bólogatott. - Mi a fészkes fene vezetett téged arra, hogy mindenképp verekedned kell egy sráccal?! - kérdeztem értetlenül. - Mármint értem, hogy nem hagyott békén, de ha csak rohansz és nem vágsz hozzá mindent, lehet békén hagy. - mondtam,
-    Tudom, de ez ilyen ösztön volt, vagy tudom is Én mi. - rántott vállat, majd gyanakodva nézett rám. - Ne mondd, hogy nem verekedtél még fiúval!
-    Ellie, nekem csak a pofám nagy, ha felemelem a hangom, akkor menekülnek, de nem verekszem. - legyintettem mosolyogva. - Nem vagyok nagyon gyenge, viszont lassan futok meg ilyen okosságok, tehát fiúval nem verekszem, üvöltök.-  nevettem el magam.
-    Ilyen gyíkkal sem? - kérdezte Danielle.
-    Ilyen undorító pálcikával akit elfújsz? - nevettem. - Azzal simán.
-    És mondjuk velem verekednél? - kérdezte Louis, mire mosolyogva megráztam a fejem.
-    Velem?-  mosolygott Tim, mire végignéztem rajta.
-    Nem... - mondtam gondolkozva. - Á, nem. - ráztam meg a fejem.
-    És lányokkal? - kérdezte Ellie.
-    Azokkal simán, úgy megtépem, a nevét is elfelejti. - vigyorogtam.
-    Azt a libát megtépném. - mutatott rám Ellie mosolyogva.
-    Ja az osztálytársunkat? - kérdeztem mosolyogva, mire bólogatott. - Képzeld, tegnap kirúgattam egy csajt. - nevettem.
-    Étterem? - kérdezte, mire bólogattam. - Fúj de utálom a csaj pincéreket. - morgott.
-    Amúgy Én is. - néztem rá. - Legyen kis cuki, aranyos fiú.
-    Nagy köztetek az összhang. - nevetett Tim.
-    Rose, holnap jössz suliba? - kérdezte Ellie.
-    Nem tudom, miért? - kérdeztem.
-    Hogy ne mennél?! - háborgott Louis.
-    Mert Én nem, mert valahova megyünk. - magyarázta.
-    Jó, akkor Én sem. - mondtam mosolyogva, majd pacsiztunk.
-    Tudod mit akarok? - mosolygott rám Ellie.
-    Mit? - vigyorogtam rá.
-    Tetkót! - mosolygott.
-    És a szüleid mit szólnának hozzá? - kérdezte tőle felhúzott szemöldökkel Niall.
-    Egy évben egyszer találkozom velük, addig a nagymamámmal vagyok, aki megengedi. - mosolygott.
-    Én lehet csináltatok egy másikat is. - mosolyogtam rá.
-    Másikat?! - nézett rám hatalmas szemekkel Danielle.
-    Nincs tetkóm. - nevettem. - Csak kíváncsi voltam a reakcióra. - nevettem.
-    Neked biztos, hogy nem lesz! - nézett rám szigorúan. Danielle.
-    Láttad már a barátodat? - kérdeztem vigyorogva.

~ másnap ~

Tényleg nem mentem suliba, viszont mikor felkeltem Dani sem volt otthon, csak Louis. Reggeliztem, mikor megtámadott egy kérdéssel, ami annyira meglepett, hogy majdnem megfulladtam tőle. 

-    Milyen erőd van? - kérdezte lazán, mire köhögni kezdtem. - Igen, tudok ezekről, nekem is van. 

Mindenkinek meg van az a pillanat, amikor egy ember, akit annyira nem kedvel mond valamit, amivel eléri, hogy imádd? Na nálunk ez volt az a pillanat. 

-    Neked milyen? - kérdeztem kíváncsian és letettem a szendvicsemet. 

-    Mennyit tudsz erről az egészről? - kérdezte. 

-    Hát, nem sokat... - motyogtam.

-    Ez a beszélgetés a kettőnk titka lesz, tehát most mindent elmondhatsz. - mosolygott biztatóan. 

-    A nagymamánk naplóját olvasom, akinek elég menő képességei voltak. - magyaráztam. 

-    Semmi más?! - csodálkozott. - Se a szüleid se a nagyszüleid nem meséltek róla?

