2. rész - Ismerkedés

Reggel hangos beszélgetésre és nevetésre ébredtem. Morogtam egyet, majd egy hatalmas nyújtózkodás utána kimásztam az ágyamból. Barna hajam kócosan omlott a vállamra, amit egy gyors konttyal oldottam meg. Mosolyogva indultam le, ami egy kicsikét fura volt, ugyanis más esetben ilyenkor dühöngve trappolok le. Nem is néztem, milyen kis csapat ül a nappaliban, csak a konyhába igyekeztem és egy kakaót kezdtem készíteni.
-   Louis, nem mondtad, hogy 16 éves kislányokat tartasz az emeleten! - hallottam egy ismeretlen kissé rekedt, mégis szórakozott hangot.
-   Te pedofil állat! - nevetett valaki jóízűen, ami egyszerűen megmosolyogtatott.
Én a kakaómmal léptem ki a nappaliba.
-   Sziasztok! - mosolyogtam.
-   Most miért tartod fogva? - poénkodott ha jól tudom Liam.
-   Fogjátok már be! - sóhajtott Louis.
-   Nyugi, nem kell félteni. - mosolyogtam magabiztosan. - Amúgy Rosalia vagyok. Rosalia Rune Campbell. - villantottam 1000 wattos vigyort.
-   A húgod? - néztek döbbenten Danira, aki bólintott.
-   És miért nem... hát... hasonlítotok? - kérdezte kicsit furcsán Harry.
-   Mert Én eredeti vagyok. - mosolyogtam és leültem a fotel karfájára Niall mellé.
-   Te ilyen lázadó korszakodat éled? - nézett fel rám Niall.
-   Nem. - mosolyogtam rá. - Én ilyen vagyok.
-   És hogy megy a suli? - kérdezte Liam, mire horkantottam egyet.
-   Mindent értek. - kuncogott a szőke mellettem.
-   És azért helyezték át a központodat ide, hogy hátha jó leszel? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Harry.
-   Elméletileg igen. - bólintottam, majd elnevettem magam. - Kb. lehetetlen ez az egész.
-   De szerintem te okos vagy, csak nem mutatod meg! - nézett mélyen a szemembe Liam.
-   Szerintem te nem rólam beszélsz. - nevettem.
-   Holnap mész suliba, ugye? - kérdezte Louis.
-   Még az is lehet. - rántottam vállat.
-   Miért szoktál lógni? - kérdezte döbbenten Dani.
-   Igen. - rántottam vállat.
-   Tehát most ti ketten neveltek egy 16 éves csajszit, aki csak simán szabadságot akar?! - nézett Louisra és Danielle-re Harry.
-   Nem is vagy olyan borzasztóan díszpinty, mint amire számítottam. - mutattam Harry-re.
-   Kösz. - húzta a száját féloldalas vigyorra. - Te meg nem vagy nyekergős tinilány. Gyönyörű vagy, vad és pimasz. - kacsintott.
-   Köszönöm! - tettem úgy, mint aki szégyenlős és mosolyogva lehajtottam a fejem.
-   Lenne kedved egy vacsorára? - lépett elém mosolyogva, mire lábujjhegyre álltam és a füléhez hajoltam.
-   Tudod mihez lenne kedvem? - súgtam kéjes hangon.
-   Mihez? - csúszott a keze a csípőmre.
-   Feljelenteni téged, mert tapizol! - mondtam normálisan, gonosz mosollyal és rendes hangerővel, mire a nővérem sóhajtott, míg a többiek röhögtek.
Én mosolyogva ültem vissza.
-   Beégtél Hazza! - röhögött Liam.
-   Az osztálytársaim simán vevők lennének erre. - forgattam a szemem.
-   Igen? - mosolygott felhúzott szemöldökkel.
-   Harry, Ők is 16 évesek! - szólt rá Niall, mire a göndör megforgatta a szemét és leült.
-   Egyébként teljesen másnak képzeltelek titeket. - mondtam karba tett kézzel.
-   Milyennek? - kérdezte mosolyogva Niall.
-   Hát olyan nyafogós, elkényeztetett, nagyképű taplóknak. - rántottam vállat. - Olyannak, aki arra játszik, hogy meghúzza az összes rajongóját.
Csak mosolyogtak az elméletemen.
-   Én azt hittem, tök olyan vagy mint Dani, csak még olyan tini lányos. - próbálta elmagyarázni a mellettem ülő szöszi.
-   Meglátsz minket és sikítasz, aláíratod a kezed meg ilyenek. - fejtette ki Liam.
-   Ja, hogy átlag vagyok? - kérdeztem mosolyogva. - Nem az Én műfajom. - legyintettem. - Olyan vagyok, akit mások nem értenek meg soha, így cikinek és hülyének tekintenek. - rántottam vállat.
A beszélgetés és az ebéd során pozitívan csalódtam ebben a One Direction fiúbandában, ugyanis 4 teljesen normális, közvetlen és kedves srác alkotja. Elég viccesek és éretlenek. Nem mondom, hogy ez elfeledteti velem, hogy ide lettem száműzve, de azért ez a jó abban, hogy ide kerültem.

~ hétfő ~

A szokásos időben keltem. Egy gyors kávé, majd vissza a szobámba. A fürdőben villám gyorsan készen lettem, ugyanis nem sminkeltem - sosem szoktam, nem az én műfajom - és belebújtam egy fekete farmerba, majd felkaptam hozzá egy szürke No boyfriend no problem (nincs pasi nincs gond) pólót, majd magamra kaptam egy szürke kapucnis pulcsit. A hajamat copfba kötöttem, majd a vállamra dobtam az iskolatáskámat és leszaladtam. Megnéztem az időt és mosolyogva fogadtam, hogy tyúklépésben is nyugodtan beérek. A gerle pár még bőven aludtak, így a matek füzetemből kitéptem egy kis darab papírt, majd rá firkantottam egy kis üzenetet: 

"Az iskolában rohadok lusták! Nem szöktem meg... még ;) Csók Rose" 

A konyha pulton hagytam, majd felhúztam a fekete Vans cipőm, majd az ajtó zárva volt. Felkaptam az egyik kulcsot, majd gyorsan visszaléptem a papírhoz. 

"U.I: Valakinek lenyúltam a kulcsát "

Kinyitottam az ajtót, majd a kulcsot bedobtam a táskámba és elindult gyalog a suliba. Nem volt túl messze és természetesen innen is eltaláltam oda. Út közben egy velem egy korú lány is pontosan arra sétált iskolatáskával. 

Itt az idő, hogy barátkozz Rosalia! 

Hülye vagy?! Ő is a gazdag városrészből jön, nyilván nem fog veled szóba állni! 

Miért ne állna? Először is, Te is onnan jössz, másodszor veled egykorú! 

Így veszekedtem magammal, mint egy őrült a fejemben. 

-   Szia! - szaladt mellém a lány. 

Na látod, Ő nem beszari! 

-   Szia! - mosolyogtam rá kedvesen. 

Hosszú szőke haja volt, egy lila pulcsit és sötétkék szakadt farmert viselt Vans cipővel. A cipője számomra rögtön nyerő volt, ugyanis ez a kedvenc márkám és akinek ilyen van, az nálam csak is jól indíthat. 

-   Bocsi, hogy csak így lerohanlak, de valószínű osztálytársak leszünk. - mosolygott rám kicsit félénken. - Mármint nekem ez lesz az első napom. 

-   Rosalia Rune Campbell! - nyújtottam a kezem. 

-   Ellie Murs. - fogadta el a felé nyújtott kezet. 

Út közben kiderítettük, hogy az új osztálytársam lesz, megbeszéltük, hogy mellém ül, ugyanis elég jól elbeszélgettünk. Mikor beértünk a teremben, leültünk hátra, majd folytattuk az ismerkedést becsöngetésig. Minden szünetben beszélgettünk, majd az óráink után együtt indultunk, csak nekem el kellett kanyarodnom. Egyedül már inkább vonszoltam magam. Társaság nélkül már a táskám is nehéznek tűnt, az út pedig hosszabbnak, pedig már csak egy utca választott el az "otthonomtól". Kikutattam a kulcsot, majd benyitottam. Becsuktam az ajtót, majd a cipőmet lerúgtam és a táskámat is csak lehajítottam. Csak halk zajok jöttek fentről. Unottan vettem le a pulcsim, majd a kanapéra dobtam. A táskámat a vállamra rántottam és felvonszoltam magam. Az emeleten már tisztán kivehetőek voltak a nyögések.

Kösz emberek! Imádok itt lenni! Na most megyek eret vágok! 

Bevonszoltam magam a "szobámba", majd lehajítottam a táskám és a farmeromat egy kényelmes cicanadrágra cseréltem. Gyorsan összecsaptam a házi feladat felét, majd meguntam így arrébb rúgtam az összes cuccomat és bekapcsoltam a tv-t. Semmi izgalmas! Gondoltam. 