-    Nem, senki nem tud erről az egészről, csak Én és Te. - mondtam. 

-    Akkor van mit mesélnem. - mosolyodott el. - Te még nem is tudod, mennyi menő dologra képes lehetsz, ha elkezded képezni magad. Nem tudom most milyen képességeid vannak, de azok a képességek sokszor utalnak a fő képességedre is. - mesélte. 

-    Nekem csak jó a hallásom, látok a sötétben és át tudok menni a falakon. - magyaráztam.
-    Ó, ebből még egy csomó mindent lehet kihozni. - mosolygott rám. - Ha a személyiségedet is számba vesszük, valami szuper dolog jöhet ki belőle.
-   Neked mi a képességed? - kérdeztem kíváncsian.
-   Mások képességének egy részét át tudom venni és gondolat olvasó is vagyok. - mosolygott.
Akkor ezt nyilván hallod! - gondoltam, mire elnevette magát.
-   Hallom. - nevetett. - De miért nem képzed magad? - kérdezte.
-   Mert nincs miért. - rántottam vállat.
-   Nekem jó pár haverom van, akiknek szintén vannak ilyen képességei. - mosolygott rám. - Például Tim.
-   Ő mit tud? - kérdeztem nagy mosollyal.
-   Majd elmondja! - kacsintott mosolyogva, mire megforgattam a szemem.
-   Oké és hogy derítem ki, hogy mit tudok? - kérdeztem mosolyogva.
-   Majd segítünk. - legyintett.
-   Dani tudja? - kérdezte kíváncsian és törökülésbe helyezkedtem a széken.
-   Nem és nem is fogja. - nézett rám szigorúan, mire bólintottam. - Viszont megértelek, ugyanis a testvéreim nem tudják, nekik sincs ilyesmi erejük, csak anyukám tudja. - magyarázta, mire bólintottam. - Szólok pár haveromnak és akkor kiderítjük, hogy mi is a Te erőd, de hosszú folyamat lesz! - mondta, mire bólintottam.
A reggelim felét otthagytam, majd felszaladtam. Gyorsan magamra kaptam egy cicanadrágot, egy Vans feliratú pólót, majd a hajamat kifésültem és hagytam, hogy a vállamra hulljon. Miközben kerestem egy pár zoknit, csöngettek. Egyáltalán nem voltak egyformák, így úgy döntöttem, hanyagolom a zokni témát. Mikor indultam volna le, megcsörrent a telefonom: Johnny. Mosolyogva vettem fel.
-   Szia! - mondtam vigyorogva, miközben elindultam lefelé.
-   Heló húgi, mizu? - kérdezte.
Közben Én már a lépcső alján jártam, így láttam az érkező embereket. 3 srác volt, az egyikük Tim, a másik kettőt életemben nem láttam, nem mintha ismerném Louis barátait...
Intettem egyet, majd újra a bátyámra figyeltem.
-   Kedves Johnny, van nevem, nem kell húginak hívnod! Tudod, mennyire utálom! - mondtam.
-   Rendben Rosa! - mondta nevetve.
-   Ezt is utálom és ezt Te pontosan tudod! - morogtam.
-   Jól van Rose, befejeztem. - mondta mosolyogva.
-   Kösz. - morogtam, majd a konyha asztalon maradt reggelimből haraptam egy falatot.
-   Mennyire rossz ott? - kérdezte, de vigyorgott.
-   Itt nagyon rossz, képzeld be vagyok zárva a pincébe és inni is csak este kapok. - mondtam vigyorogva.
-   És most mit tömsz a fejedbe? - kérdezte nevetve.
-   Most muffin-t tömök a fejembe kedves bátyám. - nevettem.
-   Ó, tökre ennék muffin-t. - gondolkozott el.
-   Miért hívtál? - kérdeztem. - Nem különösen érdekel, hogy Te mit akarsz enni. - forgattam a szemem unottan.
-   Ne forgasd a szemed, mert felakad. - mondta vigyorogva.
-   Honnan tudod, hogy forgattam a szemem? - kérdeztem és elmosolyodtam.
-   A bátyád vagyok, 16 éve együtt élek veled...
-   Lassan 17. - vigyorogtam.