A telefonommal kezdtem szórakozni. Johnny írt. 

Mizu húgi? 

Kész a leckém nagy része és unatkozom! 

Mit csinál Dani és Louis? 

Tudni szeretnéd? Csak mert Én hallom. 

Ó :D Vágom. 

Mit csinálsz? :) 

Téged zaklatlak és közben palacsintát eszem. 

Juj, Én is akarok! 

Süss! 

Lusta vagyok :/ 

Jó, akkor majd kérd meg Daniellet! 

Éppen mást csinál... nagyon el van foglalva :D 

:D 

Haza akarok menni! 

Tudom :( Olyan fura nélküled. 

Nem illek ide! Tök fura ez az egész, idegesítő és zavaró! 

Megértem :( De hidd el, megtalálod a helyed nemsokára! ;) 

Most meg kajás vagyok! 

Egyél! 

Oké! De mit? 

Közben elindultam le. 

Na emberek értitek miért utálom ezt a hiper csoda hallást? Mert mindenki szexuális életébe be vagyok avatva és nincs olyan, hogy kikapcsoló gomb, vagy nem figyelek oda! Hallom! 

Johnny, mindent hallok!!!! 

:D Hallgass zenét! 

Nem hülyeség! 

Előkaptam a fülesem, majd üvöltetni kezdtem a zenét a fülembe, ami meg kell hagyni, elég rossz volt, de jobb mint hallgatni, ahogy a nővérem nyögdécsel! Átkapcsoltam az egyik kedvenc dalomra, majd a csípőmet ringatva kezdtem neki a palacsinta sütésnek, miközben Johnny-t is szóval tartottam. 

Éppen táncikálva sütöm a palacsintát :D 

Úgy kell kislány! Twerk-elj/ölj :D 

Persze :D Hogy Mr. Tomlinson engem is behívjon a szobájába egy körre? :D 

Tiszta hülye vagy :D De azért ott rendesen etetnek, ugye? Nem ilyen nyúltápot kapsz? 

De az volt a vacsora tegnap :D 

Nehogy már eltűnjön előröl hátulról ami kell! :D 

Na jól van Johnny! :D Mikbe kevered az ártatlan húgod? :D 

Én mondtam, hogy beszállsz egy körre?! :D Amúgy meg te és az ártatlanság?! :D 

Hirtelen valaki kihúzta a fülemből a fülesem. 

-   Mi bajod? - néztem Louisra. 

-   Jól riszálod! - kacsintott. 

Félmeztelen volt és egy szürke melegítő gatya volt rajta. Meg kell jegyeznem, rohadt jól nézett ki, de van annyi színészi képességem, hogy úgy lássa, mintha meg sem hatott volna a dolog. 

-   Kösz. - rántottam vállat, majd visszafordultam a palacsintám felé. 

-   Miért üvölt ez ennyire? - mutatott a telefonomra.

-   Mert tőletek zeng a ház. - jelentettem ki rezzenéstelen arccal. - Ja és bűzlesz. - fintorogtam. 

-   Jól van, nem megszokott, hogy kislányok járkáljanak a házamban! - mondta.
Na ettől a szótól mindig annyira de annyira mérges leszek, hogy ölni tudnék. Nem vagyok kislány!
-   Ó, ha tudnád mennyire nem vagyok kislány! - horkantottam.
-   Hát nőnek mégsem nevezhetlek. - nevetett lenézően.
-   Sokkal többet tudok, mint amit hinnél! - fordultam felé mérgesen.
-   Pontosan tudom, mit tudsz. - vigyorgott, majd felment.
Ez a mondat meglepett. Honnan tudná? Ő egyáltalán nem tűnik olyannak, akinek lenne valami képessége. Sőt, kétlem hogy lenne neki olyasmi. Bár ott van az a fura érzés, ami elfogott ebben a házban. Mintha lenne még itt valaki, akinek szintén titkos ereje van, persze ez egyáltalán nem biztos, hiszen Én egyáltalán nem fejlesztettem a képességeim, egyszerűen csöndben elviselem őket, így könnyen meglehet, hogy csak simán képzelődtem. Figyelnem kell erre és arra is, hogy ne lásson rajtam senki ilyen jeleket!
Mindent félbe hagytam, a telefonomat is a konyhában hagytam, majd felrohantam és rögtön előszedtem a nagymamám naplóját. Mindig úgy olvasom, hogy mögé fogok egy könyvet, hogyha bárki benyitna, ne lássa meg. Ez inkább a szüleim miatt volt, de most Dani és Louis miatt. Be volt jelölve hol tartottam.
Miért szeretem annyira olvasni a naplóját? Mert kiskora óta írta és végig tudom benne követni, hogy hogyan fedezte fel a képességét, majd hogyan és kivel fejlesztette. Természetesen pontosan azt részét olvasom a naplójának, amikor éppen velem egy korú és tökéletesen tudok haladni. Nem csak az erejéről ír benne, hanem természetesen az egész életéről. Imádom olvasni, hiszen van egy olyan érzésem, hogy a családban rá hasonlítok a legjobban, természetesen a személyiségem. Rengeteg mindent tudok meg így róla és a gondolkozásáról is. Okos volt, bátor és kissé lázadó. Akibe szerelmes volt, egy igazán fura alak volt és pontosan ez tette számára érdekessé. Tökéletesen megértem, hogy ennyire érdekelte. Oliver, akiről minden második sort írta, tökéletesen kilógott a sorból. Okos volt, csendes, titokzatos és kissé bajos, mégsem mondaná az ember annak a tipikus rossz fiúnak.