-   Amúgy azért hívtalak, hogy megmondd, miért nem vagy iskolában.
-   Azért, mert beteg vagyok... - húztam el a mondatot, majd gyorsan letettem a telefont és az asztalra dobtam.
-   Igazoljam neked? - mosolyodott el Louis.
-   Nem lenne rossz. - vigyorogtam. - De akkor egész hétre, sőt lehetne erre a hónapra. - mondtam, majd eszembe jutott, hogy eddig inkább olyan volt, mintha az apám lenne. - De mióta vagy Te ennyire jó arc? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-   Ha bunkó vagyok az a baj, ha nem az. - nézett rám unottan.
-   Válogatós vagyok! - kacsintottam, majd karba tett kézzel a falnak dőltem.
-   Tuti, hogy valami halálos ereje van! - mondta az egyik srác. - Nő, ráadásul pimasz, nagyszájú és szép. - magyarázta a gondolat menetét.
-   Nem, semmi ártalmas ereje nem lehet, mert ha nem látnád elég ártatlannak tűnik. - magyarázta, mire hangosan felröhögtem.
-   Ha valami olyat keresel, ami az ártatlanság ellentéte, nyugodtan hívj fel. - nevettem.
-   Én valami agyi dologra tippelnék. - mondta Louis végignézve rajta.
-   Én meg arra, hogy találgattok és ettől nem leszek okosabb, ugyanis mind teljesen mást mondtatok! - horkantottam, majd a nappaliban levágódtam a kanapéra és az egyik lábamat hanyagul átdobtam a karfán.
-   Jó, menjünk le a pincébe. - mondta Louis.
-   Tudod, ha egy 16 éves lánynak 5 férfi azt mondja, hogy menjünk le a pincébe, általában az a lány fut! - néztem rá pimaszan.
-   Nagyon mókás... - forgatta a szemét Louis. - Indulj! - parancsolt.
Unottan álltam fel, majd követtem Louis-t. Lerobogtunk a lépcsőn, majd egy hatalmas terembe léptünk. Louis felkapcsolta a lámpát, mire megpillantottam egy jó pár érdekes cuccot. Fogalmam nem volt, mire lehetnek jók.
-   Ide hordod a hullákat?! - néztem rá összehúzott szemöldökkel. - Csak mert beköplek a rendőrségnek.
-   Nem, ezt a szobát titokban tartod! - nézett rám szigorúan, majd becsukta az ajtót kulcsra.
-   Ez aztán akkora biztonságérzetet nyújt! - néztem rá. - Egy pincében vagyunk, szerinted "kislány" vagyok, körbe véve cuccokkal, amik szintén nem bizalomgerjesztők, miközben körbe vagyok véve 5 férfival és az egyik bezárta az ajtót! - mondtam karba tett kézzel. - Ha nem ismernélek, rád hívnám a rendőrséget!
-   Ha nem mi lennénk itt, jól cselekednél, ha rohannál. - bólogatott Tim. - De nem kell aggódnod! - mosolyodott el, majd hirtelen a semmiből mellettem termett.
-   Ez de baró! - vigyorogtam rá.
-   Tudom! - vigyorgott, majd hirtelen már ott volt, ahol az előbb.
-   Oké, kezd idegesítő lenni. - mondtam.
-   Na, akkor most mesélj, miben vagy jó? - mondta valaki, akinek a nevét sem tudtam, de nem sűrűn zavart.
-   Semmiben. - rántottam vállat.
-   Ezt hogy érted? - kérdezte a másik ismeretlen.
-   Egyszerűen nem vagyok tehetséges! - mondtam, bár ez mindig bántott. - Nem tudok énekelni, sem táncolni, nem vagyok hajlékony, sem sportos, nem vagyok okos, színészkedni sem igazán tudok.
-   Ezt mindet próbáltad?! - kérdezte felhúzott szemöldökkel Tim.
-   Énekelni utálok és sosem volt jó hangom, táncolni egy bizonyos fokig..., pontosan tudom, hogy nem vagyok hajlékony, lusta vagyok, hülye és semmi érzékem a színészkedéshez. - magyaráztam.
-   Honnan tudod, hogy nem vagy hajlékony? - kérdezte Louis.