"Kedves naplóm! 
Természetesen ma reggel is késésben voltam és emiatt rohannom kellett az iskolába. Sajnos ma nem jött be Oliver, pedig csak miatta megyek abba a börtönbe! Rajtam kívül mindenki imádja az iskolát. Hogyan, vagy miért? Ennél rosszabb helyet a világon ki nem találhattak volna! Még beszélgetni se beszélgethetek amikor kedvem tartja! 
Mikor kiléptem az épületből a táskámat cipelve a nevemet hallottam messziről. Oda pillantottam és Oliver integetett nekem. Meglepetten és a szememet lesütve szaladtam hozzá. 
-   Szia! - mosolygott tökéletesen. 
Csak figyeltem a tökéletes arcát és emiatt kissé késve és zavartan válaszoltam. 
-   Arra gondoltam, hogy eljöhetnél segíteni a leckében hozzám, mert nem igazán értem. - mondta féloldalas mosollyal. 
Igazán csábító volt a mosolya, annyira, mintha gyakorolta volna otthon a tükör előtt. 
Bár pontosan tudtam, hogy semmi gondja nem akadhatott a leckével, hiszen meglepően okos, azért belementem. 
-   Akkor gyere. - mosolygott, majd a hozzám közelebb eső karját lazán átdobta a vállamon. 
Teljesen elvörösödtem a tettére és lehajtottam a fejem. Nagyon jól esett, hogy ezt tette, de azért imádkoztam érte, hogy senki ne lásson meg minket. 
Egy fejjel minimum magasabb volt nálam és ez is dobott a tökéletességén. 
-   Miért nem jöttél ma? - kérdeztem halkan és a hangom kissé félénknek tűnhetett. 
-   Nem volt kedvem. - rántott vállat lazán mosolyogva. - Egyébként semmi bajom. 
-   És a szüleid megengedték? - néztem fel rá félve. 
-   Egyedül élek. - nézett le rám mosolyogva, majd kacsintott. "

Hirtelen nyílt az ajtó, mire becsaptam a naplót.
-   Rose, gyere. - intett a fejével mosolyogva Danielle, mire bólintottam, majd kimásztam az ágyból a könyvet a helyén hagyva.
Követtem Őt le, de nem értettem, miért kell lemennem. Dani leült a kanapéra Louis mellé Én, pedig a fotelbe.
-   Igen? - kérdeztem furán nézve rájuk.
-   Mi volt a suliban? - kérdezte Louis.
-   Semmi. - legyintettem.
-   Valami csak volt! - nézett rám mosolyogva Danielle.
-   Mind tudjuk, hogy csak azért kérdezgettek, mert úgy érzitek, hogy muszáj! - kezdtem bele a magyarázásba. - Pontosan tudom, hogy nem érdekel titeket, hogy mi volt a suliban!
-   Elég negatív vagy. - mondta Dani.
-   Az egyetlen az egész családban. - mondtam, majd folytattam. - És a legjobb. - mosolyodtam el magabiztosan. - Mármint a legrosszabb, de a legeredetibb. - mosolyogtam.
-   Nem hiszem el, hogy nem rohannak utánad a fiúk. - mondta Louis. - Magabiztos vagy, szép és lázadó. - magyarázta, majd végiggondolta. - Egy igazi bűnöző, a bűnözők dögösek. - vezette le.
-   Ez érdekes logika. - nevettem.
-   Természetesen tökéletes, ha pontosan a húgomat hülyíted ilyenekkel! - lökte meg Danielle. - Azért jött ide, hogy hátha befejezi a folyamatos ellenállást. - mondta, majd elnevettem magam.
-   Mondd Danielle, Te elhitted? - kérdeztem őszintén nevetve. - Mert akkor elég naiv vagy. - mosolyogtam magabiztosan. - Nem fogok megváltozni, csak mert kidobtak otthonról elkényeztetett falvára. - legyintettem. - Tök hülyeség volt, de hát nekem annyira mindegy. - rántottam vállat.
-   Rose, annyira okosnak tűnsz. - mondta Louis. - Úgy látszik, hogy Te nem simán vagy ennyire negatív, egyszerűen máshogy nézed a világot. - mondta és elgondolkozott. - Egészen más szempontból, mint mások. - mondta, amin halványan elmosolyodtam.
Tökéletesen igazad van! Úgy nézem a világot, ahogy senki más. A lehető legkeserűbben, mégis szórakozottan, semmi miatt nem aggódom igazán és a legtöbb dolog hidegen hagy. Az egyetlen dolog, amitől igazán félek, hogy azért kitaszítanak, mert más vagyok és ez meg is történik mindig.
-   Biztos lehetsz benne, hogy nem úgy látom a világot, mint ti. - mondtam mosolyogva.

~ szombat ~

Reggel elég fáradtan keltem arra, hogy valaki agresszívan dörömböl az ajtómon. Az orromig sem láttam, de kimásztam az ágyból ás lustán az ajtóhoz battyogtam és kinyitottam. 

-   Velünk jössz. - mondta Louis, majd megfogta a karom és elkezdett lehúzni a lépcsőn. 

-   Lassíts le kedves világsztár barátom! - szóltam rá, mikor leértünk. - Hova megyek és kivel? - kérdeztem. 

-   A nővéreddel, velem és a bandával ebédelni és utána egy fotózásra. - magyarázta sürgetve, majd kibattyogtam az ebédlőbe. 

Ott csevegett a nővérem és a 1D maradék 3 tagja. 

-   Jó reggelt! - mosolygott rám Dani. 

-   Jobb lenne, ha rászólnál a papucsodra, hogy ne ébressze fel a húgod! - mondtam, majd a fiúkra vigyorogtam. - Sziasztok. - mosolyogtam rájuk. 

-   Csak engem tisztelsz meg a beszólásaiddal? - kérdezte Louis karba tett kézzel. 

-   Nem Ők keltettek fel. - rántottam vállat, majd lazán kisétáltam a konyhába és készítettem egy kávét, majd vissza a milliárdos csapat közé. 

-   Mondd, nem szeretnél sietni? - kérdezte Louis. 

-   Nyugodtam hagyjatok itt, megleszek! - mosolyogtam. 

-   Jössz! - mondta Danielle. 

-   Amúgy azt végiggondoltátok, hogy most ebben az egész házban, ha végignézzük a cuccokat, a legértéktelenebb cucc itt Én vagyok? - kérdeztem, mire Niall próbálta visszatartani a röhögést, de nem tudta, majd pacsiztunk és Én is kuncogtam. 

-   Ilyeneken gondolkozol? - kérdezte Dani. 

-   Hát figyelj, itt ülök egy csapat híresség között, egy olyan házban, amit ha eladnék, egész életemben nem kellene dolgoznom... - vigyorogtam. - Most számomra nem lenne rossz üzlet. - kuncogtam. 

-   És ha eladnád az egyik házam, hova mennék? - kérdezte Louis. 

-   Több is van! - vigyorogtam. - Akkor azokat is eladnám, aztán még az unokáim is ingyenélők lennének! - nevettem. - Te meg beköltöznél hozzánk és akkor borzasztó vidáman élnétek együtt, míg Én vennék egy lakást valahol, majd az orromat is pénzbe fújnám. - mosolyogtam. 

-   Van üzleti érzéked. - nevetett Liam. 

-   Nem is! - nevettem. - Eladom a használt zsepidet! - nevettem. 

-   Tehát eladod a taknyomat a rajongóknak? - kérdezte Louis. 

-   Aha. - rántottam vállat. 

-   Nem vagy álmos? - kérdezte Harry. 