-   Talán mert nem tudom a lábamat a nyakamba rakni, sem spárgázni, de a terpeszem is maximum ekkora! - mutattam meg, hogy mennyire nem vagyok hajlékony.
-   Jó, akkor mondjuk próbálkozzunk mással. - gondolkozott Tim.
-   Mi lenne, ha megnéznénk, hogy a családodban milyen tehetségek vannak?! - kérdezte mosolyogva egy srác.
-   Van egy tökéletes bátyám, egy nála még tökéletesebb nővérem és pontosan ezért, mivel a húguk nem tökéletes és beletörődött és nem hasonlít a családja többi tagjára, ezért a szüleim eltoloncoltak a nővérem tökéletes életébe, hogy majd követni fogom a példáját és kibékülök vele. - mondtam és folytattam volna, de közbe vágtak.
-   Miért tökéletes Danielle élete?
-   Híres színésznő, gyönyörű az arca és az alakja is tökéletes, okos, vicces, kedves, tud főzni, szeret takarítani, imádja az állatokat, imádja a gyerekeket, ráadásul egy fiúbandának a tagjával él együtt! - mutattam Louis-ra. - Mondjátok, szerintetek egy kislány miről álmodik kiskorában?! Elmesélem: Palotáról, gyönyörű hercegnős ruhákról, csodálatos barátnőkről, hercegről és csillogásról! - hagytam kis szünetet, ugyanis sóhajtottam. - Na már most! Danielle ebben a hatalmas házban él, tehát palota megvan! Hercegnős ruhák? Csak rá kell nézni egy díjátadón. Csodálatos barátnők: pipa. Herceg?! Mondd, tinilányként ki nem akar egy fiúbandában éneklő sráccal járni?! Pipa! Csillogás? Fullasztóan sok flitter és strassz. - fejeztem be. - Tehát ebben a mesében Én csak is valami gonosz mostohának a lánya lehetek, akit valahogy a hercegnőnek és a hercegének kéne jóvá tennie. - magyaráztam. - De nem fog menni!
-   Oké, ezek elég jó okok. - bólogatott Tim.
-   Tehát akkor nem tudod. - vakargatta az állát az egyik ismeretlen. - És a nyarat vagy a telet szereted jobban?
-   A nyarat! - vágtam rá. - Hülye egy kérdés volt.
-   Inkább legyen nagyon meleged, vagy nagyon fázol?
-   Meleg! - vágtam rá.
-   Próbáljuk ki, hátha tud valamit a vízzel. - mondta Louis, majd egy tál vizet rakott pontosan elém.
-   Mossak lábat? - nevettem.
-   Nem. - vágta rá Tim. - Próbáld meg az elméddel megmozdítani a vizet.
Oké, ez nagy hülyeség volt, de megpróbáltam és természetesen nem történt semmi.
Hirtelen hatalmas zajt hallottam, ami másoknak nem lehetett ekkora és a fülemhez kaptam.
-   Mit hallasz? - kérdezte Louis ijedten.
-   Te nem hallod? - néztem rá, ugyanis nekem már fájt a fülem. - Basszus megsüketülök!
-   Nem hallunk semmit! - mondta az ismeretlen.
-   Valami telefon. - mondtam és már az arcom is eltorzult. - Vedd már fel! - néztem Louis-ra mérgesen.
-   De nem csöng! - húzta elő a farzsebéből, majd meglátta, hogy csöng.
Azzal, hogy elővette, még hangosabb lett és - bár gyorsan felvette- nem bírtam tovább, földhöz vágtam magam.
A fülemre szorítottam a kezeimet és a földön feküdtem.
-   Szia Édesem! - hallottam meg Dani hangját.
Közben Tim Louis-t lökdöste és rám mutogatott.
-   Szia Dani! - mondta. - Most nem tudok beszélni, mert Rosa leesett a lépcsőn és...
-   Nem vagyok Rosa! - kiabáltam mérgesen.
-   Oké, menj csak! - mondta Dani, majd letették.
Louis gyorsan letérdelt mellém és az egyik kezét a hátamra tette.
-   Mindig ennyire fáj? - kérdezte halkan.
-   Nem. - ráztam a fejem. - Ennyire nem szokott erős lenni a hallásom. - mondtam halkan.