-   Nem, tudod mi vagyok? - kérdeztem, mire kérdőn nézett rám. - Mérges, fáradt és unom a képét. - mutattam Louis-ra.
-   Azért azt soha ne felejtsd el, kinek a házában vagy! - mondta Louis mérges pillantással.
-   Én lennék a legboldogabb, ha kidobnál! - vigyorogtam rá.
-   Nem foglak kidobni, de mi lenne, ha takarítanál? - mosolyodott el gonoszan.
-   Itt ülj amíg bele kezdek! - nevettem.
-   Befejeznéd? - nézett rám mérgesen Danielle.
-   Tök olyan vagy, mint Anya! - nevettem, majd kimentem a telefonomért a konyhába, amit otthagytam.
Lecsapódtam az egyik székre és körbenéztem a nálam jóval feljebb álló személyeken.
-   Ha már ébredezel, mesélj magadról! - kérte Harry mosolyogva.
-   Nincs izgalmas életem. - rántottam vállat.
-   Milyen a zenei ízlésed? - kérdezte Liam.
-   Szeretem az úgy nevezett tuc-tuc zenéket, de nem az annyira nagyon zúzósakat, elég válogatós vagyok. - mosolyogtam. - Amúgy pedig kb. minden fajta zenét szeretek. - rántottam vállat mosolyogva.
-   Milyen DJ-ket szeretsz? - kérdezte mosolyogva Niall.
Ráugrottak erre a témára.
-   Avicii, Timmy Trumpet, Martin Garix, meg még elég sokat, de úgy kimondott rajongója egyiknek sem vagyok. - rántottam vállat.
-   Oké, akkor most haladj öltözni, mert el fogunk késni és még egy haverunk is jönni fog! - magyarázta Louis.
Én morogva felkecmeregtem a székről, majd felszaladtam. Gyorsan megmosakodtam, kifésültem a hajam, de sminkkel nem bajlódtam, nem szokásom. A szekrényem elé lépve kidobtam belőle egy csőfarmert, egy rövid ujjú pólót, amin egy Vans felirat díszelgett. Leszaladtam, majd mentem az étkezőbe.
-   Hova megyünk? - kérdeztem.
-   Ebédelni, de már elmondtam! - mondta Louis.
-   Azon belül? - kérdeztem unottan.
-   Majd meglátod. - mondta.
Louis és Liam autójával mentünk. Louis-val csak Danielle és Én mentem. Egy elég puccos étteremnél álltunk meg. Vállat rántottam, majd kipattantam. Természetesen az egész helyet körbe vették a fotósok, ami engem egy cseppet sem hatott meg. Lazán besétáltam az ajtón a többieket magam mögött hagyva. Az ajtóban megvártam amíg a többiek is bejönnek.
-   Neked muszáj külön járkálnod? - szólt rám Louis, mire elvigyorodtam.
-   Nekem muszáj. - vigyorogtam rá nagyképűen.
-   Idegesítő liba. - szűrte ki a fogai között, mire nagyra nyitottam a szemeim.
-   Szívesen hazamegyek! - mosolyodtam el gonoszan.
-   Nem úgy értette, csak gyere! - fogta meg a kezem Nialler és elkezdett húzni az egyik asztal felé, ahol egyedül ült egy srác.
Leültetett belülre, így pontosan szembe ültem szegény fiúval, aki semmit nem értett. Én durcásan könyököltem az asztalon.
-   Sziasztok! - hallottam a fiú mosolygós, kissé mély hangját.
A hangja sokkal mélyebb volt, mint Louis-é, kb. Liam-éhez hasonlítanám.
-   Heló. - motyogtam.
Megérkeztek a többiek és a fiúk lepacsiztak vele, Dani, pedig egy öleléssel és két puszival köszöntötte.
-   Rosalia a húgom. - mondta neki mosolyogva Danielle, mire felnéztem a fiúra.
-   Tim. - mosolygott rám.