-   Akkor van itt valami, ami előhozta az erőidet! - pattant fel hirtelen.
Be kell valljam, jól esett ez a törődés, amit eddig nem igazán kaptam meg. Mindig mindenki haragudott rám, de Louis valamely szinten elfogadott és mint egy óvó szülő, meg akarta szüntetni a fájdalmat.
-   Állj fel és menj körbe a tárgyak előtt! - mutatott a tárgyakra. - Amelyiknél felerősödik a hallásod, szólj!
Körbe mentem és először nem volt semmi, de valaminél, ami számomra teljesen ismeretlen volt, hirtelen olyan erős lett a hallásom, hogy rögtön a földre rogytam.
Fájdalmasan hangosan hallottam, ahogy csöpög valamelyik csap, ahogy az utcában egy kutya ugat, ahogy a fákon a levelek susognak és azt is, ahogy lélegeznek körülöttem.
Csak sikítani tudtam, annyira hangos volt az egész.
-   Nem bírom! - sikítottam és előtörtek a könnyeim, majd erőt vettem magamon, felálltam és a kezeimet a fülemen tartva elrohantam a terem másik felébe.
Tim sietett hozzám.
-   Rose, semmi baj! - fogta kezei közé az arcom és ezzel rávett, hogy a szemébe nézzek. - Sss! - csitított és a hüvelykujjaival letörölte a könnyeimet. - Elsőre ijesztő és borzasztó, de jobb lesz, hidd el! - simogatta az arcom.
-   Nem akarom ezt! - ráztam a fejem hevesen. - Nagyon fáj.
Hirtelen Louis lépett elém és Tim arrébb lépett.
Louis magához ölelt és közben a hátamat simogatta. Én is átöleltem és belekapaszkodtam a pólójába.
-   Rose, vigyázom rád! - nézett egyenesen a szemembe. - Nem hagyom, hogy bajod essen és nemsokára elmúlik ez az egész! Készen állsz? - kérdezte, mire nagyot sóhajtottam és bólintottam.
Louis előszedte a zsebéből azt a kis tárgyat, ami a hallásom erősödését okozta, egy öngyújtó volt.
Megint felerősödött a hallásom.
-   Meg ne szólalj! - szóltam rá halkan. - Azt is hallom, ahogy a vér csörgedezik az ereidben! - figyelmeztettem. - És olyan, mintha a szíved az agyamban kalapálna!
Bólintott és csöndben maradt. Így is borzasztó volt egyszerre hallani mindenki szívdobogását és szuszogását, de Louis-ét hallottam a leghangosabban.
Ő óvatosan meggyújtotta az öngyújtót, mire összeszorítottam a szememet és nagy levegőket vettem, ugyanis még hangosabb lett minden.
-  Érj bele a lángba! - súgta Louis, mire ijedten néztem rá.
Ő bólintott egyet, majd óvatosan a lánghoz érintettem a mutató ujjam.
Semmilyen fájdalom nem ért, még csak melegem se volt.
Az ujjamra pillantottam, ami lángra kapott. Nem ijedtem meg, csak figyeltem. A hallásom sokkal viselhetőbb lett, majd hirtelen az egész karom lángra kapott.
Louis távolabb lépett.
Én elmosolyodtam, mire egy pillanat alatt már az egész testem lángolt.
Én csak vigyorogtam és nézegettem, ahogy lángolok, ugyanis ez az egész rohadt menő volt.
-   Oké, ez kibaszott menő! - vigyorogtam.
-   Igen, de ne gyere közelebb, ugyanis még nem tudod kezelni! - nézett rám Louis mosolyogva.
-   És esetleg hogyan oltom el magam? - kérdeztem.
-   Így! - öntött le Tim azzal a tál vízzel, amit mozgatnom kellett volna.
-   Ez nem vicces. - köptem ki a vizet, így leköptem Louis-t. - De komolyan, tiszta víz lettem! - csavartam ki a hajamból.
-   De azért ez elég menő! - nézett rám Louis.
-   Hát, tudod ez a profizmus! - vigyorogtam.
-   Akkor öltözz át profikám. - forgatta meg a szemét.