Tim

Kicsit jobban megfigyelve rájöttem, hogy elég helyes, de nem lehetek jóban vele, Louis haverja, akire nagyon mérges vagyok. Tudom, hogy nem jó dolog negatívnak lenni, meg ilyesmi, de Én nem fogok vigyorogni senkire, akit amúgy utálok. Bocsi világ, Rose ilyen és nem változik! Tehát megszoksz, vagy megszöksz!
Megérkezett egy unott pincér lány, akiről messziről látszott, hogy egy irritáló liba. Hangosan csámcsogott a rágóján és közben a haját csavargatta, majd egy unott beállással végignézett rajtunk. Elvigyorodott, majd a fiúkra kacsintgatott.
Na kedves libám, aláírtad a végrendeletedet, ugyanis Én ezt nagyon nem bírom és hangot is adok neki!
-    Kicsi lány, felveszed a rendelésünk, vagy még le is vetkőzöl? - néztem rá erőltetett vigyorral.
Dani elég csúnyán nézett rám, de hát ilyen az élet! A fiúk inkább meglepődtek, főleg Tim, aki szegény még nem is tudja, milyen házi sárkány ül vele szembe.
-   Mondd, hozzám beszélsz?! - kérdezte lenézően, megjátszva, mennyire megdöbbent.
-   Nem, a nénikédhez! - forgattam a szemem unottan. - Tehát ahelyett, hogy felmérnéd, hogy az asztalnál ki tudna meghúzni, nem szeretnéd mondjuk felvenni a rendelésünket? - kérdeztem.
Itt már kitört a röhögés egyszerre Niall-ből, Harry-ből és Tim-ből.
-   Te mit gondolsz ki vagy itt? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-   Én úgy gondolom, hogy a vendég vagyok és elvárom, hogy ne úgy jöjjön ide a pincér, mint ahogy egy plázában császkál! Ja és azt is, hogy elmondhassam mit akarok ahelyett, hogy nézem, ahogy mindenkire kacsintgatsz! - könyököltem unottan az asztalra.
-   Szerintem ne Te mondd meg, mi a dolgom! - kezdett el mutogatni.
-   Van valami gond? - lépett oda egy igazán szép és elegáns nő, majd határozott pillantást vetett ránk. - A főnöknő vagyok. - mondta.
-    A kedves alkalmazott ahelyett, hogy felvette volna a rendelésünket, az összes srácra kacsintgatott. - magyaráztam.
-    Kedvesem, erre szemben a kocsmában kíváncsiak, tehát futás. - nézett rá lenézően a főnöke.
-    Mármint ki vagyok rúgva? - nézett rá döbbenten.
-    Pontosan. - bólintott. - Keress máshol munkát, de ha lehet, olyat ahol nem kell agy. - mosolyodott el gonoszan. - Ugyanis a felfogásod nem túl gyors.
A lány döbbenten vette le a kötényt, majd a főnökének odaadta és kiment.
-    Sajnálom, hogy ezzel zavarta az ebédjüket! - mosolygott ránk a nő. - Mindjárt felveszik a rendelésüket. - mondta, majd elment.
A feszes szoknyát és a nő mondhatni tökéletes megjelenését tekintve az összes fiú egy emberként pillantott a fenekére, ahogy távolodott.
-    Louis! - szólt rá Danielle.
-    Hagyjad már szegényt! - néztem rá összehúzott szemmel. - Attól még, hogy barátnője van, férfi! - tettem ki a kezem értetlenül. - Ne várd el, hogy akkora papucs legyen, hogy még ezt a nőt is leszarja! - magyaráztam.
-    Te simán elmennél egy főnöknőnek. - mosolygott rám Liam.
-    Tudom, viszont valószínű túl sok dolgom lenne. - magyaráztam, majd elmosolyodtam. - De azért bírnám, ha ugráltathatnám az alkalmazottakat. - vigyorogtam.
-    És egy ilyen... - gondolkozott Harry a megfelelő szón.
-    Csinos. - mondta vigyorogva Tim.
-    Egy ilyen csinos szoknyát bírnál? - vigyorgott Harry.
-    Mondd, Te láttál már engem szoknyában? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Nem régóta ismerünk. - rántott vállat.
-    Szökőévben egyszer. - mondtam. - Akkor is inkább ruha.
-    Miért, szerintem jól állna. - mondta Niall.
-    Persze, csak szerintem idegesítőek és könnyen fellibbennek. Na most, egy farmert még sosem rántott le rólam a szél. - rántottam vállat.
Jött egy pincér srác, aki felvette a rendelésünket. Én csak egy sütit és kávét kértem, ugyanis nekem ez reggeli volt. Mikor befejeztük, tovább indultunk a fotózásra. Egy hatalmas stúdióba érkeztünk. Néha elég furán éreztem magam, mert Tim sokszor méregetett, de hát nem akadtam fenn rajta. Igazából valahol egész érdekes embernek tartottam Őt, szerettem volna megismerni, de mégiscsak Louis haverja és hát ja az kicsit fura lenne, ha jóban lennénk. Bár csak 1 évvel idősebb nálam és jól is néz ki, de még sosem volt rendes normális barátom, sőt egyáltalán nem érdeklődtek irántam a fiúk.
Úgy fél órával a fotózás vége előtt kimentem az épület elé és leültem egy közel eső padra. Semmit nem csináltam, de tökéletesen elvoltam.
-    Zavarok? - hallottam Tim hangját magam mögül.
-    Ha zavarna, hogy idejössz, már úgyis zavarnál, tehát fölösleges kérdés volt! - vigyorogtam rá, majd elnevettük magunkat. - Amúgy is, ha zavarsz, úgyis elküldelek. - nevettem, mire Ő is nevetett és leült mellém.
-    Szerintem Te le sem bírod rázni a fiúkat. - mosolygott rám.
-    Hát ez nem így van. - ráztam a fejem.
-    Amúgy van barátod? - kérdezte mosolyogva.
-    Hosszú távon halált okozok! - vigyorogtam  rá, mire elnevette magát. - Amúgy nincs, tényleg sokan a falra másznak tőlem. - rántottam vállat.
-    De téged nem érdekel. - mosolygott.
-    Egyáltalán nem. - ráztam meg a fejem. - Igazából nehéz megérteni, hogy hogyan is látom a világot. - rántottam vállat.
-    Az biztos. - mosolygott. - De tök szórakoztató ez az egész. Mármint nagyon különlegessé tesz, hogy mindent másképp nézel, mint az átlag emberek és ezen még csak dob a személyiséged. - magyarázta.
-   De cuki vagy! - mosolyogtam rá, majd elnevettem magam. - Köszönöm! - nevettem, mire Ő is nevetett.
-   Milyen sűrűn mondod valakinek, hogy cuki? - kérdezte nevetve.
-   Nagyon ritkán. - nevettem. - Amúgy tök jó arc vagy, nem is vagy olyan mint Louis. - mosolyogtam rá.
-   Ő is jó arc, csak vannak szar napjai. - legyintett mosolyogva.
-   Nekem nem kell megmagyarázni, az egész életem egy szar nap. - nevettem.
-   Miért? - kérdezte kíváncsian. - Elég negatívan nézed a világot, ami ilyen korban fura. - magyarázta. - Mi az, ami ilyen nyomot hagyhat egy gyerekben?
-   Különc vagyok. - mosolyogtam rá. - Danielle és Johnny Ők tökéletesek, aranyosak, szépek, okosak és a szüleink imádják Őket. - meséltem. - Én vagyok akivel gondok voltak és ezért is kerültem Louis házába. - magyaráztam elszomorodva. - Azt remélik a szüleim, hogy majd Danielle példáját követem, aki egyébként nem is törődött velem nagyon sokáig.
-    Sajnálom. - mondta halkan. - De szerintem tök jó, hogy nem vagy olyan mint Ő. - magyarázta.
-    Miért? - kérdeztem.
-    Mert egy szerethető lány vagy, akit meg kell becsülni és törődni vele. - magyarázta. - Épphogy nyíló virág vagy, leggyönyörűbb koraidban és mégis nagyon csúnya, hogy azért mert nem vagy ugyan olyan, mint a tesóid mondhatni meg akarnak változtatni.
Elég okos ez a Tim gyerek és nagyon aranyos.
-   Ha olyan lennék, elpirulnék, de nem szokásom. - mosolyogtam rá.
-   Tim, ne hajts Rose-ra, vigyáznunk kell rá! - kiabált neki Louis röhögve.
-   De komolyan akadj le a húgomról! - szólt rá Danielle, mire felálltunk és a csapathoz mentünk.
-   Nem mintha a Te dolgod lenne, vagy esetleg eddig érdekelt volna... - horkantottam Dani-nak.
-   Ránk vagy bízva és még nem vagy 18.- mondta Danielle. - Tökéletesen beleszólásom van ebbe.
-   Álmodozz kiscsibém. - nevettem, majd vállat rántottam.
-   Ma mindenkivel bunkó vagy? - kérdezte Louis.
-   Nem tudom, mennyire ismersz, de ez így átlagos! - rántottam vállat mosolyogva.
-   Régen tök aranyos voltál. - mondta mosolyogva Dani.
Komolyan, ez a csaj csak vigyorogni tud?!
-   Persze, újszülöttként tuti. - rántottam vállat.
-   Tim, nálam alszol? - kérdezte tőle Louis.
-   Aha. - rántott vállat mosolyogva.
Eddig is ilyen jól nézett ki, vagy ez a mosoly csak most lett ennyire szívdöglesztő?
-   Nem zavar a kis pimasz? - mosolygott rám Niall.
-   Én úgyis a szobámban leszek. - rántottam vállat.